2022 Nyári MondoCon


2022.08.13. 19:00 Írta: KACS Kategória: Hírek

2022 Nyári MondoCon

2022. július 30-án és 31-én a BOK sportcsarnokban került megrendezésre a Nyári MondoCon. Az Ázsia Ékkövei most először járt a nyári eseményen. A többi évszakhoz képest sokkal többen voltak kíváncsiak a rendezvényre, a korosztályra pedig a korábbiakhoz képest a fiatalabb generáció volt a jellemző. A jegyeket interneten korai elővételeben, elővételben, illetve a helyszínen is meg lehetett vásárolni.

A hatalmas érdeklődést övezett nyári MondoCon helyszínre fél tizenegykor, a nagyszínpadon tartott megnyitóra érkeztünk. A HungeExpo helyett a BOK csarnokban került megrendezésre az esemény, így a helyszínek felfedezésével kezdtünk, mielőtt belevetettünk volna magunkat a programokba.

A kültéri helyszínen a szabadtéri színpad és egy teázó kapott helyett, délután fele viszont egyre több cosplayes és free hugos táblát tartó is feltűnt a bejárat felé vezető úton és a zöldterületeken. Az "A" csarnokban művészekkel, kézművesekkel és kiállítók termékeiket csodálhattuk meg, amelyeteket akár meg is vásárolhattunk. Itt volt az esport színpad, a rajzkiállítás, a már szokásos japán cseresznyefa, táncpadok, konzolok és retró konzolok is.

A "C" csarnokban kaptak helyett a társasjátékok, kártyajátékok és szerepjátékok az újabb előadói színpadon. A büféknél hosszú sorok álltak, viszont az elfogyasztásukhoz ki lehetett ülni. Aki pedig az egész csarnokot be szerette volna látni, annak lehetősége nyílt a csarnok nézőtérét is igénybe venni.

A 2022-es Nyári MondoConon a következő előadásokat hallgathattuk meg:

  • Dózsa Gergő: Japán a középkorban – A Kamakura- és a Muromacsi-korszak
  • Deszy és Kozma: Fanfictionök a könyvesbolt polcain
  • Gál József és Szilágyi L. Gábor: Hogyan készül? – Egy társasjáték születése
  • Beszélgetés Umikochannarttal - Betekintés a fanartistok és online fandomok világába
  • Acheron: Robert E. Howard – Conan és a XX. századi fantasy atyja
  • Kóbor Trekkerek - A Star Trek jelmezkészítés viszontagságai
  • Bang! játék Emilian Sciarrával - A Jó, a Rossz és az Alkotó
  • Runa Penumbra - Bevezetés a virtuális youtuberek világába
  • Hartyándi Mátyás - Kongminggel a siker útján
  • Varga Henrik - AMV készítés – ötlettől a végeredményig

Továbbá különböző versenyek is megrendezésre kerültek, többek között: AMV-verseny, Cosplay CCC selejtező, Anime fandub, K-pop Dance Cover Contest, Just Dance és Tekken 7, In the Groove kezdő, Guitar Hero Rock Band 3 egyéni verseny, hagyományos karaoke, énekverseny, IV. Magyar Kviddics Kupa, League of Legends döntő, Pokémon, Weiss-Schwarz és Yugioh verseny.

A MondoCon elmaradhatatlan résztvevői a cosplayesek, akikről idén is készítettünk egy videót, amiben idén több mint kétszer annyian szerepeltek, a szerepükhöz passzoló aláfestő zenével és hangeffektusokkal. Íme a 2022-es nyári MondoCon-os videónk:

A rendezvényen való részvételt a MondoCon szervezői biztosították vendég jeggyel az Ázsia Ékkövei stábjának, amit ezúton is köszönünk. Megyünk az Őszi MondoConra is, még jobb kamerával, hogy még szebb feltételeket készíthessünk!

2022 tavaszi MondoCon videónk:

Bejegyzés Like-olása, megosztása:
Facebook megosztás Messenger megosztás Whatsapp megosztás Viber megosztás Twitter megosztás Elküldés e-mailben
Facebook hozzászólások:
Aktív közösségi fordítások
The True Love of Madam (2023) 1. rész
49.53%
Love Attack (2023) 1. rész
24.16%

Ázsia Ékkövei a Facebookon

Dél-koreai sorozatok
minden pénteken:
MBC 19:05
Third Marriage
KBS2 19:50
The Two Sisters
KBS2 19:50
The Two Sisters
KBS1 20:30
Unpredictable Family
SBS 22:00
Flex X Cop
Channel A 22:30
Between Him and Her

Legfrissebb videoklipek
2024.03.01.
환승연애3 OST Part 7 임슬옹, 이성경 - 이별이 다시 우릴 비춰주길 ( Let the star shine us again)
Toromillion( 토로밀리언) - What you dont have( 너가 없는 게)
som hevin( 솜혜빈) - Standing on my void( 고요히 가라앉아 공허하네)
Austen Cloud( 오스틴 클라우드) - Dear Mr. Kim( 과장님께)
LYRIC VIDEO Austen Cloud( 오스틴 클라우드) - A Letter to Worker Bees( 직장인 전상서)( Album Version)
2024.02.29.
UTAK( 우탁) - No Plan
NANOMAL( 나노말) - Happy Poney
Slevin - Bare Night ( Feat. CSA) Lyric Video
HELLO! WM_V - 366 Days Special Clip
Slevin - Higher
ONF( 온앤오프) - Goosebumps
에이스( A.C.E) - My Girl
[인생벌스???? ] BOBBY|why stop now ( Feat. 정상수)|hercules! ( Feat. JUSTHIS)|Drowning|너가 그러라 한다면|Stone Music+ -
2024.02.28.
Cyber Park Gameland( 사이버 파크 게임랜드) - See you Seoul( 안녕 서울)
Cyber Park Gameland( 사이버 파크 게임랜드) - Address of the dream( 꿈의 번지수)
Cyber Park Gameland( 사이버 파크 게임랜드) - Resolution( 해상도)
Youngjun( 영준) - Home( 쉴 곳)
재지라이프 ( Jazzy Life) - Darker ( Feat. MYEGOLIVESON)
NCT WISH 엔시티 위시 - WISH ( Korean Ver.)
NCT WISH 엔시티 위시 - WISH ( Japanese Ver.)
NOMAD - No pressure
#안녕 ( An Nyeong) - 매일하는 이별 ( Say Goodbye Everyday) Live Clip
에일리 목소리만 들어도 환혼2 명장면 자동재생????|???? 에일리( Ailee) - Im Sorry|#이재욱 #고윤정 #환혼 #에일리 #Ailee #OST #Shorts
2024.02.27.
Repeat( 리피트) - Soar, Fly With Wings Of Will( 비상 의지의 날개로 날아)( Motivation)
Masyta Band( 마시따밴드) - Hey Boys
노르웨이 숲 ( Norwegian Wood) - 서로의 이별 ( Break Up) ( Feat. 은별) Lyric Video
#안녕 ( An Nyeong) - 매일하는 이별 ( Say Goodbye Everyday)
LimJi( 림지) - Someday ( feat. LONE)
디에이드 ( The Ade) - My Wonderland
컴백떡밥모음.zip???? BOBBY - Sir.Robert
????중독성에 감동까지 갖춘 Happy B Day로 다시만난 더윈드|????더윈드 ( The Wind) - Happy B Day|#더윈드 #TheWind #인더스튜디오 #Shorts
에이스컴퍼니 - 아직 인턴입니다만 EP.1
2024.02.26.
Brown Tigger( 브라운티거) - Brown night ( feat. Sleepy( 슬리피))
Lyrics Video KANNI( 카니) - Green to yellow
Lyrics Video Motte( 모트) - After Sunset
Lyrics Video Hyeon seo Park( 박현서) - Be my spring( 나의 봄이 되어줘)
Lyrics Video KANNI( 카니) - Good Afternoon
CRAVITY 크래비티 - Love or Die
Heo Hoy Kyung( 허회경) - Small Talk About Everything( 시시콜콜한 이야기)
SER!N( 세린) - 어쩌다가( Somehow)
???????????????????????????????? ????김범수의 음악여정, 정규 9집 - 여행
In The Studio 4K 더윈드 ( The Wind) - Happy B Day|인더스튜디오, Stone PERFORMANCE
2024.02.25.
뎁트 ( Dept) - Tomorrow ( Feat. Claire Young) Lyric Video
뎁트 ( Dept) - Waiting Game ( Feat. Kelsey Kuan) Lyric Video
BYUL( 별) - My Truth( 진심)
홍진영 ( HONG JIN YOUNG) - 봄 ( Spring)
유용민 ( Yoo Yong Min) - How to love
TAEYONG 태용 - TAP
CRAVITY 크래비티 - EVERSHINE
2024.02.24.
HOONiYONGi( 후니용이) - Drink Up( 따라부어 마셔라)
윤토벤 ( YounToven) - 시간을 멈춰 ( Stop The Time)
에이스( A.C.E) - My Girl
2024.02.23.
ROMAN.AD( 로망애드) - Oops, Im not good at singing( 미안, 내가 노래를 정말 못해서)
2024.02.22.
에이스( A.C.E) - My Girl
LEE JINJAE( 이진재) - You said you were happy( 행복하댔잖아) ( Live Clip Ver.)
김범수 ( KIM BUMSOO) - 여행 ( Journey)
Nam Kyu Ri( 남규리) - HALO
에이스( A.C.E) -
Song Ji Eun( 송지은) - Confession( 고백)
LauRel - Snowman Lyric Video