2023 június elején találkoztam először Tóth Tímeával, aki az Ország- és világjáró érdiek előadássorozatban mesélt dél-koreai élményeiről. Az előadás utáni beszélgetésünk során kiderült, hogy nemcsak Dél-Koreában, hanem Japánban is járt, ugyanis japanológia szakon végzett, sőt hét évig a Japán Alapítványnál is dolgozott mint programszervező, könyvtáros és igazgatói asszisztens. Június közepén vele beszélgettem.
- Mikor kezdett el érdekelni a japán nyelv és kultúra?
- Ez nagyon korán kezdődött, mert én is ahhoz a generációs tartozom, akik a Pokémonon meg a Varázslatos álmokon és hasonlókon nőttek fel. Nagyon szerettem azokat az animéket, és amikor felsőbe jártam, szerettem volna újra nézni őket. De csak eredeti nyelven sikerült megtalálni egy részüket, és ahogy elkezdtem nézni az animéket, annyira megtetszett a nyelv, hogy végül meg szerettem volna tanulni japánul. Érd szomszédságában, Törökbálinton a Bálint Márton Általános Iskolának van egy gimnáziumi része, ahol lehetett japánt tanulni. Az érdi gimnázium mellett oda kezdtem járni, s mint vendég diák tanulhattam a japán nyelvet a hagyományos órák előtt reggel hétkor.
- Milyen gyakorisággal voltak az órák?
- Heti egy-két alkalommal, de akkor dupla órákat tartottunk. Igazából az volt benne a legjobb, hogy mint harmadik idegen nyelvet – az angolon és a francián kívül – anyanyelvi szinten magántanárnál tanultam a hagyományos oktatási kereteken belül. Az egyik kedvenc tanárom Satou Setsuko sensei volt, ő volt az egyik legédesebb tanárunk. Egyik alkalommal benevezett minket a japán nyelvű szónok versenyre, ahol a középiskolai szekcióban első lettem. Meg volt olyan is, hogy hozzájuk mentünk japán ételeket készíteni.
- Az érettségi után hogyan folytattad a tanulmányaidat?
- Az ELTE-nek a Keleti nyelvek és kultúrák japán szakirányán tanultam tovább. Utána pedig mesterszakon japanológiára mentem. Az órákon nagy hangsúlyt fektettek a fordításokra, valamint a klasszikus japán tanulására. A nyelvgyakorlatok mellett ez adta ki az órák nagy részét. Nagyon szerettem, mert az alapszakon nekem megvolt az az előnyöm, hogy korábban tanultam már japánul. Az egyetem pedig lehetőséget biztosított arra, hogy eleve a másodéveseknek a nyelvi óráit látogathassam. Akkor így már nemcsak a nyelvvel foglalkoztam, hanem a tanegységlistának köszönhetően a japán irodalommal, történelemmel, filozófiával, eszmetörténettel, és akkor még jobban bele tudtam mélyedni az ország kultúrájába.
- Mi volt a szakdolgozatod témája?
- Az alapszakon művészettörténet, azon belül a nyugati művészetnek a hatásairól írtam, hogy hogyan hatott a japán művészetre. Főleg az első olajfestményekkel foglalkoztam. A mesterszakon pedig egy 1600-as években élő Siba Kókan nevezetű festő értekezésének a fordítása volt. Értekezés arról, hogy milyen különbségeket lehet felfedezni a keleti és a nyugati művészet között. Mindkét szakdolgozatomban az eredeti japán forrásokat dolgoztam fel. Annak nagyon örültem, hogy a mesterszakos szakdolgozatomhoz volt lehetőségem két hónapot kutatói ösztöndíjjal Oszakában töltenem. A Japán Alapítványnak volt egy programja, amelynek az volt a célja, hogy a nyelvórák mellett az ő könyvtárukon keresztül hozzáférhettünk az ország majdnem összes könyvtári adatbázisához, onnan tudtunk anyagot gyűjteni. Nagyon nagy lehetőség volt számomra, mert így akkor nem csak a szakdolgozatommal tudtam jól haladni, hanem egy kicsit tudtam utazgatni az országban is. Eljutottunk Tokióba, Kiotóba, Himedzsibe, Kóbéba, Vakajamába. De nem ez az első alkalom, hogy jártam Japánban.
- Mikor jártál először?
- Az első alkalom 2015-ben volt, amikor végeztem az alapszakon, ami szintén a Japán Alapítvány által meghirdetett ösztöndíjprogram volt. Ennek az volt a célja, hogy hatvan országból egy-egy ember kimehessen, és különböző foglalkozásokon keresztül két héten át egy kulturális program keretében betekintést nyerhessen Japánba. Volt kalligráfia, taiko dobolás, harcművészetek óránk is. A program Oszakában volt, de elvittek minket kirándulni Kiotóba meg Hirosimába is. Ennek az volt a lényege, hogy egy kicsit összehozzák a Japán iránt érdeklődő embereket a világ minden tájáról, úgyhogy kapcsolatépítésre is nagyon jó volt. A mai napig tartom a kapcsolatot a jamaikai barátommal, Kevinnel, valamint a brunei barátnőmmel, Xin Yinggel.
- A második alkalommal egy két hónapos ösztöndíjjal jutottál ki Japánba, akkor miket néztetek meg a városokon belül?
- Oszakában eljutottam Dotonboriba a híres bevásárló utcába, ahol az utcára kihelyezett éttermek vannak – Magyarországon foodtrucknak mondják, de odakint jatainak nevezik. Valamint voltam az oszakai kastélyban. Az oszakai egyetemen van egy magyar tanszék, úgyhogy oda is ellátogattunk. Voltam Vakajamában, ott nagyon sok híres szentély van. Meg a Kojaszanon, ami onnan nem esik messze, az egy buddhista komplexum a hegy tetején. Ellátogattam Himedzsiben egy híres kastélyhoz. Kiotóban pedig az Aranypavilont, a Kinkakudzsit tekintettem meg. Valamint Kiotótól nem messze esik Japán legnagyobb tava, a Biva-tó, ahova szintén elmentem.
Tóth Tímea és barátai Japánban
- Milyen volt Oszakában az oktatás?
- Az oktatás is intenzív volt, mert heti öt napon keresztül reggel kilenctől délután négyig-ötig tartottak az óráink. Összesen 26-an voltunk, az óráink pedig öt-hét fős kiscsoportokban zajlottak. Attól függően, hogy milyen szinten volt a japán nyelvtudásunk, csoportokba osztottak minket, ez alapján volt a kanji (a japán írásjegyek) tanulása, cikkek olvasása az aznapi napilapokból. Projektmunkánk is volt, ami egy poszterprezentációt vagy egy ppt prezentációt jelentett. Én poszterprezentációt tartottam, ahhoz kellett készítenünk egy 4-5 oldalas japán összefoglalót. Meg elég sok házi feladatot adtak minden napra.
- Említetted, hogy az oszakai egyetemen van magyar szak, az mennyire népszerű?
- Elég népszerű. Akkoriban 20-22 fős volt a tanszék, velük találkoztunk is. Nagyon jó a kapcsolatuk a magyar egyetemekkel. Sok fordítást készítenek kint, s voltak közös projektjeink, amiken dolgoztunk. A japán hitvilágról és szellemekről, a youkai kultúráról adtak ki egy képes lexikont, hogy milyen youkaiok léteznek Japánban. Ennek a fordításában mi segítettünk az egyetemen. Az ELTE-n az egyik oktatónk magyar szakon végzett, úgy jött Magyarországra.
- A Japán Alapítvánnyal hogyan kerülték kapcsolatba?
- A Japán Alapítványhoz én még a gimnázium végén kezdtem járni, mert a nyelvtanárom javasolta a könyvtára használatát. Barátságos környezet, ha valakinek van egy-két szabad órája, mindenképp ajánlom, mert nagyon sok magazin, valamint DVD van ott. Nemcsak japán, hanem angol nyelven is. Vagy ha valaki később szakdolgozatához keres anyagot, akkor azt is talál a témájának megfelelőt. Szóval utána elkezdtem gyakrabban járni a könyvtárba, aztán teljesen véletlenül fél évet dolgoztam felszolgálóként egy Jászai Mari tér közelében lévő Szakura szusi étteremben. A Japán Alapítványnak az aligazgatója közel lakott ehhez a szusi étteremhez, és gyakran látogatott el hozzánk. Fölismert, tudta, hogy sokat járok a könyvtárba, ezért szólt, hogy van egy álláshirdetésük, és ha érdekel, akkor próbáljam meg. Így kerültem az akkor megüresedett könyvtárosi pozícióba, mint gyakornok. Amikor pedig végeztem a mesterszakon, megüresedett egy irodai állás, a programszervezői, akkor arra jelentkeztem, s átkerültem teljes állásba. Onnantól pedig öt évig ott dolgoztam mint rendezvényszervező.
- Egy programszervező mit csinál a Japán Alapítványnál?
- Két kolléga van a Japán Alapítványnál, aki programszervező. A különböző ingyenes kulturális programoknak a kitalálását és a megszervezését jelenti a munka. Én feleltem a japán filmes projektekért, az akadémiai jellegű előadásokért, például, hogy professzorokat és szakmabelieket hívunk el Magyarországra kulturális előadásokat tartani. Ezen kívül még az irodalmi projektekért feleltem, valamint olyan rendezvényekért, mint az irodalom éjszakája. A másik kollégám a színpadi produkciókért, valamint a kiállítások szervezéséért felelt. A munka egyébként nagyon sokszínű, ugyanis rajtunk múlt, hogy éppen milyen tematikájú programot szeretnénk. Nagyon sokat foglalkoztatott minket, hogy mi az igénye a magyar közönségnek, úgyhogy kérdőíveken keresztül mindig fölmértük, hogy éppen milyen témára kíváncsiak. Legyen az tea szertartás, Ikebana, öltözködés, és annak megfelelően szerveztünk workshopokat és gyerekprogramokat. A Deák17 kiállítótérrel többször is tartottunk tematikusan japán napot, vagy gyereknapon valamilyen módon belevittünk a kézműves foglalkozásba japán tematikát. Nekem a legfontosabb projektjeim közé a filmklubok tartoztak, valamint az éves japán filmhétnek a megszervezése. Ez mindig a Toldi moziban zajlott, és ez idén is így van. A Covid ideje alatt volt lehetőségünk online filmfesztiválokat is tartani, ezekért is én feleltem anno.
- Az online filmfesztivál miben különbözött az általános filmvetítésektől?
- Az online japán filmfesztiválból eddig kettő volt összesen. Ennek az volt a koncepciója, hogy mivel a járványhelyzet miatt világszerte nem tudták megtartani a filmfesztivált, ezért helyette a tokiói központ kezdeményezésével létrehoztak egy felületet, ahova először 30 filmet töltöttek fel ingyenes formában. A helyi irodáknak pedig kiadták, hogy készítsenek hozzá a saját anyanyelvükön feliratot. Az online filmfesztivál különlegessége az volt, hogy amíg korábban a Japán Alapítványnak a rendezvényei főleg Budapestre fókuszáltak, most így el tudták érni a vidéki közönséget is. A válogatások arra törekedtek mindkét évben, hogy ne csak egy kategóriába sorolható műveket mutassanak be, hanem mindenből szemezgettünk egy-egy alkotást, hogy átfogó képet mutassunk be a japán filmművészetről.
- A filmklubon kívül más programokat szerveztél még?
- Nagyon sok előadásért feleltem, különböző professzorokat hívtunk el a Kobe egyetemről. Ez attól függött, hogy éppen milyen témában kerestünk meg előadókat. De volt művészettörténészünk, társadalomtudományi professzorunk, valamint irodalmi szaktekintélyeink is.
Tóth Tímea és barátnője egy japán múzeumban
- A Mondoconon hogyan szoktatok megjelenni?
- A Mondoconra szervezett kitelepülés célja, hogy közelebb hozzuk a japán kultúrát a kulturális programok iránt érdeklődő fiatalok számára. Nyelvi órákon keresztül egyszerű kifejezéseket, szófordulatokat tanítunk. Ehhez a Japán Alapítványnak mindig az egyik anyanyelvi tanára jött segédkezni. Valamint egy kis pultot is készítünk mindig az árusok mellett, ahol ingyenes online japán nyelvi applikációkat, honlapokat mutatunk be. Ezek mind a Japán Alapítvány saját fejlesztései. Évente kétszer, a tavaszi és az őszi eseményen szoktunk részt venni.
- Amikor Japánban voltál, milyen ételeket próbáltál ki? Melyek lettek a kedvenceid?
- Nehéz választani, de az egyik kedvencem természetesen a helyi specialitás amikor Oszakában voltam, az a takojaki volt. Ez egy poliphúst tartalmazó golyó alakú étel. Ezt saját kezűleg is volt alkalmam elkészíteni, amikor az ösztöndíj programon belül host familykhez lehetett jelentkezni. Az én családom nagyon aktív volt. Egy 64 éves nénihez és az ő anyukájához kerültem, aki már 90 fölött volt. Olyan édesek voltak, mert nagyon sok nemzetközi barátjuk volt, úgyhogy őket is áthívták, és tartottak nekünk egy bemutatót. Volt egy acapella csapat, sütöttünk, főztünk meg játszottunk a hyakunin isshu karuta nevezetű játékkal. De nagyon szeretem például az okonomijakit is. Ez egy káposztás, palacsintaszerű étel, az is nagyon híres Oszakában. Természetesen kóstoltam szusit. Nagy kedvencem volt még az udon, ami egy tésztaétel levesalapban, ehhez remek párosítás szokott lenni a tempura, avagy japán verziójú rántott étel, például rák vagy bármilyen tengeri herkentyű és zöldség. Szóbatésztát is kóstoltam, ez a hajdina tészta magyarul. Valamint nagyon szerettem az oden ételt. Ez egy levesalapban gazdagon főtt ragu. A másik pedig a Shabu-shabu. Ami szintén egy ilyen hasonlóan raguszerű étel, csak nagyon sok zöldséggel és hússal megpakolva. Ezeket mindenkinek ajánlom, aki érdeklődik egy kicsit a gasztronómia iránt.
- Ezek közül az ételek közül Magyarországon is kóstoltad valamelyiket, hogy összehasonlítsd az ottaniakkal?
- Egy részüket. Az egyszerűbb ételek eléggé hasonlítanak. Budapesten például a Kálvin térhez közel van egy Don Doko Don nevű étterem. Az ott kapható ojakodon például kifejezetten olyan kint Japánban. Valamint a Király utcához közel esik a Komachi Bistro. Ott is nagyon jó az udon tésztájuk.
- Milyen japán italokat kóstoltál?
- Amit nagyon szeretnek, és már elég sok helyen kapható itthon is, az a Ramune nevezetű üdítőital. Ez egy olyan üvegben lévő üdítő, amiben egy golyó van a szénsavasságának a megőrzése végett. Citromos íze van. A Calpis nevezetű tej alapú üdítőital, aminek joghurtos íze van, de nagyon frissítő. Természetesen ittam szakét is. Szeretném elhessegetni azt a tévhitet, hogy olyan, mint a pálinka, mert közelében sincs az alkoholszintje. Maximum 18-20%-os. Lehet melegen is és hidegen is fogyasztani. Én meleg szakét is ittam, nekem az ízlett jobban. A japán sörök többsége inkább száraz, mindegyik nagyon kesernyés maláta ízű. Úgyhogy aki szereti az Asahit, akkor az talál kint még nagyon finomakat. Ami nekem a legjobban ízlett, az a szapporói sör volt. A Japán Alapítvány épületében is volt lehetőségünk japán ételeket kóstolni, sőt tradicionális japán reggelit is ehettünk. Rizs, sült hal, miszoleves, ez így hármas kombóban nagyon gyakori.
Tóth Tímea Japánban barátnőjével
- Animékkel indult a japán tanulásod, most melyek a kedvenc animéid?
- Egy régi nagy kedvencem a Shigatsu wa Kimi no Uso (Your Lie in April), ami egy zenés szerelmi történet: egy középiskolában egy hegedűművész lány hogyan veszi rá a családi traumája miatt nem zenélő zongorista fiút, hogy újra visszakerüljön a versenyzők közé. Nagyon szeretem az Ouran High School Host Club-ot. A főszereplő lány fiúnak kell hogy ki adja magát az iskolában, és belekeveredik egy Host Club nevezetű délutáni foglalkoztató körbe, ahol a fiúk a szépségüket eladva szórakoztatják a lány osztálytársaikat. De volt olyan nindzsás történet, amit szintén nagyon imádtam, az a Nabari no Ou. Ha valaki szereti a Narutót, akkor ezt ajánlom. Ebben kicsit több a dráma, de meg lehet ismerni a japán nindzsa kultúrát.
- Milyen japán filmek a kedvenceid?
- Japán filmekből nagyon szeretem a klasszikusokat, Ozu Jaszudzsiró és Mizogucsi Kendzsi munkáit. Például a Tokiói történet vagy a Szanso Daju vagy Az ochazuke ízét.
- Japán szerzőktől vannak kedvenc könyveid?
- Könyvekből kifejezetten szeretem a magyarul is megjelent Itó-projekt írótól a Harmónia című sci-fi művét. Emellett nagyon szeretem Yoshimoto Banana regényeit. Azt mondanám, hogy Murakami Haruki után a 3-5 leghíresebb japán szerző egyike. Női íróként neki az a különlegessége, hogy a japán lány mangáknak az esztétikai világát kölcsönözte regényeiben. Ajánlom még mindenkinek a Tengeren várlak és a Balfék íróját, Itojama Akikot. Ezek a kötetek a Japán Alapítvány könyvtárában is elérhetők, mivel törekszenek, hogy ami megjelent magyarul könyv, az mindenképpen szerepeljen a gyűjteményben.
- Vannak olyan dolgok, amelyek nemcsak a sorozatokban, filmekben jellemzők a japánokra, hanem a valóságban is?
- Például, hogy azonnal bealszanak a tömegközlekedésen. Ez teljesen reális, hogy amint leült, akkor már bóbiskol is a melletted éppen hazafelé tartó dolgozó apuka. Nagy a társadalomban ez a szabálykövetés, például eléggé kinéztek bennünket, ha a tömegközlekedésen beszélgettünk. Amúgy nagyon vendégszeretők, és turistaként nagyon jó kint lenni, mert, ha szólsz két vagy három mondatot japán nyelven, akkor teljesen odavannak meg vissza! Egy kellemes emlékem, amikor első alkalommal a barátaimmal nagyon későn mentünk vissza a szállásunkra, szóval el kellett érnünk az utolsó vonatot. Pár percen belül indult volna, csak nem találtuk a vágányt. Egy japán úriembert kérdeztünk meg, hogy nem tudja, hogy hol van? De tudom! És elkezdett futni, hogy mutatja az utat. Futott velünk és aztán amikor odaértünk, ő csak ott integetett nekünk a peronról, hogy örül, hogy segíthetett. Másik alkalommal Vakajamában akartam venni egy ottani látványossággal nyomott kekszeket, és amikor bementem a nénihez, aki árulta, és mondtam két-három mondatot japánul, annyira megörült, hogy behívott teázni.
- A hagyományos öltezéket Japánban mikor viselik?
- A felnőtté avatás ünnepén, a nyári fesztiválokon, a matsurin, családi fotózásokon, esküvőn, temetésen. A hagyományos ünnepeken a mai napig hordják.
- Voltál olyan eseményen, ahol hagyományos ruhát viseltél?
- Egy nyári fesztiválon én magam is viseltem yukatát. Ez egy köntösszerű öltözet, ami egy vastag obival van átkötve a derék táján. Ahhoz képest, hogy milyen szellős maga az anyag, elég meleg van benne. Főleg, hogy a japán hőmérséklet nyáron felszökik akár 35-40 fokra is, és párás meleg van. A matsurik érdekessége, hogy kicsit olyan, mint nálunk a búcsú, hogy nagyon sokféle árus van, sokféle ételt ki lehet próbálni.
- Tudnál néhány érdekességet mondani a japán nyelvről?
- A japánok három ábécét használnak. Ebből az egyik a kínai alapú szóírás. A másik kettő viszont a japánok által készített hiragana és katakana. Nagyon sok szó egyébként a Japánban külföldi eredetű. Ezért, ha valaki jól tud angolul, és japánosan ejti ki az angol szavakat, akkor azokat megértik odakint. Van is egy ilyen videoklip, ami a 2020-as olimpiához készült Namweetől. Nagyon fülbemászó, és tényleg érdemes betanulni, mert olyan alapkifejezések megtanulhatók, mint mosdó – toire, meg StarBucks – Sutaabakkusu.
- Köszönöm szépen az interjút.
- Én is köszönöm szépen a lehetőséget.
