Szeptemberben találkoztam a Koreai Kulturális Központ könyvtárában a Mugunghwa tánccsoport alapítójával, a 2016-ban alapított HanYou Magyar-Koreai Kulturális és Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnökével, Vargáné Esztergomi Zsuzsanna Klárával. A tánccsoport a munkásságáért 2015. decemberében megkapta Koreai Köztársaság Kulturális, Sport és Turisztikai Miniszterének kitüntetését. Az alapítvány pedig 2025-ben hatodik alkalommal szervezte meg a KoreaON kulturális fesztivált, amelyről az Ázsia Ékkövei is többször beszámolt (2023, 2024, 2025).
- Hogyan ismerkedett meg a koreai kultúrával?
- Úgy, mint nagyon sokan, koreai sorozatot láttam a tévében. Az első ilyen szinkronos sorozat A palota ékköve (Dae Jang Geum) volt, aztán jött a Silla királyság ékköve. Közben találtam a Facebookon egy olyan csoportot, amiben a sorozatról nagyon sok plusz történelmi információt osztottak meg, ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet. Ezen kívül volt egy régi családi mondás. Amikor megszülettem, mindenki azt mondta rám, hogy úgy nézek ki, mint egy koreai baba. Ezt anyukám gyakran emlegette. Érdekes módon A palota ékkövében az egyik színésznő hasonlított az anyukámra.
- Hogyan került a koreai történelmi sorozatok után a hagyományos koreai táncok világába?
- Kisgyerekkorom óta táncolok. Öt évig balett táncot tanultam egy balettmesternél, mert balettintézetbe készültem. Akkor szerencsétlenségemre nem vettek föl, most már mondhatom, szerencsémre. Utána a szomszédasszonyom rábeszélésére jelentkeztem a Bartók Béla amatőr táncegyüttesbe néptáncosnak. Ott 16 évig táncoltam, amíg férjhez nem mentem. Közben táncoktatói képesítést és műszaki diplomát szereztem. Amikor megnyílt a Koreai Kulturális Központ, megtudtam, hogy lesz tradicionális táncoktatás is, gondoltam magamban, hogy itt a helyem. Onnantól kezdve táncolok hagyományos koreai táncokat.
- Hogyan jutott el a Koreai Kulturális Központba?
- Arról, hogy megnyílik a Koreai Kulturális Központ, abban a Facebook csoportban értesültem, ahol egymással beszélgettünk a sorozatokról. Ráadásul filmvetítéssel kezdték az embereket becsalogatni. Így elkezdtünk a filmvetítésekre járni. Egyik alkalommal Mr. Kim irodavezető, mondta, hogy indítani fognak tradicionális táncoktatást, amire nagyon szívesen lát mindenkit.
- Milyen volt ez az első hagyományos koreai tánctanfolyam?
- Dél-Koreából érkezett egy öt fős táncos lánycsapat, akik elkezdtek minket tanítani egy három hónapos kurzus keretében. Utána volt egy kis házi bemutató, ahol már voltak olyan emberek, akik látták, hogy itt valami több is lehet, mint egy tanfolyam. A következő év januárjában a filmklubon találkoztam olyan lányokkal, akik korábban jártak a tánctanfolyamra. Megkérdeztem tőlük, hogy lenne-e kedvük tovább folytatni a tánctanulást. Lelkesen rögtön igent mondtak, én pedig megkértem az akkori recepcióst, hogy értesítsen mindenkit, aki korábban járt a tánctanfolyamra, hogy ha van kedve, jöjjön táncolni. Sokan jöttek is újra, s nem sokkal később már az első felkérésünket is megkaptuk. Először egy taekwondo bemutatóra kérték a Legyezős táncot. Akkor mondtam a lányoknak, adjunk nevet a tánccsoportnak! Én a Szellőrózsára gondoltam, de az akkor itt dolgozó gyakornok nem tudta ezt a szót koreaiul. Ezért leírta nekem a Mugunghwa nevet, ami Májvarózsát jelent. Így lettünk Mugunghwa. Eleinte ugyanazokat a táncokat gyakoroltuk, de később jöttek minden évben táncos lányok és tánctanárok Koreából, akik egy-két újabb táncot tanítottak nekünk.
Vargáné Esztergomi Zsuzsanna Klára a tavirózsatánc közben
- A Mugunghwa tánccsoporttal milyen fellépéseik voltak? Voltak esetleg külföldön, Koreában?
- Igen, nagy meglepetés volt, amikor a Koreai Kulturális Központnak egy pályázat útján sikerült kijuttatni minket Koreába. A csoport 2013 februárjában alakult, és 2015-ben már Koreában voltunk, ráadásul Szöulba léptünk föl. A fővárosból érkezett egy tánctanárnő, aki felkészítette a csoportot a vendégszereplésre. Ezen kívül voltunk még egyszer Koreában vendégszereplésen, de Szlovákiában, Szlovéniában, Olaszországban és Belgiumbam is. Magyarországon belül pedig rengeteg helyen felléptünk. Könyvtártól kezdve céges rendezvényig, mindenféle kulturális eseményeken. Gyakran szokták kérdezni tőlünk, hogy koreaiak? Mindig azt szoktam mondani viccesen, hogy „echte” magyar! Nincs koreai köztünk.
- Milyen volt kint Dél-Koreában?
- Mint mindenki, akiket a koreai sorozat vagy a K-pop világa beszippantott, egy kicsit nosztalgiával mentünk ki Szöulba. A valóság azért nagyon más.
Szerencsére sikerült eljutnunk az úgynevezett MBC városba, ami tulajdonképpen egy teljesen felépített filmes díszletváros, de mégis megvan benne az a történelmi hangulat, amit a sorozatokból ismerünk. Nagy élmény volt – kicsit olyan, mintha beléptünk volna a képernyőbe. A szabadtéri skanzen is nagyon érdekes volt, ahol régi házakat lehetett megnézni.
Az emberek nagyon kedvesek, segítőkészek. Viszont az első utunk alkalmával volt egy kis kulturális súrlódás. Nagyon azt várták el, hogy "úgy viselkedjünk, mint a koreaiak" – és bár próbáltunk alkalmazkodni, egy idő után kicsit feszélyezetté vált a hangulat. Tiszteletben tartjuk a helyi szokásokat, de attól még nem fogunk egyik napról a másikra koreaiakká válni. Ez néha félreértésekhez vezetett.
Például a franciaágy esete. Magyar vendégek, koreai szálloda, szoba, benne: egy darab franciaágy. Néztünk egymásra a lányokkal: „Na, hát jó, de… akkor legalább külön takarót kérnénk.” A szervező hölgy teljesen meg volt sértve, mintha mi valami luxusköveteléssel álltunk volna elő. Nekünk meg ez volt a megszokott.
- Milyen hagyományos koreai táncokat tanult a Koreai Kulturális Központban?
- A kezdetben Arirang nevű táncot, jangguchumot, talchumot és buchaechumot tanultam. Később tanultam kardostáncot, bukchumot, sogochumot, hwaganmut és még sok mást.
Mugunghwa tánccsoport a KoreaOn-on
- Bemutatná ezeket a hagyományos koreai táncokat?
- A tradicionális koreai tánckultúra megőrzésében jelentős szerepet játszottak a kiszengek, akik művelt, képzett nőként foglalkoztak tánccal, zenével és költészettel. Az aratási időszakot követő ünnepségek alkalmával Koreában gyakran léptek fel hagyományos zenészekből és táncosokból álló csoportok. Ezek a közösségek különféle hangszereket szólaltattak meg, köztük a hordó alakú dobot, a bukot, a janggu nevű homokóra alakú dobot, valamint cintányérhoz hasonló ütőhangszereket, amelyek részei voltak az úgynevezett samulnori nevű zenei formációnak. A samulnori négy fő tradicionális koreai ütőhangszert egyesít: jing, ami egy nagy gong, kkwaenggwari, ami cintányérszerű kézi gong, a janggu, ami homokóra alakú dob és a buk, ami pedig hordó alakú dob.
Ezeken a hangszereken nemcsak zenei kíséretet adtak, hanem gyakran improvizatív szólókat is játszottak. A zenészek egymást váltva mutatták be hangszeres tudásukat, mintegy vetélkedve egymással. Ez a forma részben emlékeztet a magyar néptáncban ismert legényesre, ahol a táncosok közül egy-egy fiú lép elő, hogy bemutassa virtuozitását.
A buchaechum, azaz a legyezőtánc viszonylag újabb keletű koreai tánc, amely ugyancsak a 20. század közepén alakult ki művészi formában, de maga a legyező, mint eszköz sokkal ősibb eredetű. A koreai sámánisztikus rituálékban a legyezőt használták többek között szellemek elűzésére vagy megidézésére, illetve tisztító szertartásokhoz. A buchaechum legismertebb formáját egyes források szerint Kim Baek-bong koreográfusnő alkotta meg a 20. században. A tánc a koreai kultúra egyik emblematikus elemeként vált ismertté a nemzetközi közönség számára is, különösen miután bemutatták a 1988-as Szöuli Nyári Olimpiai Játékokon.
A talchum maszkos tánc, ami elsősorban társadalomkritikai szatíra, amelyben a különböző társadalmi osztályok (nemesek, szerzetesek, közemberek) karikatúraszerűen jelennek meg. A tánc során a táncosok hansamot, azaz hosszú ujjú ruharészt is használnak, amely a kéz meghosszabbításaként szolgál, s mozdulataikkal gyakran a rossz szellemek elűzését vagy más rituális célokat is szimbolizálnak.
- Utána Ön is elkezdte oktatni ezeket a táncokat 2013-tól kezdve?
- Elsősorban buchaechumot, mert az látványosabb volt a közönségnek. Azt még a Csörsz utcában kezdtem, ahol korábban volt a Koreai Kulturális Központ. Ott heti egy alkalommal tudtam tanítani ezt a legyezős táncot. A mostani központban több táncoktató is van. Jóformán már minden hagyományos koreai táncot tanítottak a központban, ami alapján kialakult, hogy mit érdemes és mit nem. Tavaly például vittem a Gyors Kardos című táncot, aminek Paramisszori a címe. Nagyon sokan jelentkeztek rá, túljelentkezés volt, de abba futottam bele, jöttek, mentek. Most vagy azért, mert úgy találták, hogy ez mégiscsak nehéz, vagy mégse érdekes. A táncfoglalkozások tíz-tizenöt fővel indulnak általában, de nagy a lemorzsolódás, így a végére tízen vagy csak öten maradnak. Korcsoport szerint a tizenhat évestől a majdnem nyugdíjas korúig mindenki megfordul. Az oktatás során figyelembe szoktam venni, hogy nem mindenki táncos, ki milyen fizikai állapotban van, le tud-e térdelni, mert az alapján alakítom ki a koreográfiát.
Janggu dobolás közben Vargáné Esztergomi Zsuzsanna Klára és Dr. Tóth Mónika
- Hogyan alakult ki a mostani repertoár?
- A lassú kardtánc elsajátítását nem sokkal később, míg a gyorsabb kardos táncot egy későbbi időszakban, egy másik oktató tanította a csoportunknak. A sámántánc, a lótuszvirágtánc, valamint az ipchum koreográfiáját már én állítottam össze és tanítottam be. A koreográfiák megalkotásához rengeteg videófelvételt tanulmányoztam, elsősorban autentikus koreai előadásokat, hogy a mozdulatok és a stílus hitelesen tükrözzék a hagyományos formákat. A zenei aláfestéseket különféle forrásokból szereztük be. Tudatosan törekedtem arra, hogy lehetőség szerint eredeti koreai zenei anyagokat használjunk. Annyi könnyebbség azért volt nekem ebben a folyamatban, hogy korábban néptáncot tanultam, ahol már hozzászoktam az archív felvételek alapján történő stílus- és lépéselemzéshez. Akkoriban rendszeresen néztük falusi hagyományőrző táncosok, idősebb asszonyok és férfiak felvételeit, ami alapján megtanultuk az adott táncstílusra jellemző mozdulatokat. Ennek köszönhetően már volt némi gyakorlatom, ami most is nagy hasznomra vált.
- Hogyan születik egy ilyen koreográfia?
- Ahogy mondani szokták – bár nem emlékszem pontosan a mondásra – talán valahogy úgy hangzik: „hegyeket álmodunk, de egerek születnek.” Általában a zene az, ami elindítja bennem a koreográfia ötletét. Például a sámántánc esetében egy koreai táncegyüttes zenéjének részletéből indultam ki. Ezután rengeteg videót néztem végig, hogy táncmotívumokat, mozdulatokat, stílusjegyeket gyűjtsek, amelyeket aztán a kiválasztott zenére kompozíciós szempontból is jól illeszthessek. Először mindig a zenét hallgatom meg többször, és az már meghatározza, hogy milyen mozgásanyag illik hozzá. Ez a módszer nagyon időigényes, de mindig arra törekszem, hogy olyan mozdulatok legyenek benne, amelyek tánc- és korhűek is.
- Hogyan alakult meg az alapítvány?
- Már korábban is gondolkodtam azon, hogy a csoport működését valamilyen hivatalosabb mederbe tereljem, de sokáig nem találtam olyan formát, ami kedvező lett volna. Ebben a tanakodó időszakban talált meg Mr. Kim, aki felvetette egy alapítvány létrehozásának gondolatát. Elképzelése szerint az alapítvány célja az lett volna, hogy különböző, kultúrával foglalkozó csoportokat fogjon össze és támogasson.
- Milyen céljai lettek végül a HanYou Magyar-Koreai Kulturális és Művészeti Alapítványnak?
- Az alapításkor elsődleges célunk az volt, hogy a koreai kultúrát megismertessük és népszerűsítsük Magyarországon, illetve, hogy erősítsük a magyar-koreai kulturális kapcsolatokat. Tehát a kulturális híd szerepét kívántuk betölteni a két nép között. A kezdetektől fogva igyekszünk lefedni a koreai kultúra teljes spektrumát – a hagyományos művészeti formáktól (például néptánc, kalligráfia, tradicionális zene, kézművesség) egészen a kortárs irányzatokig, mint a K-pop, a modern tánc. Egy időben még a baduk (koreai go-játék) is része volt programkínálatunknak. Illetve az énekeseket is szeretnénk jobban bevonni.
Vargáné Esztergomi Zsuzsanna csapatával a 2025-ös KoreaOn-on
- Az alapítvány különböző eseményeket szervez, illetve társszervező is. Milyen rendezvényeket szokott szervezni az alapítvány?
- Az alapítvány elsősorban társszervezőként vesz részt különféle koreai kulturális eseményekben. A megkeresések jellemzően úgy érkeznek, hogy egy intézmény vagy szervezet programot szeretne megvalósítani, és ekkor mi javaslatot teszünk az elérhető műsorokra, programtípusokra, valamint a szükséges létszámra, fellépőkre.
A legnagyobb és legjelentősebb esemény, amelyhez az alapítvány rendszeresen kapcsolódik, a KoreaON rendezvénysorozat. A KoreaON szervezésének fő felelőse B. Szabó Edina, aki korábban önkéntesként segítette a munkát, jelenleg pedig az alapítvány kuratóriumának tagjaként ő tölti be a főszervezői szerepet.
- Milyen további céljaik vannak az alapítványon belül?
- Mindenképpen szeretnénk a tevékenységi köreinket bővíteni. Illetve az alapítvány támogatására szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni, mert nagyon szerény az anyagi a támogatottság lehetősége.
- Budapesten kívül más városokban is szoktak programokat szervezni?
- Vidéki városokban is, de abban nem mi vagyunk a főszervezők. Most Debrecenben lesz október elején egy esemény, amit a Sejong intézet szervez, de fölkértek minket, hogy bizonyos csoportokat nagyon szívesen látnának. Múlt hétvégén a pécsi kulturális közösség, a Koreai Kulturális Egylet szervezte a Korea Napot, amit természetesen azzal támogattunk, hogy oda utaztattuk a csoportjainkat, hogy részt vegyenek a programokon.
- A táncegyüttessel kapcsolatban milyen további tervei vannak?
- A csoport fejlesztése, új táncok tanítása, új tagok bevonása. Mivel amatőr együttes vagyunk, itt a megváltozó élethelyzetek miatt a táncosok személye és létszáma változó. Ezért muszáj utánpótlást biztosítani az együttesnek, hogy tovább tudjon működni. Szeretném fölfejleszteni legalább 10-14 főre megint. A tavalyi Mokkojin például már 12-en voltunk.
- Köszönöm szépen az interjút.
