morgo1966 Köszönet a feliratért !!

Virag037 Online linkek kigyűjtve: [link]

csikoszoltan PENTHOUSE: WAR IN LIFE 1-2-3

A Gangnam-i „Olymposz” lakói

Jelképek ¬ Jelképes karakterek ¬ Háttér

A mostani, karakterekről szóló „fejezetemben” először is visszautalnék arra a már sokakkal közös élményre, hogy amikor hozzáfogtunk, milyen furcsa érzésünk támadhatott…

Az egyik fő kérdés tehát: miért is lehet olyan nehéz „megemészteni” ennek a produkciónak különösen az elejét, és legalább addig, amíg valahogy „rá nem kattan” az ember?

Első gondolatunk az lehet: „huh, ezek az emberek, akiket a filmkockákon látunk, annyira különböznek azoktól, akik mi vagyunk, vagy akár azoktól, akik körülvesznek bennünket!” ¬ Közben nem győzünk magunkban hálát adni, hogy de jó is, mi nem vagyunk „olyanok”, mint ők…

Vagy ilyen gondolatok merülhetnek fel: már megint a „szemét gazdagokról” szól…

Ami persze valahol igaz, de nem kizárólagosan. Ugyanis ahogy haladunk tovább a történetben, tapasztalhatjuk, hogy a szegényebb sorból származó szereplők sem különbek… amelynek az egyik oka, pl. az ambíció, a felfelé törekvés ábrázolása a maga kissé torzított tükrén keresztül.

Persze erre mondhatnánk: „klisé”, hiszen hányszor láthattuk, hogy bár önmagában az ambíció nem lenne baj, mégis a jobb sorsra érdemes karakter éppen a túlzott ambíciója miatt bukik el, vagy hajszál híján elvész a süllyesztőben…

Ráadásul az első szériánál, ha leegyszerűsíthetném, olyan felnőtt szereplőkkel találkozunk, akik az égvilágon mindent képesek megtenni gyermekeikért. ¬ Ami önmagában ugyancsak nem lenne baj: arra mutat rá az írónő, hogy milyen lehet az, amikor túlságosan is mindent alárendelve (még olykor a becsületet, méltóságot is) hajtja őket ez a vágy… erre talán a legjobb példa Yoon-Hee (Eugene) karaktere, az első évadban, de épp ő az, aki képes a legjobban a pozitívabb változásra is.

De hogy ne szaladjak ennyire előre…

Még egyszer: miért is nehéz nézni az első részeket? ¬ A KDráma világában már sokkal tájékozottabbaknak sem könnyű erre választ adni, mert pl. amíg ezelőtt akár egy „hardcore” bosszúdrámában egyetlen főgonosz, vagy esetleg két főbb „bajkeverő” karakter van jelen… itt azt tapasztalhatjuk, hogy valójában szinte mindenkit belehetne sorolni bajkeverőnek… és ez valljuk be, felőrölheti az energiánkat, magyarul: lefáraszt minket.

Én is így voltam ezzel, és mint egyedüli „mentőövbe” kapaszkodtam bele Soo-Ryeon (Lee Ji-Ah 이지아) és később Logan (Park Eun-Seok 박은석) karakterébe és… ösztönösen is, ha megláttam őket, felsóhajtottam: íme, azért van legalább egy-két pozitív emberi lény a drámában! (Ott lettem kicsit bajban, amikor azt tapasztalhattam: ők sem makulátlanok… persze, hiszen nagyon is emberiek, de ettől még nem lesznek rosszak!)

Amint összeszedjük az energiánkat, azért hamarosan kiderül: több pozitívabb lényt is észre lehet azért venni (még a gyerekek között is, természetesen ¬ többen jeleztétek, hogy sokkal megrázóbb volt a szüleik gonoszságait „másoló” gyermekszereplőket látni… jelentem, ismerős a helyzet!), s olyanokat is, akik nagyon „vegyesek: jók is rosszak is, esendők… stb.

Vagyis: nagyon-nagyon emberiek! Ilyen pl. dr. Ha (Yoon Jong-Hoon 윤종훈) ¬ Yoon-Hee diákkori szerelme, aki egyértelműen az ambíciójának áldozata, hiszen képes volt szerelmét a pozíciót és pénzt kecsegtető karrierje érdekében „feláldozni” egy érdekházasság oltárán.

Ugyanakkor azt is láthatjuk; alapvetően jobb sorsra lett volna/ lehetett volna érdemes… annak ellenére, hogy a későbbiek során bár kiemelkedik, mégis újra és újra elbukik.

Eleinte nem látszik, de a szaunát fenntartó Jenny édesanyja (Kang MaRi – Shin Eun-Kyung 신은경) is inkább a pozitív oldalon áll: a szorgalmas és kemény munkájával… ahogy a gyermekszereplők közül Ronán, Sook-Hoonon kívül Jenny is megcsillantja barátságosabb, tiszta oldalát. ¬ Csak néhány példát említve.)

Tehát eljutunk oda, hogy ezek a döbbenetesen viselkedő szereplők mégiscsak az emberibb valóságot tükrözhetik! ¬ A drámai túlzások eszközéről is beszéltem már, igaz, általánosságban véve, a történetre vonatkoztatva… mindenesetre láthatjuk: ez a karakterábrázolásokra is jellemző! Plusz a néző ezeken a túlzó eszközökön keresztül „tanul” igazán, ébredhet rá mögöttes összefüggésekre.

És itt felhívnám a következő kérdésre a figyelmet: vajon a felvonultatott emberi gazságok ellenére miért is annyira nagyon sikeres a „Penthouse” című szuperprodukció

A választ a Logan Leet alakító Park Eun-Seok 박은석 fogalmazta meg frappánsul az ugyancsak rejtett történetekre rávilágító riportműsorban: szinte minden egyes szereplő színész kiemelkedő, remek vezető színész, de ugyanakkor egyben „mellékszereplő” is!

Ez pedig valójában eléggé egyedi jelenség.

Ha pedig a „mögöttes összefüggésekre” akarunk rávilágítani, ideális az, ha egy-egy epizódot teljes egészében tudunk értelmezni. Bevallom, addig, amíg nem láttam a sorozat nyitó képkockáit, csak sejtéseim, tippjeim voltak, hogy mi is lehet ez a toronypalota, amivel már a címben is találkozunk. Van persze egy-két, az alkotó (forgatókönyvíró) által is bevallott elszólás, pl. a neveknél. ¬ Merthogy miért is hívnak egy gangnami üzletembert Dan-Taenak? Ritka olasz név… mindenesetre elgondolkodtató.

Azután a nyitó képsoroknál láthatjuk magát nemcsak a történet során megjelenő, szökőkutat őrző szimbolikus Héra-szobrot, hanem konkrétan a nyitó képsor szoborcsoportjában a különféle mozdulatokba meredt karakterszobrokat is, olyanra formázva, mint a klasszikus görög művészeti alkotásokat… (A nyitó képsorok nagyátlagban hiányoznak a feltöltésekből, pedig fontosak!)

Ha valaki esetleg hozzám hasonlóan többször forgatta Dante Isteni színjátékát (ami a világirodalom egyik legtöbb szimbólumot felsorakoztató alkotása) és lapozgatott illusztrált kiadványokat is, valószínű nem csoda, ha elindul nála is a szabad asszociáció folyamata … ugyanis Dante Poklában azokkal a történelem során élt emberekkel „találkozhatunk”, akik így vagy úgy, vágyaik béklyójába gubancolódtak, s onnan már nem, vagy csak nehezen szabadulhattak/szabadulhatnak… a szobrok egyértelműen rezonálnak pl. a Pokolban vergődő embereket ábrázoló illusztrációkra... (A rejtett történetet is tartalmazó epizódokban kiderül, nem véletlen ez az asszociáció a „pokoli torony” kapcsán tehát az Isteni színjátékra sem… )

A dráma végső üzenetéről még korai lenne írnom (mert egyrészt erről még nekem is „csak” sejtéseim vannak: a 3. évad újabb titkokról lebbenti fel a fátylat, de a fordulataival sarokba is szorít…) egyelőre csak annyit: ha valaki figyelemmel kíséri, hogyan változik a Héra-szobor alatti szoboregyüttes a nyitó képsorokban, akkor ez lehet előrejelzés… Egész sokat megtudhat a történet további alakulásáról is… Egy biztos, ahogy Zeusz felesége, Héra ¬ ahogy az első benyomásaimat megfogalmazó írásomban is említem ¬ egyrészt a házasságot, a születést védelmező görög istenség, ugyanakkor benne van a dominancia, de ugyanakkor a vágyak is…

A Héra-palota lakóit a sorozatban egytől egyig valóban egyfajta vágy vezérli, a nyitó képsoroknál pedig a karakterek figurái mind ennek vannak alárendelve.

Meg kell jegyezzem, kicsit furcsa volt számomra és meglepő, hogy egy dél-koreai alkotásban ennyire jelen van a nyugati művelődéstörténet (persze ilyen jellegű kiszólásokra van azért egy-két példa erre más sorozatokban, pl. a Park Chan-Hong által megteremtett pszicho-thrillerben, a „Devil”-ben), és szinte azt sugallja, hogy nekünk, nézőknek valóságos kódfejtőkké kell változnunk… ¬ ami, ha játékos kedvűek vagyunk, nem is olyan nagy probléma: külön izgalom, ha sikeresen megfejtjük a produkció rejtett mondanivalóit.

Biztatásul mondom még egyszer: elég hamar kiderülhet… Ha pedig ennyire benne vagyunk a „jelképesdiben”, akkor visszakanyarodunk oda, hogy látszatvilágban járunk, nem úgy kell szemlélnünk a történéseket, mintha egy teljesen valós elemekkel építkező családi sorozatot vagy akár egy szimpla bosszúdrámát néznénk.

Itt persze fontos megjegyeznem: látszatvilág, de az ilyeneknél (ugyanúgy, mint az időutazós drámáknál) az írói cél, hogy a fantázia eszközével a valóságban esetlegesen előforduló buktatókra is felhívja a figyelmet.

A Penthouse konkrétan nem tartozik a bosszúdrámák közé sem, de valahol mégis egy kicsit az… ezt mutatja-taglalja majd az „igazi” történetet megvilágító 2. és 3. évad.

Azért megnyugtatnék mindenkit: nemcsak azoknak szól mindez, akik könnyen felcsapnak műkedvelő kódfejtőknek! Úgy gondolom (különösen ezen eszmefuttatások után ¬ amelyekkel reményeim szerint segíthettem kicsit) egyszerűen „csak” nézni kell és ha szükséges, kicsit távolabbról szemlélve a történetet, hiszen nem benne, hanem mint nézők, „felette” vagyunk.

~Anikó

csikoszoltan Penthouse 펜트하우스 (SBS, 2020-2021.)

/ The Penthouse: War in Life

Kezdhetném ott, hogy már említettem: tényleg nagyon „le vagyok maradva” ¬ ámbár pont én szoktam mondogatni, hogy a filmnézés sosem verseny, mindenki halad a saját tempója/ saját döntései szerint…

Már régóta nézegettem a sorozat plakátját, de valami mindig visszatartott, egészen addig amíg Csikós Zoli ( Zoltán Csikós ) ajánlását nem olvastam erről a produkcióról, úgy pár nappal ezelőtt. Külön köszönet neki ezúton is, amiért ajánlójával megadta a végső lökést, hogy nézzem ezt a remek, sokszínű, elképesztően látványos és tanulságos alkotást!

Amikor figyelmesebben végig néztem a szereposztást, rájöttem, hogy csupa olyan színész játszik benne, akiket én nagyon kedvelek (még annak dacára is, ha többnyire negatív karaktereket jelenít meg). Tehát mihelyst visszatértem „kishazámba” a saját magam teremtette hosszú hétvégém után, nekiugrottam.

Megjegyzem, ritka az, amikor úgy írok egy sorozatról, hogy még nem néztem végig, csak kb. az első évad felénél járok; de egyszerűen úgy éreztem, muszáj tollat… akarom mondani: klaviatúrát ragadnom.

Ellentmondásos érzéseim mostanra kicsit lenyugodtak (bevallom, nem volt egyszerű csillapítani és próbálok megosztani pár olyan gondolatot e rendhagyó ajánló keretében, ami azt támasztaná alá, hogy miért is érdemes nézni ezt a sorozatot…

Ami mostanra már szinte epikus magasságokba nőtte ki magát, hiszen épp tegnap, június 4-én kezdték vetíteni a 3. évadot. (Egy kicsit muszáj volt „belekóstolnom” abba is, csak hogy lássam, merre megy: a dramacool-on már fent van az első rész angol felirattal,, plusz egy 0. részt is lehet látni, amelyben a szereplőket alakító színészek „orientálnak” minket egy kicsit, elmélyítve rálátásunkat; tehát hajrá mindenkinek, aki valamilyen módon rákattant erre a drámára!)

Nostehát, ami miatt érdemes nézni: egyrészt alapból a képi világa, fényképezése, a zenei háttere és a maga a zene is főszerepet kapott… és nemcsak a klasszikusok ismerőinek, szerelmeseinek jó ez, természetesen! (A bejátszások, eredeti hangfelvételek eléggé ismertek: lehet tesztelni magunkat, hogy mit ismerünk fel.

Persze az a szín-, hang- és látvány- „orgia” ami elénk tárul eleinte számomra is szinte túlzónak hatott és megállapítottam, hogy íme, van egy SBS-produkció, amely nyíltan felvállalja, hogy hatásvadász… de komolyan! (A csatorna produkcióinak sorában ez meglehetősen szokatlan.) Ugyanakkor ahogy tovább néztem, úgy láttam, hogy az égieknek hála, minden a helyére kerül, és az, ha valahol ennyire a hatáselemek dömpingjével találkozhatunk, annak biztos, hogy megvan a célja.

Amit azonban nehéz volt feldolgoznom, hogy a számomra kedves színészek közül szinte egyikőjükkel sem tudtam szimpatizálni … eleinte.

Joo Dante szerepében Uhm Ki Joon 엄기준 (aki itt most mellékszereplő, de az egyik, aki kavarja a szálakat) ¬ tőle már megszokhattam ugyan, hogy elképesztően gonosz és pszichotikus karaktereket alakít; itt talán az eddigieket is felülmúlja…

Kim So-Yeon 김소연 régi-régi nagy kedvencem, mondhatni a Doctor Champ 닥터챔프 doktornője óta briliáns alakítások sorát láthattam tőle, s alapvetően szerethető karakterekkel. Itt sajnos nagyon nem: az operaénekesnő/ díva Cheon So-Jin az egyik legromlottabb karaktere az eddigi drámatörténelemnek; viszont a színésznő alakítása egyszerűen bámulatos! (Nem véletlen érdemelte ki az SB-csatorna díját, majd a fődíjat is „legjobb színésznő” kategóriájában!)

Másik nagy kedvencem az Oh Yoon-Heet alakító Eugéne (az énekesnőként kezdő Kim Yoo-Jin 김유진), aki a „Save the Last Dance With Me” 마지막 춤은 나와 함께 ¬ ímmár klasszikusnak számító romantikus dráma óta nőtt a szívemhez.

Elképesztő az ő alakítása is; ő So-Jin nagy riválisa, akinek kerékbe tört a karrierje épp a mostan ünnepelt díva miatt… és eleinte épp a fájdalmas emlékei ösztönzik arra, hogy a lányát, Ro-Nát tiltsa az énekesi pályától. (Ez később pont megfordul, mint ahogy ezt várni lehet)

Itt leegyszerűsítve, a szegének és gazdagok világa is összecsapna, azt kell, hogy mondjam, zseniális az az ábrázolás, hogy pl. ennek a vonala sem pusztán „fehér és fekete”, hanem sokkal több árnyalatot fedezhetünk fel benne. Merthogy korántsem egyértelmű, hogy az, aki szegény, az egyszersmind jó is ¬ ami persze fordítva is igaz: nem minden gazdag velejéig romlott. A fő kérdés az, hogy miért lesz valaki olyan, amilyen. Úgy látom, hogy többek közt erre akarnak rávilágítani. (Három évadban biztos sikerül is majd kivesézni az alkotóknak) ¬ Amúgy éppen a Eugéne által alakított karakternél, Yoon-Heenál dobtam egy képzeletbeli „hátast”: eltúlzott gesztusokkal, hanghordozással valahogy sehogy sem tudtam vele szimpatizálni… eleinte. (Ez később picit változott) De, mint már említettem, mindennek megvan itt a célja.

Ami miatt érdemes még nézni: a jelképi világa (ha valaki fogékony rá, vannak előismeretei, s elég szemfüles: észreveszi, annyi bizonyos!)

Maga a „címszereplő” Luxuslakás, a „Héra Palota” is beszédes jelentéssel bír: Héra ugyanis a görög mitológia szerint Zeusz főisten testvére és felesége (a mitológiában ez nem lehetetlen a házasságot és a születést védelmező istennő…

Nem kell különösebben élénk fantáziájúnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, ki is lehet az ő megfelelője: a Lee Ji-Ah 이지아 által megformált Shim Su-Ryeon, a felhőkarcoló házigazdájának felesége, és talán az egyedüli, akitől a legemberibb gesztusokat láthatjuk… sőt, ő lehet az első, akivel szimpátiát érezhetünk (engem is ő mentett ki a „csávából”, amit saját érzelmeim által teremtettem meg). Meglehetősen „ütős” jelenet az, amikor az elején éppen aktuális estélyre siet, s tanúja lesz egy „öngyilkosságnak” (amiről később kiderül, hogy mégsem az, aminek látszik), látja, amint egy fiatal lány lezuhan az épületről … és Su-Ryeon tekintetében a rémület elementáris, sokkal nagyobb döbbenetet árul el, mint amikor egy teljesen ismeretlen valaki „balesetének” lehetünk tanúi. (Ez a színésznő is óriásit alakít … szintén régi, nagy-nagy kedvencem; nála kicsit meg is nyugodtam: végre egy pozitívabb jellem.

Hogy mi is történt valójában, mi volt a háttérben… hamarosan megtudjuk. Sőt, ahogy haladunk a történetben, egyre több titok és rejtély derül ki (mint egy „high-end” krimiben); ez a produkció ebben is rekorder: ennyi csavart és fordulatot még nem láttam, több mint tízéves éves Kdráma-rajongásom ideje alatt!

Még sok mindent megemlíthetnék: az ugyancsak „beszédes” klasszikus zenei részleteket, a minőségi felvételeket, s a dráma ugyancsak minőségi, saját soundtrackjeit is… de már így is sokat beszéltem egy olyan alkotásról, amelynél még csak az „úton vagyok”.

Az előzőekben említetteken kívül (amelynek a tengelye egyértelműen a zseniális színészi játék, s a dráma rendkívüli felépítése) természetesen legfőként a kíváncsiság marasztal, hogyan göngyölítik fel az egyes karakterek múltját és mi a valódi „üzenete”, amit az alkotók általuk megfogalmaznak.

Később biztos jelentkezek egy sokkal átfogóbb és mindenre kiterjedő írással; remélem, hogyha valaki még csak fontolgatta, hogy nézni fogja, hozzám hasonlóan kedvet kap hozzá!

~Anikó

csikoszoltan Penthouse 펜트하우스 (SBS, 2020-2021.)

/ The Penthouse: War in Life

Kezdhetném ott, hogy már említettem: tényleg nagyon „le vagyok maradva” ¬ ámbár pont én szoktam mondogatni, hogy a filmnézés sosem verseny, mindenki halad a saját tempója/ saját döntései szerint…