Japán középkori történelem előadás - Tokugawa Ieyasu


2024.05.30. 19:00 Írta: KACS Kategória: Esemény

Japán középkori történelem előadás - Tokugawa Ieyasu

2024. június 14-én 18 órás kezdéssel Budapesten a Momiji Japán Nyelviskola szervezésében Japán középkori történelem előadást és filmvetítést tart Tokugawa Ieyasu címmel.

Tokugawa Ieyasu a Japán történelem egyik legfontosabb szereplője és alakja. Noha bizonyos szempontból csak egy a sok különleges ember közül a Sengoku Jidai idején, ám még is egy olyan központosított kormányzást hozott létre, ami majdnem 265 éven át irányította Japánt. A korábban megismert Oda Nobunaga és Toyotomi Hideyoshi mellett ő a harmadik országegyesítő a korszakban.

Az előadás során megismerkedhetünk Ieyasu gyermekkorával, a folyamatos küzdelmekkel, melyek odavezettek, hogy később már a legnagyobb vetélytársak legyőzésén túl uralkodói ambíciók kerültek terítékre. Különböző életszakaszok és fontosabb események videós formában is bemutatásra kerülnek köszönhetően az NHK Tokugawa Ieyasu életéről szóló rövid dokumentumfilmje által (magyar felirattal).

Ieyasu élete tele van történésekkel, így számos olyan életesemény kerül majd terítékre, mely akár egymagában is megérhetne egy-egy külön előadást, ám ez alkalommal egy tömörebb összefoglalóként próbáljuk feltárni miben rejlett Tokugawa Ieyasu nagyszerűségének titka. Mindezek mellett a nem is oly rég befejeződött Shogun sorozattal is párhuzamot vonva (lévén Yoshii Toranaga a sorozatban és a könyvben is Tokugawa Ieyasu megtestesülése) még inkább betekintést nyerhetünk miért is inspirál megannyi embert mind a mai napig Tokugawa Ieyasu.

Időpont: 2024. június 14. péntek 18:00 – 20:00
Jegyár: ingyenes. Kérjük, hogy a részvételi szándékot e-mailben jelezzétek a szervezők felé.
Helyszín: Budapest, Podmaniczky u. 29. 1. emelet 5. (Momiji Japán Nyelviskola)
Forrás: Momiji Japán Nyelviskola

Bejegyzés Like-olása, megosztása:
Facebook megosztás Elküldés e-mailben
Aktív közösségi fordítások
Our Beautiful Summer (2024) 2. rész
42.39%
Our Chocolate Moment (2025) 1. rész
12.21%
Our Chocolate Moment (2025) 2. rész
12.52%

Ázsia Ékkövei a Facebookon

Dél-koreai sorozatok
minden szombaton:
KBS2 20:00
For Eagle Brothers
MBC 21:50
A Head Coach's Turnover
SBS 22:00
The Haunted Palace
jTBC 22:30
Heavenly Ever After

Legfrissebb videoklipek
2025.05.24.
Nam Kung Jin( 남궁진) - Moms flower has bloomed( 엄마꽃이 피었습니다)
Conut( 코넛) - Mirror In The Room( 거울에 비춘 나의 마음)
Kim Yunsoo( 김윤수) - Close
20th Century Boyz( 20세기보이즈) - DREAMING
2025.05.23.
BIBI - 책방오빠 문학소녀
Youngjun( 영준) - Youre my first and last( 넌 나의 처음이자 마지막이야) ( Originally by Solid( 솔리드)) ( Live Clip)
너도밤 ( Neodobam) - 하늘 ( Sky)
HANAYA( 하나야) - Flutter( 흩날려)
EVAN이 어제 명곡을 들고 컴백했다는 이야기가 있다???? 스톤지기는 이 이야기를 참 좋아한다◟( ˘ ³˘)◞ ♡|#Shorts -
너도밤 ( Neodobam) - 개나리 ( Forsythia) Lyric Video
LYRIC VIDEO Milena( 밀레나) - Miss U ( ENG SUB.) | ????ToGetHer 너의 연애 OST
Na Yoonkwon( 나윤권) - Always Behind You( 돌아보면 언제든)
Wid - Where Do I Go
2025.05.22.
eaJ - merry go round
Jaehyung Jeon( 전재형) - So, To live( 그렇게 살아가는)
BMK - March( 마치)
수린( SOORIN) - Boys Can Be
Yun min soo( 윤민수( 바이브)), Lee ye joon( 이예준) - Lighthouse( 등대)
EVAN - 1 ( Feat. 쿠기 ( Coogie))
EVAN - 1 ( Feat. 쿠기 ( Coogie))|#Shorts
이루마 - 달빛 속의 별 ( Feat. 주혜주) ( 작자미상 OST)
인사영상 하이보이즈 - 그날이 오면 ( 엠카운트다운 출연)
★-스톤지기 심장에 힙합 정조준-★ 심장 뛰는 EVAN 노래들 들으러가기????????????????|#Shorts -
2025.05.21.
Jeong Hyo Bean - E-oh!
Blackswan - I LIKE IT HOT
Baekhyun - Lemonade
ONE PACT - & Heart
MECHANISM( 메카니즘) ( CHO HYELYUN( 조혜련)&PEPPERTONES( 페퍼톤스)) - Broken Time Machine( 고장난 타임머신)
MECHANISM( 메카니즘) ( CHO HYELYUN( 조혜련)&PEPPERTONES( 페퍼톤스)) - NA PI !( 나 요즘 파이 됐대) ( π)
Lee jang woo( 이장우) - You Are My Love ( Orgel box) ( 그대가 나의 사랑이다 ( 오르골 박스))
DD! ( 디디) - KEEPS ON SHINING
공기남 - 시간 그 끝에서 ( Feat. 강서) Short Lyric Video
뎁트 - Howl ( Acoustic) ( Feat. Ashley Alisha, Kevin Chung) Lyric Video
Jeong hyo bean( 정효빈) - E-oh!( 에-오!)
16 - Why Do You
역시 귀엽고 예쁘고 다하는 고민시가 세상을 구한다♥️ 속절없이 고민시의 매력에 빠져드는 편|#Shorts -
Special Clip toyou. - Dive in
2025.05.20.
Heize - You are the one
Lucy - Some day in the 21st century
StayC - Allure Korea 03'25 Issue
Tabber - Hysteric Glamour
Yoon Jisung - Voyage
Yoon Ji Sung( 윤지성) - Voyage( 항해)
#Annyeong( #안녕) - last night( 지울 수 없던 그날 밤)
#Annyeong( #안녕) - last night( 지울 수 없던 그날 밤) ( Live Clip)
당신의 맛 ( Tastefully Yours) OST Part 2 헤이즈 ( Heize) - You are the one|#Shorts
D.A₩ON, I:REM - D-1
xooos( 수스) - My Dearest ( ENG SUB.) | ????ToGetHer 너의 연애 OST
Zanmang Loopy( 잔망루피), KEITA( 케이타)( EVNNE), LEE JEONGHYEON( 이정현)( EVNNE) - Newbie
2025.05.19.
NEXZ - Slo-mo
Kim Jaejoong - Goal In
Kim Jaejoong - Last VoW
Kim Jaejoong - Miracle
RIIZE - 라이즈 '모든 하루의 끝
Kim Jaejoong - In Chaos
Hi-Fi Un!corn - GAME
Kim Jaejoong - ROCK STAR
Rockit Girl - Silence
VVS - D.I.M.M.
I-dle - Good Thing