Építészeti látványosságok Dél-Koreában I. - Szöul legmagasabb pontja


2017.07.23. 19:00 Írta: Czeczon Enikő Kategória: Cikk

Építészeti látványosságok Dél-Koreában I. - Szöul legmagasabb pontja

Melyik épületről van szó?
A Nam-hegy legmagasabb pontján épült. A hegy közkedvelt sétautak otthona. Bármelyik vonalat is választjuk, biztosak lehetünk benne, hogy fák, virágok, friss levegő veszi körbe az embert. Az utak mindegyike körülbelül egy óra hossza, míg eléri a csúcsot, ahol számtalan kilátó biztosít lehetőséget, hogy letekinthessünk a fővárosra, akár reggel, délután, este.

A cikkben szereplő építészeti alkotás 1980-as megnyitása óta Szöul egyik szimbólumának számít. Töretlen népszerűségnek örvend a helyi lakosság és az oda látogató turisták körében. 480 méterrel magasodik a tengerszint fölött és a világ harmadik legmagasabb tornyának számít. Az épület a dél-koreai főváros legforgalmasabb, leglátogatottabb parkjában található. Naponta körülbelül 23 ezer látogatót fogad, és a koreai szerelmes párok közkedvelt randevú helyszíne, ahol a korláton lakatokat helyeznek el párjuk nevével és rövid kis üzenettel. A hagyomány szerint, azok a szerelmes párok, akik itt „lakatolják” le szerelmüket, örökre együtt maradnak. Egy másik tradíció szerint a lakatot le kellett dobni a hegyről, úgy, hogy senki se találja meg, és ekkor garantált volt az életre szóló szerelem. Ma már azonban tilos a hegyről való dobálgatás!

És mi is ennek az épületnek a neve? Gondolom sikerült kitalálni az információk alapján az épületet.
A megoldás: NAMSAN TORONY (N SEOUL TOWER)
A Namsan Torony kezdetben tv-toronyként funkcionált, de mára már csak látványosság, és számos szintjén várja a látogatókat, hogy különleges élményben részesítse őket, és egy másik szemszögből tekinthessenek a fővárosra.

7F – n Grill (francia étterem)


5F – Kilátó, Édességbolt


4F – Kilátó, Illemhelység (Égi Illemhelység), Kávézó, Fotóstúdió


3F – Hancook (koreai étterem)


2F – The Place Dining (olasz étterem), Tetőterasz


1F – Jegypénztár, N Burger (hazai hamburger), Ajándékbolt, Olive Young bolt



A Namsan Towernek fontos szerepe van a K-Drámák világában. Eme tény megerősítésére hoztam pár példát:

1. Boys Over Flowers
Aki látta az Lee Min-ho főszereplésével készült 2009-es koreai drámát, az biztosan emlékszik azon felejthetetlen jelentekre, amelyek forgatási helyszínéül az N Seoul Torony szolgált.
Hóesésben vár Koo Jun-Pyo a torony előtt Geum Jan-Dira. Vagy amikor Koo Jun-Pyot be kell bugyolálni, hogy meg ne fagyjon. Illetve a libegő falára írt szöveg Koo Jun-Pyo által: "Koo Jun-Pyo és Geum Jan-Di első éjszakája együtt."



2. The Legend of the Blue Sea
Ha téli kép kerül az utamba a Namsan Toronyról, nekem mindig Lee Min-ho jut eszembe. Ahogy a Boys Over Flowers-ben, a Legend of the blue see-ben is Dam Ryung (Lee Min-ho) várakozik a hóesésben.



3. School 2015: Who Are You?
Ez az a hely, ahol Lee Eun-Bu (Kim So-Hyun) és Han Yi-An (Nam Joo-Hyuk) randiznak.



4. The Rooftop Prince
Yong Tae-Yong (Park Yoochun) és Hing Se-Na (Jung Yoo-Mi) élvezik a Namsan Toronyból eléjük táruló éjszakai panorámát.



5. Coffee Prince
Ki ne emlékezne Han-gyeol (Gong Yoo) tetőtéri lakására, ahonnan csodás kilátást kaptunk a toronyra, miközben hallgathattuk az éneklését.



6. You Came From The Stars
Emlékezetes pillanatnak számít a fent említett sorozatban Cheon Song-Yi (Gianna Jun) és Do Min-Joon (Kim Soo-Hyun) randevúja a toronynál, ahol egy lakatot is elhelyeznek, hogy szerelmük örökké tartson.



Azonban az N Seoul Torony nem csak filmekben és sorozatokban tűnik fel, hanem videoklipekben is, mint például az SNSD (Girls Generations) és a Super Junior Szöult népszerűsítő számában, amelyben a főváros számtalan látványossága feltűnik, köztük az N Seoul Tower.

Felhasznált források:
Namsan Tower aka N Seoul Tower
A Must-see Landmark of Seoul, Namsan Seoul Tower
N Seoul Tower

Bejegyzés Like-olása, megosztása:
Facebook megosztás Messenger megosztás Whatsapp megosztás Viber megosztás Twitter megosztás Elküldés e-mailben
Facebook hozzászólások:
Aktív közösségi fordítások
The King of the Desert (2022) 3. rész
55.59%
The King of the Desert (2022) 4. rész
15.14%

Ázsia Ékkövei a Facebookon

Dél-koreai sorozatok
minden szombaton:
KBS2 19:55
The Real Has Come!

Legfrissebb videoklipek
2023.06.10.
Rose( 로즈), Flora( 플로라) - Irreplaceable ( Making Ver.)
Choi moonseok( 최문석) - 말해줘
Choi moonseok( 최문석) - 그대여
Hamburg Student - 우리의 마음은 영원할 거야 Lyric Video
ShinEuiJin( 신의진) - Youre My Star
KEEP021( 킵고잉) - Ring Ring Lyric Video
2023.06.09.
SHINee 샤이니 - The Feeling
Seo Dahyun( 서다현) ( tripleS( 트리플에스)) - More Than Yesterday( 오늘도 너야) ( Making Ver.)
숨셔 - monodrama ( Feat. KURO) Lyric Video
LE SSERAFIM( 르세라핌) - Guardian ( BASTIONS Soundtrack)
104 ( 백사), 태비 ( Taeb2) - 떨어지는 별들 사이에도 Lyric Video
P1Harmony ( 피원하모니) - JUMP ( English Version) LYRIC VIDEO
P1Harmony ( 피원하모니) - JUMP ( English Version) LYRIC VIDEO
Geonu of JUST B( 이건우 ( JUST B)) - BUMBUM ( Feat. Cha sunwoo( 차선우)) | The Villain of Romance 로맨스 빌런 OST
BALLAD DEOK( Kim Yong Deok)( 덕이형( 김용덕)) - I’m going to see you now( 집 앞으로 갈게)
LimJi( 림지) - WE BROKE UP
LIVE DEOK( Kim Yong Deok)( 덕이형( 김용덕)) - I’m going to see you now( 집 앞으로 갈게)
2023.06.08.
E sul( 유이설) - Difficult Night( 어려운 밤) | The Villain of Romance 로맨스 빌런 OST
P1Harmony ( 피원하모니) - ‘JUMP’ #Shorts
P1Harmony ( 피원하모니) - JUMP
유채훈( YOU CHAEHOON) - White Desert( 하얀 사막)
LYRIC VIDEO Kid Milli( 키드밀리) - Did It Myself | Bitch X Rich 청담국제고등학교 OST ( Color Coded Lyrics)
원셋 ( 1set), hayawn ( 하얀) - 어쩌면( Maybe) Special Clip
P1Harmony ( 피원하모니) - ‘JUMP’
- Kick It 4 Now
줍에이 ( Joob A) - vlog ( feat. heeju)
GyeongseoYeji( 경서예지), Cha ga eul( 차가을) - TIMELESS
TEASER DEOK( Kim Yong Deok)( 덕이형( 김용덕)) - I’m going to see you now( 집 앞으로 갈게)
CRAVITY WOOBIN( 우빈 ( CRAVITY)) - hope you stay( 그대로 있어주기를) | Romance by Romance 로맨스 바이 로맨스 OST
2023.06.07.
Ha Junseok of ULALA SESSION( 하준석) - Romance Villain( 로맨스 빌런) | The Villain of Romance 로맨스 빌런 OST
In The Studio 4K CIX ( 씨아이엑스) - Save me, Kill me|인더스튜디오, Stone PERFORMANCE
24 Flakko X Cribs - Lotto
Kid Milli( 키드밀리) - Did It Myself | Bitch X Rich 청담국제고등학교 OST
B.O.( 비오) - Can I Love You
Han Dong Geun( 한동근) - Relationship( 관계)
YongYong( 용용) - Diaryy( 다이어리)
Lyrics Video Bargain Virus( 바겐바이러스) - Swith( 고백마려)
PPCX( 피터팬컴플렉스) - 바람이 불어오는 곳
Oh Man-Seok( 오만석), Lambs( 램즈) - 잊어야 한다는 마음으로
We Are The Night( 위아더나잇) - 그대 웃음소리
We Are The Night( 위아더나잇) - BRother
이장혁 - 나쁜년
50kg( 50키로) - Give You Everything( 전부 다 줄게)
Sentience( 감성주의) - Shall We?( 시작할까) ( feat. Ogon( 오곤))
Solati( 쏠라티) - Take This Waltz
Ogon( 오곤) - 지구에서 네가 제일 좋아( I Like You the Most in This Earth) ( feat. J.Mee( 제이미))
PSYCHEMOON( 싸이키문) - Frankenstein Wedding
Lyrics Video Lee Ye Rin( 이예린) - The Sky Of Today( 오늘 하늘)
South Carnival( 사우스 카니발) - Take Off
Myohan( 묘한) - 비밀
Myohan( 묘한) - 호수
Land of Peace - Happy Kushy Days
Gogang( 고갱) - The Night( 밤)
Motte( 모트) - This Night With You( 이 밤을 너와)
Rainbow note( 레인보우 노트) - 여름안의 추억
Raffina & Cavi( 라피나 앤 캐비) - Canvas Girl
Rainbow note( 레인보우 노트) - Morning( 아침)
Rainbow note( 레인보우 노트) - Button( 버튼)
Land of Peace - Jenny
Land of Peace - Thank you, See you tomorrow