2025 elején a kínai mozikban debütált a Nezha – A lázadó démon legendája, amely nem csupán a hazai közönséget hódította meg, hanem a világ filmiparának figyelmét is felkeltette. A kínai mitológián és népi hősökön alapuló animációs eposz páratlan bevételt produkált, és minden idők egyik legsikeresebb nem hollywoodi filmjévé vált. A film október 23-án kerül a magyar mozikba magyar felirattal.
A 16. századi klasszikus kínai regény, Az istenek elrendezése (Fengshen Yanyi) alapján készült Nezha – A lázadó démon legendája nemcsak 2025 legnagyobb bevételt hozó filmje lett, hanem minden idők ötödik legsikeresebb mozifilmjeként is beírta magát a filmtörténelembe. Csupán olyan gigaprodukciók előzik meg, mint az Avatar első és második része, a Bosszúállók: Végjáték, valamint a Titanic.
A történet, amely mélyen a tradicionális kínai mitológia gyökereiből táplálkozik, Nezha alakját állítja középpontba – egy különleges fiúét, aki kitört a démonként megbélyegzett kitasztott szerepéből, és saját kezébe vette a sorsát.
Nezha eredetileg a megtestesült gonoszként született: az emberek féltek tőle, sorsa szerint pedig mindössze három év adatott volna neki az életben. Ám ahelyett, hogy beletörődött volna ebbe az elrendeltetésbe, szembeszállt a végzetével, és végül megmentette azt a falut, amely egykor megtagadta őt.
Fő ellenfele, Ao Bing, a sárkányherceg, mintegy a jin párja volt Nezha jangjának – a két ellentétes erő végül egymásra talált, és együtt formáltak egy új, közös jövőt.
Most azonban Nezhának egy ősi, mindent elpusztítani vágyó erővel kell szembenéznie, miközben nemcsak a világot, hanem önmagát is meg kell mentenie. A fiú előtt álló út nem csupán a küzdelemről szól – hanem arról is, hogy képes-e valóban hőssé válni.
A Nezha – A lázadó démon legendája boncolgatja a végzet megkérdőjelezésének izgalmas kérdését, miközben megbillenti a status quót, előtérbe helyezi az összefogás jelentőségét és erejét, és felhívja a figyelmet arra, hogy a jó és a rossz mibenléte nem függ fajtól vagy származástól.
Az öt évig készült animációban Jiao Zi rendező rendkívül ambiciózus vizuális effekteket tűzött ki célul. A film egyik csatajelenetében például 200 millió, egyenként animált karakter szerepel, amelyek mindegyike egymástól függetlenül mozgott. Kína legdrágább animációs mozifilmjén több mint 4000 ember dolgozott közel 140 animációs stúdióból.
A Nezha – A lázadó démon legendája 2025. október 23-án kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában.
Vetítések:
Budapest: Cinema City Allee, Aréna, Campona, Duna Plaza, Mammut, Westend, Corvin Mozi, GoBuda Mozi, Kultik Csepel, Lurdy Mozi, Pólus Mozi, Sugár Mozi.
Cinema City Debrecen, Cinema City Győr, Kultik Kaposvár, Kecskemét Malom Mozi, Cinema City Miskolc, Kultik Kanizsa Mozi, Cinema City Nyíregyháza, Cinema City Pécs, Kultik Salgótarján, Cinema City Sopron, Szeged Belvárosi Mozi, Cinema City Szeged, Kultik Szentes, Cinema City Szolnok, Cinema City Savaria, Savaria mozi (Szombathely), Cinema City Alba (Székesfehérvár), Cinema City Balaton (Veszprém), Cinema City Zala (Zalaegerszeg).
Forrás: ADS Service
