A színjátékot, az elbeszélést és a regényt a XX. század elejéig profán művészetnek tekintette a kínai irodalomtörténet. A hivatalos konfuciánus műveltség alapja a klasszikus vers és az esszé volt: a hivatalnokvizsgákon az írástudók – két műfajban való jártasságukról adtak számot.
A nem hivatalos művészetek mesemondók és énekmondók ajkán születtek; táncosok, akrobaták, szemfényvesztők mutatványai, bohócok, imitátorok, komédiások tréfái és jelenetei nyomán keltek életre.
Az utánzás művészete Kínában is ősi rituális játékokból, sámánok isteneket idéző fohászaiból, hősi csatajeleneteket megjelenítő kultikus táncokból ered. A hagyományos szertartások pedig, amelyek évszázadokon keresztül át- meg átszőtték a faluközösségek, a hivatalnokok, az arisztokraták és a császári udvar életét, tovább örökítették a színjátszás csíráit; a felelgetős népi énekeket, a táncos átváltozásokat és énekes-táncos szerepléseket, amelyek mitikus hősöket, félelmetes állatokat, természetfölötti lényeket idéztek, s a tréfás jeleneteket, a zenekísérettel előadott románcokat. A kínai színjáték csak a XIII-XIV. században alakult érett, önálló művészetté, a mongol Jüandinasztia uralkodásának idején vált le végleg a szertartásokról.
Kötetünk nem képviselheti a kor színjáték-irodalmának teljes tematikai és stílusbeli gazdagságát, de a három különböző típusú történet bepillantást nyújt a Jüan-kori Kína életébe.

Ajánló

A mindössze ötezer példányban megjelent könyvben három kínai színjáték található. Si Csün-Pao: Csiu Hu incseleg a feleségével, Cseng Ting-Jü: A pénz rabja, Vu Han-Cen: A fejnélküli szellem avagy: az aranyos házikó című komédiák. A három műt válogatta, fordította, az utószót és a jegyzeteket Kalmár Éva sinológus írta, míg a verseket Eörsi István fordította. A könyvben négy színházhoz kapcsolódó illusztráció kapott helyett, a jegyzetekben a különböző kínai hagyományokra, legendákra, történeti eseményekre utalásoknak a magyarázatát olvashatjuk. Az utószóban pedig a kínai színjátszás történetéről kapunk egy rövid összefoglalót. A kínai színjátékok az európaihoz képest később vált éretté és egy kicsit eltérő is lett. Ilyen különbség például, hogy a szereplők a színpadra lépéskor mindig egy verssel mutatkoznak be, majd később is bemutatkoznak mások előtt. Erre azért volt szükség, hogy akik később érkeztek az előadásra azok is tudják, hogy ki kicsoda. A másik érdekesség, hogy a színjátékoknak vannak visszatérő motívumai, pl.: hóesés elől a szereplők a kocsmába térnek be, régen elvált ismerősök nem ismerik fel egymást. Bár alapvetően mindhárom mű meseszerű, az első kettő inkább valóságosabb, míg a harmadik a harmadik felvonástól igazi komédiává válik.

Pozitív:

A három komédia érdekes bepillantást enged a kínai színjátszás világába. Kalmár Éva utószava pedig segít megérteni a kínai színjátszás történetét és a hagyományok, legendákra való utalásokat.

Negatív:

A történetek bevezetője után már lehet sejteni, hogy mi lesz a bonyodalom vége, mert egyszerűen kiszámítható a történet.

Ajánlás:

Akik szeretnének megismerkedni a három kínai színjátékkal és a kínai színjátszás történetével.

Szerintem: 4.0/5.0

Címkék:

Kína, Jüan-kor, kínai színjátszás, 1978

Írta: KACS