Gy. Szabó Béla (1905-1985) romániai magyar grafikus két kínai útjának (1956 és 1957) a története, az ott készített grafikáival illusztrálva. A Gyulafehérváron született magyar grafikus élete során bejárta Európát, ahol rengeteg rajzot, pasztellt készített, amelyekből könyvei is megjelentek. A Kínában töltött egy-egy hónapját most mi is megismerhetjük az általa írt könyv segítségével, amiben nemcsak a grafikái kaptak helyett, hanem a rá jellemző humoros és leíró történetei is.
Ajánló
Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadónál Bukaresten jelent meg a könyv 1960-ban, a Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság közös könyvkiadási megállapodása keretében. A kötet egy előszóval kezdődik, majd a történet két nagyobb részre van felosztva.
Az első részben Gy. Szabó Béla 1956-ban Kínában tett látogatásakor és alkotásáról ír, ami 16 kisebb részből áll. A második részben az 1957-es kínai útját és munkásságát mutatja be, ami 20 kisebb részből áll. A két útját összesen 66 oldalon keresztül olvashatjuk. A szöveget 4 színes pasztell illusztrálja. Ezek után következik a 76 teljes odalas kép, amely közül 73 krétarajz, 3 pedig tusrajz.
A kínai útjai előtt még a kínai alapszavakat is megtanulta. A szerző elsősorban a hétköznapi emberek bemutatására helyezi a hangsúlyt, akikről a portréi is készültek. A két útja során Pekingben, Sanghajban, Wuhanban, Hangcsouban, Kunmingben és Kantonban is járt. Amit látott azt próbálta mind megrajzolni: a kidőlt, de megtámasztott Szun Jat Szen fáját, az átalakuló pekingi tájat, a Kínai Nagy Falat, a Nyári palotát, a különböző foglalkozású és nemzetiségű embereket.
Pozitív:
Humorosan mutatja be a Kínában töltött idejét, az útirajzok előtt írt történet olvasása közben érdemes a könyv adott rajzához lapozni, ami megeleveníti az ott átélt kalandokat. A korra jellemző rendszerdicséret csak néha jön elő, de akkor is inkább, mint elcsodálkozás.
Negatív:
A képek miatt nagy szöveges oldalak kisbetűkkel, ami nehezíti az olvasását. A képek alatt vagy mellett jobb helye lett volna, hogy mit ábrázol, mint a könyv végén.
Ajánlás:
Akiket érdekel az 1950-es évekbeli Kína és a kedveli a krétarajzokat.
Szerintem: 4.0/5.0
Címkék:
Kína, krétarajz, Gy. Szabó Béla, romániai magyar művész, 1956, 1957
Írta: kacs