A kínai hagyomány "Kilenc Dal" címmel K'ü Jüan (Csü Jüan) művének tartja az itt következő 11 verset. Ez ugyan cseppet sem valószínű, de kétségtelen, hogy a versek stílusa, prozódiája stb. igen közel áll a nagy költő fő művéhez, Li szao (Száműzetés) című elégiájához. Valószínűleg K'ü Jüan valamelyik követője írta, nem sokkal a költő halála után, az i. e. III. században. Aki ezeket a verseket mai formájukba öntötte, K'ü Jüan sorsát és nagy elégiáját bizonnyal jól ismerte.
Azok a samanisztikus varázsénekek azonban, amelyek a versek alapjául szolgáltak, bizonyosan sokkal régebbiek. Ez a körülmény teszi a verseket nehezen érthetővé, többféleképpen értelmezhetővé. Valamennyinek elégikus a hangulata; alapképletük szerint a sámán vagy sámánnő megidéz egy istent vagy istennőt, a varázslat sikeres, de túlságosan hamar véget is ér, s a kívánatos eredmény elmarad. A sinológiai irodalom teljes joggal használja a tunguz sámán szót, mert megállapítható, hogy ezek a varázslások igen közel állanak a szibériai sámánok gyakorlatához. Az, ami megkülönbözteti ez utóbbiaktól, a varázslások határozottan erotikus célja, amely viszont az ókori Közel-Kelet templomi prostitúcióit juttatja eszünkbe.

Ajánló

A rövid, mindössze hatvannyolc oldalas könyv 1998-ban jelent meg a Kínai-Magyar Könyvek sorozat részeként a Balassi Kiadónál. A verseket Weöres Sándor fordította, az előszót Tőkei Ferenc írta, a jegyzeteket pedig Tokaji Zsolt készítette. A könyv érdekessége, hogy míg a jobb oldalon a magyar műfordítás található, addig bal oldalt az eredeti kínai nyelvű szöveg olvasható.
A két oldalas bevezetésben Tőkei Ferenc arról ír, hogy a versek értelmezésében máig sincs egyetértést, sőt a verseket nagy valószínűséggel nem is Csü Jüan írta, csak neki tulajdonítják a hasonló stílus miatt. Ezután következnek a versek, majd a negyvenkilencedik oldaltól Tokai Zsolt szójegyzékei és magyarázatai olvashatók. Ezeket érdemes a vers olvasása után átfutni, vagy ha többször is elolvassuk a verseket, akkor a vers közben hozzáolvasni az értelmezést, majd újra elolvasni a verset. Az utolsó előtti vers Tőkei Ferenc 1958-as prózai versfordítása is elolvasható, amivel megpróbálta bebizonyítani, hogy ez a tizenegyedik vers is része a kilenc varázséneknek. A könyvben összesen tizenkét vers szerepel, bár a cím után joggal lehetne feltételezni, hogy csak kilencet kellene tartalmaznia. A magyarázatokból kiderül, hogy az ókori kínai sámánizmus a kilencre nem konkrét számra tekintett, hanem úgy, mint, hogy sok. A Kilenc varázsénekben szereplő költemények címei: A keleti nagy isten, A felhők istennője, A Hsziang folyó istennője, A Hsziang folyó asszonya, Az öregek sorsának ura, Az ifjak sorsának úrnője, A napisten, A folyó véne, A szirt asszonya, Hősi halottak, Ünnep.

Pozitív:

A könyvet érdekessé teszi, hogy a kínai nyelvű változat is helyet kapott benne. Szép fordítás.

Negatív:

Rövid, s valójában az 1954-ben megjelent Csü Jüan versei című kötetből kiemelt tizenegy vers szerepel csak benne.

Ajánlás:

Azoknak ajánlom, akik még csak most ismerkednek az ókori kínai költészettel.

Szerintem: 3.5/5.0

Címkék:

Kína, ókor, kilenc varázsének, Weöres Sándor

Írta: kacs