2020. január 4-én a Hungexpo területén került megrendezésre a Téli MondoCon. 2008 óta folyamatosan bővül a programkínálatuk, így egyre több látogatót vonz a már negyedévente megrendezésre kerülő esemény. Bár a téli csak egy napos, a szervezők így is megpróbáltak minél több eseményt, játékot, előadást, beszélgetést és versenyt kínálni az ellátogató közönségnek.
Az Őszi MondCon tanulságait levonva, már elővételben vettük meg a jegyeket, így nem kellett sorba állnunk, s a bejutás az e-mailben kapott QR-kód leolvasása után kevesebb mint egy percet vett igénybe. A rendezvényen továbbra is minden korosztály megtalálható volt, az őszihez képest viszont kicsivel magasabb volt az átlagéletkor.
A rendezvényen több előadást is meghallgathattunk:
- Baranyai Péter: Japán óév-búcsúztató és újév
- Dózsa Gergő: Japán a hidegháború alatt
- Garai Timi: Nemi szerepek reprezentációi a koreai televíziós sorozatokban
- Szabó Katalin: Rizstermesztési körkép Banauétól Mezőtúrig
Garai Timivel egy rövid interjút is készíthettünk az előadásával kapcsolatban.
A cosplayesek elmaradhatatlan résztvevői az eseménynek, akiknek nagy része időt nem sajnálva készítik el ruhájukat és kiegészítőjüket, hogy minél pontosabb mása legyen egy-egy anime, manga, film vagy sorozat szereplőjének. A magyar felirattal rendelkező The Untamed című kínai sorozatból többen is beöltöztek.