Tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Koreai Filmfesztivál 2020. szeptember 4. és 10. között. Mint minden évben egy friss, díjnyertes alkotással indítja az egyhetes filmes eseményt. A nyitófilm vetítésére ünnepélyes keretek között kerül sor Budapesten, a Corvin Moziban, ahol összesen 22 film kerül bemutatásra eredeti hanggal és magyar felirattal.
A filmhéten öt szekció kapott helyett:
FRISS
A legújabb koreai filmeket vonultatja fel a kosztümös alkotásoktól a thrilleren át a dokumentumokig. Az újdonság mellett a koreai film alakuló irányaira fókuszál.
ARCOK
Korea nagyhatású filmkészítőinek egyikét mutatja be, hogy a közönség átfogó képet kapjon az egyes alkotókról. 2020-ban Moon So-ri színész és rendező munkásságával foglalkozik.
FÓKUSZ
Egy speciális témára összpontosít. Idén 4 nagy hatású, női filmet mutat be, melyek az önismeret és az elnyomott vágyak kapcsolatát boncolgatják.
EXTRA
Filmtörténeti érdekességek, független- és művészfilmek blokkja. Jung Han-seok, a Busani Nemzetközi Filmfesztivál Koreai Szekcióért felelős programszerkesztőjének válogatása a koreai mozi jövőjének meghatározó rendezőitől.
+BÓNUSZ
A szekció az idei év különlegessége, amelyben egyetlen kiemelkedő alkotás, Jang Joon-hwan 1987: Amikor eljön a nap című, nagy sikerű filmje szerepel.
A rendkívüli helyzetre való tekintettel a vetítések és a pódiumbeszélgetés alatt kötelező a maszkviselés, a mozitermekben csak minden második szék foglalható, a pódiumbeszélgetés helyszínén 1,5 méter távolságban elrendezett székek szabadok. Továbbá minden nézőt arra kérnek, hogy vegyék igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket!
A jegyek ára egységesen 900 Ft, amit a Corvin Mozi oldalán lehet megvásárolni.
Google térkép - útvonaltervezés
Filmek: Kattints a filmre, hogy megnézd, hogy hol, mikor és melyik moziban lesz műsoron!
2020.09.04. 18:00
Extrém meló (Extreme job) (2019) akció-vígjáték. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
A kábítószer bűnözés elleni ügyosztály szedett-vetett csapata, élükön Ko nyomozóval (Ryu Seung-ryong) hírhedt az ügyetlenségéről. Ahol akcióba lendülnek, ott kő kövön nem marad. Utolsó esélyként kapnak egy könnyűnek ígérkező ügyet, miszerint egy drogbanda félreeső hadiszállását kell megfigyelniük. Amikor ezúttal is majdnem felsülnek, minden vagyonukat egy lapra téve megvásárolják a bandával szemközti éttermet, hogy onnan kövessék nyomon a dílerek gyanús tevékenységeit. Eggyel azonban nem számolnak: a csirkesütödét üzemeltetni is kell, hogy ne keltsenek gyanút.
2020.09.05. 12:00
Elválaszthatatlanok (Inseparable Bros) (2019) vígjáték, dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Szeha (Shin Ha-kyun) testi fogyatékkal él, míg Tonggu (Lee Kwang-soo) értelmi fogyatékos. Nem vértestvérek, de mivel 20 éve együtt élnek, olyanok egymásnak, mintha fivérek lennének. A két fiú egymástól elválaszthatatlan, egy nap azonban látogatóba érkezik hozzájuk Tonggu anyja, aki a fiú törvényes gyámja szeretne lenni. Elbírja-e a barátságuk ezt a váratlan és sorsdöntő változást?
2020.09.05. 14:15
Merész álom (Forbidden Dream) (2019) történelmi dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Szedzsong király, a Csoszon-dinasztia negyedik uralkodója főként a koreai nyelv ábécéje, a hangul írás létrehozásáról lett ismert, ahogy azt a szintén 2019-es, The King's Letters című film is bemutatta. Szedzsong király valójában sokkal több tudományos érdemet tudhat magáénak. A királyság erejének megerősítésén hűséges tanácsadójával, a mérnök Csang Jongsillel dolgozott együtt. A kínai Ming-birodalom azonban, tartva Csoszon egyre növekvő tudásától, megparancsolta Szedzsongnak, hogy állítsa le tanulmányait és küldje el tanácsadóját – amely nagy dilemma elé állította a királyt.
2020.09.05. 16:45
Született 1982-ben (Kim Ji-young, Born 1982) (2019) dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Kim Do-young rendezőnő Született 1982-ben című filmjében Cho Nam-joo 2016-os azonos című – több mint 1 millió példányban elkelt – bestsellerét vette alapul. A film egy harmincas anya és háziasszony, Kim Dzsijong történetét meséli el, akit egyre jobban frusztrál az élete.
Bár számos dologról le kell mondania, Dzsijong szeretetben él férjével és közös kislányukkal, és nagyrészt elégedett az életével. Férjének, Dehjonnak azonban feltűnik, hogy felesége a mindennapi rutin során elkezd megváltozni. Elmegy egy pszichiáterhez, ahol elmeséli, hogy felesége úgy viselkedik, mintha különböző személyek szállták volna meg, például a nő egyik felsőbbéves egyetemi társa vagy éppen a nagymamája.
2020.09.05. 19:15
Egy színésznő viszontagságai (The Running Actress) (2017) vígjáték, dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Az Egy színésznő viszontagságai című filmben betekintést nyerhetünk egy folyton rohanó színésznő életébe Moon So-ri játékán keresztül, aki saját alteregóját alakítja ebben a filmben.
Egyetlen hosszú nap három felvonásban: Mun Szori hitelt vesz fel, meglátogatja az anyósát, teljesíti anyja egy kívánságát, producerekkel találkozik és megvigasztalja síró kisbabáját. És a nap végére úgy tűnik, talán egy színésznőt is hasonló dolgok foglalkoztatnak és aggasztanak, mint bármelyikünket.
2020.09.05. 21:15
Otthonunk (The House of Us) (2019) családi dráma. Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!
Nyári szünet van, és az ötödik osztályos Hana minden vágya, hogy családi nyaralásra menjen szüleivel és bátyjával, Cshannal. A családon belül folyamatos feszültség uralkodik, a kislány mégis bízik abban, hogy ha együtt elutaznak, minden olyan lesz, mint régen. Egy nap Hana életébe betoppan a testvérpár, a nála fiatalabb Jumi és húga, Judzsin. A kislányok szülei kénytelenek a városon kívül munkát vállani, hogy megélhessenek, így a lányokat elfoglalt nagybátyjuknál hagyják a nyári szünetre. Hanának egy munkamániás anyával, egy „fekete bárány” apával és egy lázadó báttyal kell megküzdenie, hogy újra helyreállítsa a békét a családon belül, azonban bármit tesz, a helyzet csak tovább romlik. Mindeközben Jumi és húga a főbérlővel hadakozik, aki próbálja kirakni őket a lakásból. Hana nem adja fel a családi békéért folytatott küzdelmét, miközben a kislányokat is istápolja, hogy a közös játékkal mindannyian ki tudjanak szakadni az otthoni nehéz helyzetből. Vajon a három lánynak a nagy összefogással sikerül legyőznie minden akadályt?
2020.09.06. 12:00
Egy őszinte politikus (Honest Candidate) (2020) vígjáték. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Egy nappal a választások előtt a politikus Csu Szangszukon különös átok uralkodik el. A krónikus és profi hazudozó nő bármit elhitet hallgatóságával, ám egy nap, miután meglátogatja nagymamáját, arra lesz figyelmes, hogy képtelen hazudni. A választási kampány kellős közepén egyre több nem kívánt dologról hull le a lepel Szangszukkal kapcsolatban. Kérdés, hogy vajon így is megválasztják-e majd hívei?
2020.09.06. 14:00
Hahaha! (Hahaha) (2010) romantikus dráma. 18 éven aluliak számára nem ajánlott!
A rendező Cso Mungjong (Kim Sang-kyung) úgy dönt, Kanadába költözik, elutazása előtt pedig felkeresi egy barátját, a filmkritikus Pang Dzsongsiket (Yu Jun-sang), hogy megigyanak pár pohárkával. Néhány kör makgolli után a téma véletlenül Tongyeongra, egy tengerparti városkára terelődik, ahol nemrég mindketten megfordultak. Ahogy telik-múlik az este, megosztják egymással ott töltött élményeiket, de megegyeznek, hogy kizárólag a pozitív eseményekre szorítkoznak. Szép lassan felfedik egymás előtt annak a forró nyárnak az emlékeit, miközben egyikük sem jön rá, hogy ugyanakkor voltak ott, ugyanazokkal az emberekkel körülvéve.
2020.09.06. 16:00
Kedves Junhi! (Moonlit Winter) (2019) romantikus dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Egy anya és tinédzser lánya Otaruba, Japán Hokkaidó régiójában található kis hólepte városkájába utazik. Amikor a lány véletlenül elolvas egy édesanyjának címzett levelet, lehull a lepel egy múltbéli titokról, amely feloldandó konfliktust szül anya és lánya között. Mindeközben felbukkan egy nő, aki nemrég veszítette el édesapját, és sok izgalmat hoz az életükbe.
2020.09.06. 18:00
1987: Amikor eljön a nap (1987: When the Day Comes) (2017) dráma. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
1987 Koreájában katonai rezsim uralkodik, amikor egy elfajult kihallgatás során a kémelhárítás emberei megölnek egy fiatal aktivistát. Megpróbálják eltussolni a halálát, ezért úgy döntenek, hogy minél hamarabb el kell hamvasztani a holttestet. Az ügyész (Ha Jung-woo) azonban rendkívül gyanúsnak találja az ügyet, ezért elkezdi beleásni magát az igazság felderítésébe. Ezt követően elképesztő rendszerszintű összefogás kezdődik az érintettek elhallgattatására, az igazság mégis napvilágra kerül, óriási felháborodást keltve.
A film igaz történeten alapszik: a fiatal aktivista értelmetlen halála, amelyet a hatóságok megpróbáltak elhallgatni, a való életben végül tüntetési hullámhoz vezetett, és amelyről Júniusi demokratizálódási küzdelem néven tesznek említést a történelemkönyvek.
2020.09.07. 18:00
A 8 esküdt (Juror 8) (2019) dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Az első esküdtszékes tárgyalás az ország történelmében, a média teljes figyelme erre az eseményre összpontosít. A véletlenszerűen kiválasztott 8 állampolgárt behívják egy anyagyilkossági ügy tárgyalására, amelynek kimenetele a bizonyítékok miatt szinte már eldőlt. Amíg a bíró már csak az esküdtszék egyhangú döntésére vár, melyben kimondják a vádlott bűnösségét, a túlságosan is elszánt esküdtek olyan kérdésekkel kezdik megfordítani a tárgyalás menetét, amelyeket még senki nem tett fel korábban.
2020.09.07. 20:00
Fuss önmagadhoz! (Our Body) (2018) dráma. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Csijong már 8 éve készül a rendkívül nagy horderejű közszolgálati vizsgájára – sikertelenül. Az újabb és újabb bukásokba belefáradva érkezik el életének ahhoz a pontjához, amikor megpillantja a bájos és sportos, kocogó Hjondzsut, és úgy dönt, hogy ő is ki akarja próbálni a futást. A célja, hogy olyan legyen, mint Hjondzsu, és ez új motivációt ad az életének.
2020.09.07. 20:30
Találj rám! (Bring me home) (2019) dráma, thriller. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Dzsongjon (Lee Young-ae) egy nap telefonhívást kap, hogy valaki látta 6 éve eltűnt fiát, és a látott fiún még a jellegzetes sebhelyeket is azonosították. Az aggódó anyában feléled a remény, ezért a furcsa kisvárosba utazik, hogy megtalálja elveszett gyermekét. A Találj rám! egy anya szívbemarkoló története megállíthatatlan kutatásáról elveszettnek hitt fia után.
2020.09.08. 18:00
Nyár a nagypapánál (Moving On) (2019) dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Miután édesapjuk keresőképtelenné válik, a testvérpár, Okcsu és Tongdzsa nagyapjukhoz költöznek a nyárra. Míg a kisfiú, Tongdzsa hamar beilleszkedik az új környezetbe, nővére nem érzi túl komfortosan magát az új helyen. Nemsokára hozzájuk költözik válás előtt álló nagynénjük is, apjuk lánytestvére. Okcsu pedig minél több időt tölt a családjával, egyre jobban megkedveli nagyapját és a házat. A nagyapa azonban hamarosan beteg lesz, az apa és testvére pedig úgy döntenek, hogy szanatóriumba küldik édesapjukat és eladják a házat.
2020.09.08. 18:00
Kolibri (House of Hummingbird) (2019) dráma. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Korea, 1994. Az ország a futball világkupa lázában ég, míg Észak-Korea a frissen elhunyt diktátorát gyászolja. Unhit azonban mindezek nem igazán hatják meg. A nyolcadikos kislány egyszerű kisiskolás éveit éli Szöulban, és kívülállónak érzi magát a saját életében: az iskolában, ahol a házi feladatoknál csak a saját osztálytársai unalmasabbak és otthon is, ahol folyton veszekedés fogadja. Mindeközben próbál szerelembe esni, egy nem megfelelően kiértékelt vizsgálat után kórházba kerül és a legjobb barátnőjével is hajba kap – de mindez közel sincs rá akkora hatással, mint az új kínai tanító, aki felbukkan az életében. Kim Bora rendezőnő filmjében rendkívüli vizuális precizitással és sűrű narratívával mutatja be egy kiskamasz teljesen átlagos nyarát – amely végül mégsem bizonyul annyira átlagosnak.
2020.09.08. 20:00
A viselős fa és a tokkebi (The Pregnant Tree and the Goblin) (2019) dokumentumfilm, fantasztikus. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Egy elhagyatott kisvárosban, egy lebontásra váró amerikai katonai bázis közelében él egy idősebb nő, Pak Inszun, akit amerikai katonák a II. világháború alatt prostitúcióra kényszerítettek. Szemétgyűjtésből próbál megélni, miközben különféle látogatók keresik fel. Egy éjjel, miután tudomást szerez egy sorstársa haláláról, a Halál Hírnökei is felfedezik a nőt, és vizsgálat alá vetik. Azok a névtelen áldozatok, akiknek halála nem kapott visszhangot a városban, szellemekké válnak, ezért a Halál Hírnökei próbálnak eljátszani egy történetet, hogy így vihessék magukkal őket a holtak birodalmába. Pak asszony a saját történetét próbálja megeleveníteni, nehogy feledésbe merüljön.
2020.09.08. 20:30
Ideje felnőni, srácok! (START-UP) (2019) vígjáték. 16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Thegil nem akar anyjának engedelmeskedni, aki egyetemre küldené a fiát, ezért fellázad és elszökik otthonról. Egy számára idegen városrészben sikerül munkát találnia egy kínai étterem ételfutáraként, ahol egyre érdekesebb emberekkel ismerkedik meg, mint például a Koszok nevű szakáccsal és a bokszoló Gjongdzsuval. Thegil barátja, Szangphil mindeközben egy magánhitelező céghez szerződik, hogy pénzt keressen. És ami először egy egyszerű pénzkeresési lehetőségnek tűnt, arról kiderül, hogy sokkal több váratlan nehézséggel és problémával jár. Két fiú felnőtté válásának kalandos útja, amely során rájönnek, hogy a világ nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek.
2020.09.09. 18:00
Kiserdő (Little Forest) (2018) dráma. Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!
A fiatal nő, Hjevon (Kim Tae-ri) éppen elakadt az életével a nagyvárosban: nem talál munkát, a kapcsolata sem alakul jól és az iskolával is meggyűlik a baja. Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy dönt, hogy a nehézségeit hátrahagyva visszaköltözik szülővárosába. Itt újra találkozik gyerekkori barátaival, Csehával és Unszukkal, akik saját szájuk íze szerint élik vidéki életüket. Ettől a téltől kezdve Hjevon élete megváltozik: napjai egyszerű, de csodásan békés pillanatokkal telnek meg, miközben nap mint nap a saját maga által termesztett alapanyagokból főz valamit. Négy évszak telik el, és a lány rátalál a lassú és egyszerű élet szépségeire, valamint arra is ráébred, valójában miért is tért haza. Közeledik a tavasz, és ezzel együtt ő is megteszi első lépéseit egy teljesen új élet felé.
2020.09.09. 18:00
Tanítás (Education) (2019) dráma. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
A szociális munkásnak készülő egyetemista, Szonghi a szakmai gyakorlat keretében a fogyatékkal élők esti iskolájában ad órákat. Eközben hasonló emberek mellett dolgozik segítőként, azonban egy munkahelyi sérülés miatt elveszti a munkáját. Diploma után Spanyolországban szeretne letelepedni, ezért mindenképpen munkára van szüksége, hogy a költözés előtt rendezni tudja a tartozásait. A központ menedzsere végül összehoz neki egy állást egy új kliensnél, akinek mozgáskorlátozottsága miatt minimális fizikai segítségre van szüksége. Az új páciens tinédzser fia, Hjonmok a kétfős család kenyérkeresője, aki Szonghit sokkal több házimunkára akarja befogni, mint amire a lány szerződött. A helyzet feszültsége csak fokozódik, és kettejük kapcsolata új szintre lép, amikor Hjonmok anyja életveszélyes helyzetbe kerül a lány felügyelete alatt. Így amikor Hjonmok megkéri Szonghit, hogy segítsen felkészülni a közszolgálati vizsgájára, a lány bűntudattól vezérelve igent mond.
2020.09.09. 20:00
A szél dombja (The Hill of Wind) (2019) dráma. Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!
Férje temetésén Jongbun közli mostohafiával, hogy hamarosan elutazik. Amit viszont nem említ, hogy állásinterjúra megy szülővárosába, a távoli vidéki városba, Taebeakbe. Jongbun egyetlen célja, hogy új életet kezdhessen, és szerencsére rögtön munkát is talál egy kis motelban. Első éjszakáján elindul, hogy egy régi barátjával találkozzon, ám ekkor levelet kap egy bizonyos Hanhitól, egy lánytól, aki régen látott anyját keresi.
2020.09.09. 20:00
Kótyagos bokszolóm (My Punch-Drunk Boxer) (2019) romantikus vígjáték. 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
A korábban profi bokszoló, Pjonggu ünnepelt sztár és bajnok volt a sportban. Egy végzetes hiba miatt azonban távozni kényszerül az egyesületből, és hogy eltartsa magát, egy edzőteremben vállal munkát. Miközben mindegy vágya, hogy ismét bokszolhasson, a korábbi rendszeres agysérülésekhez köthető betegséggel, ún. krónikus traumatikus enkefalopátiával (CTE) diagnosztizálják. Egy nap új tag, a Mindzsi nevű életvidám lány lép be az edzőterembe, aki vállalja, hogy segít Pjonggunak elérni az álmát. Ezzel kezdetét veszi Pjonggu nagy küldetése: hogy tökélyre vigye saját, egyedi bokszolási stílusát.
2020.09.10. 18:00
Dokku (Stand by me) (2018) családi dráma. Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető!
A hétéves kisfiú, Dokku húgával, Dokhivel és nagyapjával él egy vidéki kisvárosban. Édesapjukat néhány éve veszítették el egy autóbalesetben, majd anyjuk is elment az apjuk halála után rájuk maradt pénzzel. A nagypapa részmunkaidős állásából próbálja fenntartani kis családját, miközben nap mint nap meg kell küzdenie a gyermeknevelés nehézségeivel, és még a legapróbb játékra is nehezen futja az unokák számára. Míg a kisfiú lassan iskolába készül, a nagyapa megtudja, hogy már nincs sok ideje hátra. Dokku azonban közel sem elég idős ahhoz, hogy ellássa magát és kishúgát, ezért nagyapjuk, életében utoljára, egy nagy ajándékkal készül a gyerekek számára.