Észak-Koreáról keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják.

Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából.

A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták.

Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden.

Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat.

Ajánló

A könyv a Libri kiadónál, az LTI Korea támogatásával jelent meg keménykötésben és védőborítóban 2017 novemberében. A fordítást Lengyel Miklós érdeme. A könyv 263 oldalas, viszont elég keskeny és vastag margós mind a négy irányból. A kötetben hét történetet szerepel, amelyek 1989 és 1995 között játszódnak.

A hét történeten kívül a könyv tartalmazza Lengyel Miklós fordítói jegyzetét, amiben röviden leírja, hogy huszonöt évvel korábban már járt Észak-Koreában, s aztán öt évvel ezelőtt is, de szinte semmi sem változott az országban. A kötetet egy utószó, egy jegyzet és egy köszöntnyilvánítás zárja, amelyekben választ kaphatunk arra, hogy pontosan hogyan és mennyi idő alatt sikerült kicsempészni Észak-Koreából ezeket a kéziratokat.

Az Egy szökés története 1989-ben játszódik, s egy olyan házastárs életét mutatja be, ahol a fennálló rendszer szerint egy rendszerellenes férfi és rendszerhű nő él együtt. A férfi ezért akadályozva van a munkája előmenetelében, a nő viszont megpróbál ezen változtatni, s a naplójából kiderül, hogy mi mindent megtesz érte.

A második történet a Kísértetek városa címet viseli. Egy rendszerhű nő a beteg kisfia miatt leereszti a redőnyöket, így viszont nem látszik Marx és a Nagy vezér képe az ablakból, ezért kémkedéssel vádolják meg, ugyanis szerintük így jelez valamit az ellenségnek.

A harmadik történet címe A versenyló élete. A kimagasló teljesítményért többszörösen kitüntet férfinak a rendszerből kiábrándultságának az elbeszélése.

A negyedik címe Oly közel és mégis oly távol. Egy kényszermunkából hazatért férfi történetét ismerhetjük meg, akit azért ítéltek el, mert engedély nélkül meglátogatta a beteg édesanyját.

Az ötödik történet a Pokol címet viseli, amelyben egy nagymama lelkiismeretfurdalással terhesen elmeséli, hogy míg ő a Nagy Vezér kocsijában autózott, s újságcímlap és hír lett belőle, addig a férjére bízott unokája lábát eltörték.

A hatodik történet a Színpadon címmel került a könyvbe. Egy vállalati felügyelőt felelősségre vonnak, mert a fia virággyűjtés közben kézen fogva járt egy rendszerellenes család lányával, s még alkoholt is fogyasztottak. A végén kiderül, hogy félreértés történt, de már nincs visszaút.

Az utolsó elbeszélés a Vörös gomba címet kapta. A szerző hat kisebb részre bontotta a történet, amelyben egy szójagyártó mérnök kényszerpályára kényszerül a rokona miatt.

A könyvben szereplő történtekből kiderül, hogy a rendszer nem csak azt bünteti meg, aki valamilyen valós vagy vélt cselekvéssel a rendszer ellensége lesz, hanem rokonait és azok későbbi generációit is, amelynek iróniája, hogy előbb vagy utóbb mindenki a rendszer ellensége lesz.

Pozitív:

Egy ma is Észak-Koreában élő író tollából tárul elénk az országban élők milliók sanyarú sorsa, akiket magára hagyott a világ.

Negatív:

Ha nem egy ma is Észak-Koreában élő szerző írta volna, akkor irodalmi értéke miatt nem tudott volna kitűnni a mostanában megjelent Észak-Koreáról szóló könyvek közül.

Ajánlás:

Azoknak ajánlom, még nem olvastak Észak-Koreáról szóló könyvet.

Szerintem: 3.5/5.0

Címkék:

Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, koreai irodalom, diktatúra, 21. század, elbeszélés, memoár

Írta: kacs