Őszközépünnep a budapesti Csong Ren Templomban


2023.10.01. 21:00 Írta: KACS Kategória: Galéria

Őszközépünnep a budapesti Csong Ren Templomban

2023. szeptember 30-án szombaton a magyarországi Csong Ren Templomban is megünnepelték a kínai őszközépünnepet. A rendezvényen való részvétel ingyenes volt, a vendégek között pedig a templom Shifuja (vezető szerzetesnője) értékes ajándékokat sorsolt ki. Az eseményen végig egy önkéntes magyar segítő tolmácsolt, a vendégek kérdésére pedig kínai és magyar önkéntesek (sárga kiskabátban a képen) válaszoltak magyarul, angolul vagy kínai nyelven.

Az ünnepséget Budapesten a XVI. kerületben a Pál utca 74-ben tartották. A helyszínhez közeledve már a kereszteződésben feltűnik a díszes templom bejárata. A kapun kínai karakterekkel olvasható a felirat, hogy Csong Ren Templom, de jobb oldalt már kínai és magyar nyelven is minden olvasható, beleértve az elérhetőségeket, ami még a Google Mapsen is látszik.

A fél tízkor kezdődő rendezvény kilenctől várta az érkezőket, akik az őszközépünnep tiszteletére egy aranyszínű alapon fekete karakterrel írt jókívánságokkal és egy kifeszített piros alapon sárga karakterekkel írt köszöntő felirat alatt haladhatták át. A kapuban bal oldalt kihelyeztek egy táblát, s aki szerette felírhatta a nevét, hogy itt járt. Tovább haladva bal oldalon a fehér asztalokon minden vendég kapott egy tombola számot. Jobb oldalon fehér abroszokkal megterített asztalok foglaltak helyet, amelyeken különböző vegetáriánus főételek, tofuk, változatos ízetésű tészták, krumpli és gyümölcsök között lehetett válogatni kezdve a szeletelt alma, banán, dinnye, áfonyától egészen a sárkánygyümölcsig. Az ételek folyamatos utánpótlásáról egy kínai séf és segítői gondoskodtak.

Az ételeknél kapott helyett egy Buddha szobor, ami előtt a cipőt levéve bárki leülhetett elé és kezébe vehette az imafüzért (amelynek segítségével számolni tudják az elmondott mantrákat) és a kántáló dobot. A szerzetesnő virágos és zöldséges kertjében két újabb szobor kapott helyett. Tovább haladva a téren voltak a műsorok, jobb oldalt pedig asztalok és székek voltak, ahova le lehetett ülni enni.

A díszes sárga épület előtt egy férfi gitározott, majd az épületbe lépve fehér tea és sütemény kóstoláson lehetett részt venni, sőt, aki szerette, akár a hagyományos teafőzést is kipróbálhatta. A szobát könyvek és Buddha szoborok színesítették. Ezután következett három lépcső, ami a nagyterembe vezetett, amit ünnepi díszbe öltöztettek. Aranyozott szobrok, áldoztai gyümölcsök, Buddha képek és jókívánságokkal teli kínai feliratok töltötték meg a nagy szobát, ahol a fehér falon az arany és a vörös szín dominált. A földön sárga térdeplőket helyeztek le, amelyek közepén zajlott az imazsák varrás. Közben egy idősebb kínai nő halkan kínai dalokat játszott egy hét húros ku-csengen.

A megnyitó és a rövid beszédek után egy jelnyelven előadott dalt lehetett megtanulni, amit aztán a résztvevők közösen előadtak. A műsort Jia Tao két kínai dallal színesítette, majd lánya gitározott. Végül a sorosláson kiosztásra kerültek az ajándékok, amelyek lehettek imafűzérek, szerencsehozó batyuk és kínai teáskészlet. Az esemény zárásaként a köszönetnyilvánítások után a szerzetesnő úgy zárta az eseményt, hogy „A templom a lélek szülőföldje, ha teheted, gyere haza.”

A magyarországi Csong Ren Templom shifujának kérésére a megnyitó beszéde magyarul:

„Tisztelt Vendégeink! Kiemeltképen a 16. kerület polgármestere Kovács Péter! Jó reggelt mindenkinek!
Köszönöm mindenkinek, hogy elfoglaltságai ellenére is el tudott jönni. Mindenkinek békét és boldogságot kívánok, sok szerencsét és sikert!
A magyarországi Csong Ren Templom a Buddha szelleméhez és a közösség szeretetteljes támogatásához ragaszkodva megtartja eredeti szándékát, és bátran vállal felelősségét, hirdeti Buddha tanait.
Reméljük, hogy a jövőben nagyobb szerepet tudnunk vállalni a világbéke előmozdításában, Kína tradicionális kultúrájának továbbvitelében, és az emberiség közös jövőjét biztosító közösség felépítésében, hozzájárulni a Kína-Magyarország barátság előmozdításához, és több dolgot és jót tenni az emberekért.
A magyarországi Csong Ren Templom mindig is az otthona lesz magyar honfitársainknak is. Mindenkit szeretettel várunk! Köszönöm!”
"Köszönjük az összes jótékonysági felajánlást és adományt a templomépítésre. Köszönjük mindenkinek a tiszta szívű segítségét, hogy a templom egyre szebbé és jobbá válhat."

Csong Ren Templom helyszíne: 1161, Budapest, XVI, kerület, Pál utca 74.
Nyitva: hétfő-péntek: 08:00 – 18:00

A feldíszített Csong Ren Templom belülről

A feldíszített Csong Ren Templom szobrai

A feldíszített Csong Ren Templom szobrai

A feldíszített Csong Ren Templom szobrai

Csong Ren Templomban ku-csengen játszó nő

Csong Ren Templomban ku-csengen játszó nő

Csong Ren Templomban szerencsehozó batyut készítő gyerekek hanfuban

Csong Ren Templomban szerencsehozó batyut készítő gyerekek hanfuban

Csong Ren Templomb előtt éneklők

Csong Ren Templomb előtt éneklők

Csong Ren Templomb őszközépünnepi ebéd

Csong Ren Templomb őszközépünnepi ebéd

Csong Ren Templom szerzetesnője tombolát húz

Csong Ren Templom szerzetesnője tombolát húz

Csong Ren Templom szerzetesnője és vendégei

Csong Ren Templom szerzetesnője és vendégei

Jia Tao és lánya egy kislánnyal hanfuban

Jia Tao és lánya egy kislánnyal hanfuban

Csong Ren Templomban magyar lány kínai teát önt

Csong Ren Templomban magyar lány kínai teát önt

Bejegyzés Like-olása, megosztása:
Facebook megosztás Messenger megosztás Whatsapp megosztás Viber megosztás Twitter megosztás Elküldés e-mailben
Facebook hozzászólások:
Aktív közösségi fordítások
Anyone Anywhere (2023) 1. rész
37.99%
The True Love of Madam (2023) 1. rész
12.65%
The Adultlike (2023) 6. rész
14.12%
The Adultlike (2023) 7. rész
3.8%
The Adultlike (2023) 8. rész
8.57%

Ázsia Ékkövei a Facebookon

Dél-koreai sorozatok
minden hétfőn:
MBC 19:05
Third Marriage
KBS2 19:50
The Elegant Empire
KBS1 20:30
Unpredictable Family
ENA 21:00
Tell Me You Love Me (2023)
KBS2 21:50
The Matchmakers
tvN 22:30
A Bloody Lucky Day

Legfrissebb videoklipek
2023.12.11.
범키, 뮤지, 양다일, 빈센트블루, 전웅 ( AB6IX), 이대휘 ( AB6IX), 은호, 은상 - BRANDNEW YEAR 2023 White Christmas MV
WOO ( 성현우) - NUM ( Performance ver.)
HWANG CHI YEUL( 황치열) - Beautiful Winter( 찬란한 겨울)
펀치 ( Punch) - 오늘 같은 날 ( Just Another Day)
Apink( 에이핑크) - PINK CHRISTMAS
Lyrics Video Zitten( 짙은) - Something to Say( 할 말이 있어요)
Lyrics Video ISU( 이수) ( M.C the MAX) - Your Lights
Lyrics Video Boramiyu( 보라미유) - I Wanna Hate You( 널 싫어하고 싶어)
Lyrics Video Rothy( 로시) - Something Precious( 소중한 게 생겼나 봐)
Pil Kyo( 필교) - No More Time
BO RA( 보라) ( Cherry Bullet( 체리블렛)) - Im afraid love will come again( 사랑이 또 올까 봐)
CobiCudi ( 코비쿠디), Andnew( 앤드뉴) - Download
Lyrics Video Rowen( 로웬) - Marshmallow Planet( 마시멜로 플래닛) ( feat. Rovers( 로버스))
신지민 ( SHIN JIMIN) - Twinkle Little Star
2023.12.10.
TVXQ! 동방신기 - 20&2
ITZY - BORN TO BE CONCEPT CLIP #ITZY @ITZY
KyoungSeo( 경서) - Looking for you( 내 마음이 너에게 닿기를)
Cho Sung Woo( 조성우) - Maestra( 마에스트라) | Maestra 마에스트라 OST
Zamgolbers( 잠골버스) - Lalala( 라라라)
BALLAD Lydia( 리디아) - Good night tonight( 오늘 밤도 잘 자요)
2023.12.09.
DAWN( 던) - Even if we disappear( 우리 사라져도) ( MY DEMON( 마이데몬) OST Pt. 4)
나르샤 ( NARSHA) - GAME ( Feat. 버벌진트 ( Verbal Jint))
HWI YOUNG - HBD
Solji( 솔지) - One ring( 반지하나)
HWI YOUNG - HBD
BALLAD Sangeun Lee( 이상은) - To get here( 여기까지)
l!ldumb( 릴덤) - RINGRING
정소안 - White Christmas
LYRIC VIDEO Moon Sujin( 문수진) - Not Over | 웹툰 Killer Peter 킬러 배드로 OST
2023.12.08.
WINTER( 윈터) - With You ( MY DEMON( 마이데몬) OST Pt. 3)
[Nizi Project Season 2] Part 2 #9 -
ATBO( 에이티비오) - Must Have Love ( Performance Video)
Moon Sujin( 문수진) - Not Over | 웹툰 Killer Peter 킬러 배드로 OST
Izykite( 이지카이트) - Winter Love Song( 눈맞춤)
서윤혁 - 7080
YANG DONGWOOK( 양동욱) - Addiction( 중독)
ROCK HIGHBRO( 하이브로) - one week( 월화수목금토일)( 7days)
2023.12.07.
K.will( 케이윌) - Present( 선물) ( feat. G1( 은지원))
Sistar( 씨스타) - How Dare You( 니까짓게)
4minute( 포미닛) - Cold Rain( 추운 비)
blah - 무작정 걸을래 ( Live Video)
drewboi - All I Want Is You ( Acoustic)
BM - Lowkey
Lyrics Video Aquibird( 아키버드) - Distance Between You And Me( 너와 나의 거리) ( Nylon ver.)
형민 ( Hyeong Min) - 고백 ( Confession) ( with 김진솔 ( Kim Jinsol))
Lyrics Video Aquibird( 아키버드) - Distance Between You And Me( 너와 나의 거리) ( Steel ver.)
F.CUZ, Sujin, Ju Dae Geon, Park Pil Kyu, Hyeon Jun Seo - The Miracle of Christmas( 미라크리스마스)
Seo YoungJu of Nerd Connection( 서영주 of 너드커넥션) - Me in the mirror( 거울속의 사람)
조 더 프렌드 ( Joe the friend) - 잠실
2023.12.06.
NCT LAB NCT U 엔시티 유 - 蓝洋海龟 ( Marine Turtle)
발리카삭 ( BALICASAG) - Snow Love Lyric Video
WESTOF ( 웨스트오브) - If i die( 내가 세상을 떠난다면)
세븐티즈 ( SEVENTIZ) - 나 샌드페블즈야 ( We Are Sand Pebbles)
송은이 ( Song Eun I), 김숙 ( Kim Sook), 이진아 ( Lee Jin Ah) - 토닥토닥 크리스마스 ( Merry Merry Christmas)
Vincent Blue( 빈센트블루) - 100 Reasons( 100가지 고백)
밀리그램 ( MILLIGRAM) - MOONLIGHT
2023.12.05.
MC SNIPER( MC 스나이퍼) - Hedgehog( 고슴도치)
YOUNG POSSE( 영파씨) - OTB( Our Summer Memories Ver.)
PARK EUN BIN( 박은빈) - Fly Away ( CASTAWAY DIVA( 무인도의 디바) OST)
NiziU Special Comment for Nizi Project Season 2 -