Kavabata a 20. századi japán irodalom kiemelkedő egyénisége, az újfajta érzékenységű írók egyik vezéralakja, az első japán író, aki 1968-ban Irodalmi Nobel-díjat kapott.

Klasszikus japán lírai szimbólumokat helyez írásainak középpontjába, de hőseinek gondolatvilágában már a huszadik századi ember gátlásai és szorongásai kísértenek. Kedvenc műfaja az úgynevezett leheletnyi történetek, amelyből több mint százat írt. Leghíresebb műve a Hóország. A regény írását 1934-ben kezdte el, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1937-ig dolgozott rajta, aztán közvetlenül megjelenése előtt 1947-ben megtoldotta még egy fejezettel.

A történet Honsú szigetén, a Japán Alpok hófödte csúcsai között, Hóországban játszódik. Itt találkozik Simamura, a balettszakértő és Komako, a gésa. Szerelmük három éven át folytatódik, a lány egyre elkeseredettebb, a férfi egyre elgondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Joko nevű lányra, akit a hőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Simamura élete a meditáció, a töprengés, a tökéletes esztétikum utáni vágy. Nem biztos, hogy valaha is látott igazi balettet, és hogy Komako ismer valami mást is Hóországon kívül. Vajon a melankolikus érzésből van-e a kiút? Megmarad-e a regényt átlengő misztikum vagy csak a fájdalmas búcsúk és a reményteli visszatérések kergette illúzió marad velünk? Hősei sorstragédiák árnyékában is egy teáscsészéről társalognak. Kavabata a törékeny szépség hírnöke, olyan világé, amelyben növények beszélnek a halálról, és húros hangszerek a szerelemről. - Gergely Ágnes

Ajánló

A Trivium Kiadónál 2013-ban jelent meg a két részből álló, 172 oldalas könyv. A magyar fordítást Jólesz László készítette. A könyv 1969-ban a Magvető Kiadónál is megjelent ugyanezzel a fordítással. Az író a regényt 1934-től 1937-ig írta, majd 1947-ben még egy fejezettel kibővítette. A fordítás már a bővített változatból készült, amiért Irodalmi Nobel-díjat kapott a szerző. Az előszót Gergely Ágnes írta.

A történetet a férfi főszereplő, Simamurán keresztül ismerhetjük meg, aki néha elgondolkodik egy-egy természeti képen. Szereti az áldozatkész nőket, akik iránt különösen vonzódik, de csak addig, amíg ilyen törékenyek maradnak. Komako, a gésa a férfiba szeret, aki viszont nem ad igazi szerelmet, mert csak egy gésának tekinti. A lány egyre jobban megnyílik, részeges bódulataiban pedig teljesen kitárulkozik a férfi előtt.

A könyvben feltűnik még egy női sors, Jokoé, akinek az élete egyfajta keretet is ad a regénynek. Sok szimbólumot használ az író, az egyik ilyen a kárba veszett fáradtság. A főszereplő annak mondja Komako naplóvezetését és hogy minden olvasmányáról ír a lányt, de nem formál véleményt, vagy a kelmék (csidzsimi-vászon) fehérítését a hófödte hegyekben. A regény szépen visszaadja a rideg téli táj és a samiszen hangszeren játszott dalok hangulatát a férfi és a nő kapcsolatában.

A regényből 1957-ben egy fekete-fehér, majd 1965-ben egy színes változat is készült.

Pozitív:

Gyönyörűszép leírásokkal megfestett környezet, amiben egy szerelmes gésa és egy távolságtartó festő kapcsolata elevenedik meg a könyv lapjain.

Negatív:

A beszélgetések gyakran befejezetlenül véget írnak, és a regény befejezése is az olvasóra van bízva.

Ajánlás:

Akik szeretik a szimbolikus lírai regényeket és szeretnek gyönyörködni a hosszú leírásokban.

Szerintem: 4.0/5.0

Címkék:

Japán, 1930-as évek, gésa, irodalmi Nobel-díj

Írta: kacs