Négyezer éves táblás, stratégiai játék, bonyolultabb a sakknál.
A jelen, a múlt és a jövő.
Melynek alapján a kínai férj elűzhette feleségét: meddőség, paráznaság, engedetlenség a férj szüleivel szemben, hazugság, lopás, féltékenység, elmebaj.
A házasságszerző egyik kínai neve.
A szerelem madarai a kínai irodalomban és a népköltésben, mint a magyarban a galambok.
Emberevő démonok.
304-439. A tizenhat királyság korszaka vagy más néven a Wu Hu korszak Kína történelmének egyik legpusztítóbb időszaka, amikor számos rövid életű állam alakult Kínában és szomszédságában.
Wu Zetian (625. február 17. – 705. december 16., uralkodott 690. augusztus 18. – 705. február 22.), a kínai történelem egyetlen császárnője. Apja fakereskedő volt. 638-ban ágyasként került a Tang-dinasztia második császárának, Li Shiminnek az udvarába. Az uralkodó halála után, 649-ben buddhista zárdába küldték, de az új császár meglátogatta és ágyasává tette. 655-ig a palotában leszámolt a női vetélytársaival, a többi ágyassal és a császárnéval is, így megszerezte a császárnéi címet. 660-ra a császárné az összes olyan politikust legyőzte, aki ellenezte, hogy császárnő váljon belőle. 665 és 675 között a Tang seregek elfoglalták Koreát. 683-ban meghalt Gaozong császár, akit Wu Zetiannal közös fia, Zhongzong követett a trónon. De egy hónapnyi uralkodása után az anyja száműzte és másik fiát Ruizongot tette meg bábcsászárnak. 690-ben pedig teljesen átvette a hatalmat és ő lett Kína első női uralkodója. 705 februárjában összeesküvést szőttek ellene. Az összeesküvők elfoglalták a palotát és arra kényszerítették a császárnőt, hogy adja át hatalmát fiának, Zhongzongnak. Ezek után a Wu Zetian visszavonultan élt egy másik palotában haláláig.
Bordélyház.