A kínai regény, melyet most kézben tart az olvasó, a tizenhetedik században keletkezett, szerzője ismeretlen, eredeti címe: Hao csiu csuan, "Egy jó párválasztás története". Nem tartozik a legnagyobb és legrangosabb kínai regények közé, a klasszikus kínai regényírás átlagterméke csak. És mégis: egyike az európai nyelvekre legkorábban lefordított és Európában legsikeresebb kínai regényeknek. Már a tizennyolcadik században két angol, egy francia és három német fordítása jelent meg, azóta pedig a különböző nyelvű új fordítások száma mintegy tizenöt. Ha a mű tárgyát röviden összefoglaljuk, nem értjük a nagy sikert. Hiszen nem egyéb az egész történet, mint két szerelmes egyesülésének szakadatlan, néha már idegesítő elhúzódása, a fiatalok gáncsolhatatlan erkölcsének bizonygatása, ami pedig a mi szemünkben a prüdéria határát súrolja. Miért hát a nagy siker? Elegendő magyarázat volna, hogy a kínai konfuciánus prüdériában gyönyörűségét lelte az európai nyárspolgár? A nagy sikernek minden bizonnyal ez is ösztönzője volt; de mivel magyarázzuk a regény igazi sikerét: művészileg sikerült voltát, s vele azt a hatást, amelyet ránk, huszadik századi olvasóra is gyakorol? Az a társadalom, amelyet a regény elénk varázsol, egy patriarkális erkölcsi normák szerint, a család mintájára szervezett patriarkális-bürökratikus társadalom. A két szerelmes boldogságának útjában elsősorban ennek a bürökratikus rendszernek a korruptsága, züllötsége áll, amit leküzdeniük már csak azért is igen nehéz, mert bennük magukban is ott él a rendszer egyik fontos támasza: a patriarkális erkölcs. A két szerelmes ilyenformán belülről, saját ideológiájával akarja leküzdeni a patriarkális konvenciót; s a regény lapjain sehol sem bukkan fel valamely új társadalmi erő, amely más, új rendért szállhatna harcba. A mi regényfogalmaink szerint a két szerelmesnek el kellene buknia, ehelyett azonban minden jól végződik: a császár helyrehoz mindent, megbünteti korrupt hivatalnokait, az erényeseket pedig megjutalmazza. Elrontott, konformizmusba fullasztott regényt olvastunk tehát, vagy netalán közönséges giccset? Semmiképpen sem. Mesét olvastunk. A patriarkális-bürökratikus kínai társadalom egyik alapvető jellemvonása volt az évezredes stagnálás. Nemcsak regényünk lapjain, a kínai társadalmi valóságban sem támadt olyan új erő, új osztály, amely ezt az évezredes rendet megdönthette vagy legalább komolyan veszélyezhette volna. A patriarkális család megkövesedett rendjéből kitörni csak nagyon kevesen tudtak: városokba sodródott parasztok, csavargók, vándor kereskedők, kurtizánok, egyszóval a városi népesség szegényebb rétegei, ám ezek is csak ideig-óráig tudták megőrizni viszonylagos szabadságukat, mert a patriarkális gazdasággal nem tudtak új gazdaságot állítani szembe, ellenkezőleg, tulajdonképpen azon élősködtek. Viszonylagosan szabadabb mozgásuk azonban alapot nyújtott a kínai regény megteremtéséhez: a városi mesemondásból megszületik a klasszikus kínai meseregény. S mivel a kínai valóság hosszú időre megreked a városiasodásnak ezen a korai, kereskedői fokán, a klasszikus kínai regény sohasem fejlődhetett "nagyrealista" regénnyé, hanem mindig megmaradt a mese közelében, a kópéregény fokán - s a kínai viszonyok között éppen ez népi tartalmának és művészi sikerének titka. Elindul hát a mese, hogy - ha a valóságban ez lehetetlen - a fantázia szárnyain segítse győzelemre angyalian jó hőseit az ördögien rosszak felett. A Hao csiu csuan két ifjú szerelmese sohasem akármilyen rosszasággal került szembe, hanem mindig a patriarkális-bürökratikus rendszerrel, amely tehát megcsúfolja és a valóságban nem engedi érvényesülni saját erkölcsi normáit sem. Minden rosszat, amivel hőseinek meg kell küzdeniük, ez a rendszer támaszt vagy tesz lehetővé. Hőseinek erénye, becsületessége,és éleselméjűsége újra meg újra felülkerekedik a gonosz fondorlatokon, de az áskálódás ellenük sohasem szűnik meg, minden apróság elegendő, hogy újra felüsse fejét. A bravúros meseszövés során a regény szerzője a fiatalok önmegtartóztatását végül is leszállítja a patriarkális morál magasságából, és kiderül, hogy tulajdonképpen az utolsó rágalom kivédésére való. A császár aztán helyreállítja becsületüket, ők egymáséi lehetnek, a rágalmazóknak el kell hallgatniuk. De valóban elhallgatnak-e ezután a rágalmak? A regény szavai szerint igen, de nekünk az az érzésünk, hogy ebben a társadalomban a fiatal szerelmesek továbbra is veszélyben vannak. Tizennyolc fejezeten át azt tapasztaltuk, hogy a gonoszoknak ebben a rendszerben nagy lehetőségeik vannak, s velük csak a mesés bátorság és emberfeletti okosság veheti fel a harcot, miért vennők tehát biztosra, hogy a császári intézkedés után hőseinket mi sem fenyegetheti többé? Így meseregényünk ugyanakkor, amikor meséhez illően megnyugtató, optimista megoldást nyújt, érzékeltetni tudja, - magával a mesei megoldással is - a régi kínai társadalom valódi arculatát, valóságos kilátástalanságát is. Az európai olvasó számára talán a hősnő, Jégszív kisasszony alakja a legmeglepőbb. A kisasszony neve nem azt jelenti, mintha fagyos szívű volna, hanem azt, hogy emberfeletti módon okos. Mint ahogyan népmeséinkben mindig a legkisebb fiúé minden rokonszenvünk, mert hiszen a legkisebb és legelnyomottabb - éppúgy természetes, hogy a patriarkális kínai viszonyok közt egy ezernyi konvencióktól béklyókba kötött fiatal leányról szól a mese, aki ráadásul - mint Jégszív kisasszony - egyedül él atyja házában, kiszolgáltatva még a férfitársadalom hatalmának is. Főhivatalnok leánya ugyan, de mivel nő, a társadalom elnyomottjaihoz tartozik. Szembeszáll az intézményes előítéletekkel, de mesés tisztánlátásra, rendkívüli csalafintaságra van szüksége, hogy győzedelmeskedjék. Így lett Jégszív kisasszony a keleti mesék nagy tréfacsinálóinak, rokonszenves tolvajainak és más csavaros eszű alakjainak igen közeli rokona, akiknek szintúgy az a feladatuk, hogy a valóságban rendszerint áthághatatlan falakon és akadályokon a mese szárnyán átröpítsék a hallgatót.
Tőkei Ferenc utószava.

Pozitív:

Egy gyönyörű szép mese az igaz, makulátlanul tiszta szerelem beteljesüléséről. Jégszív kisasszony és Nemesjáspis izgalmas, kalandos történetéről szól a XVII. századi Kínában. Jellemző a regényre a nagy monológok, a szép szavak szaporítása. Egyszerű története ellenére a regény olvastatja magát.

Negatív:

Nem nagyon találtam. Talán, hogy csak mese...

Ajánlás:

A romantikus regény és a mesék kedvelőknek ajánlom.

Szerintem: 5.0/5.0

Címkék:

Kína, mese, XVII, romantikus, Jégszív, Nemesjáspis

Írta: KACS