2023. július 15-én és 16-án a Hungexpo területén került megrendezésre a Nyári MondoCon. A két napos hétvégi programon újra főszerepbe kerültek az animék, a fantasy, a sci-fi és a gamer programok. A rendezvényen most is nagyon sokan vettek részt minden korosztályból, és egyre nagyobb számban találkozhattunk külföldről érkező cosplayesekkel is.
A nagy hőségben a szervezők a szabadtéri programoknál párakaput állítottak fel, a hús szellő miatt pedig sokan a fedett kültéri helyszínek csomópontjainál találkoztak. A meleg idő miatt főleg az ázsiai italok, a különböző teák voltak a legnépszerűbbek. Az ételeknél és rágcsálnivalóknál a szemfüles látogatók egyes termékeknél olcsóbban is hozzájuthattak, mintha a boltban vették volna meg kedvencüket.
Az előadásokon kívül kerekasztal beszélgetés is volt, amelynek témája az Idolok – álom és valóság címmel Dózsa Gegrő, Do Reddo (Anibarátok), Ezra (Animegun Sub) és Frank Olivér (SooundofJapan alapítója) beszélgetett. A műsorvezető Rin (Animecricast) volt.
A rendezvényen több előadást is meghallgathattunk:
- Balogh Miklós: A hegyek szerepe a japán kultúrában
- Eszes Rita: A legmenőbb japán városi legendák
- Dózsa Gergő: 70 éve ért véget a koreai háború?
- Noémi és Dávid: Tim Burton munkássága
- Acheron: Fantasy irodalomtörténet a sci-fi aranykorából
- Djongi smink és maszkmester: Arc-és testfestékek és a cosplay kapcsolata
- Kóbor Trekkerek: 30 éves a DS9 és 10 éves a Into Darkness mozifilm
- Halmi Zsolt: Képekben beszélők 2. rész
- MRT Bizarr Kerekasztala: Fanszinkron-kerekasztal
- Mesterházi Sándor / Kildar: A szerepjátékok társas szerződése
- Hartyándi Mátyás: Ábrándozók, alakváltók & aktivisták
- Németh Lóránt: Hogyan találjunk egyensúlyt a virtuális és valóságos világ között
Táncos programok is akadtak bőven, így aki kedvet érzett részt vehetett K-POP tánctanulásban ahol KARD – ICKY és Taeyong – Shalala dalainak a táncmozdulatait lehetett elsajátítani. Ezen kívül volt: ParaPara táncoktatás és japán táncoktatás is.
Különböző versenyek is megrendezésre kerültek, többek között: Just Dance 2023 és Naruto Storm 4 (PS4), Guitar Hero egyéni, hagyományos karaoke, énekverseny, Genshin Impact TCG, Demon Slayer (PS4), Guitar Hero Rock Band csoportos, Zene Tippmix & Xtra.
A rendezvényen való részvételt a MondoCon szervezői biztosították vendég jeggyel az Ázsia Ékkövei stábjának, amit ezúton is köszönünk. Találkozzunk az Őszi Mondocon!
A Nyári MondConon megjelent cosplayesek egy részéről idén is készítettünk videót, íme a 2023-as nyári MondoConos videónk: