A sintó a Japán hitvilágban kulcsfontosságú szerepet játszik. Ennek a Japán hitvilágnak kezdetben nem volt meghatározott neve, ez egyfajta világnézet, életstílus, amelyet az emberek követtek. Meghatározott elnevezése a buddhizmus Japánban való elterjedésével kezdődött melyek során több néven szerepelt, de ezek közül a sintó vált általánossá. A sintó a Japán mitológiából ered, nincsen filozófiai rendszere, sem erkölcsi szabály rendszere.
Azokat a cselekedeteket, amelyek elősegítették egy közösség összhangját, megélhetését, azt jónak tekintették mindazt, ami akadályozta rossznak vélték. Ez az ősi hitvilág mentes mindenféle külföldi világnézettől csupán az ősök tisztelete, a szellem halhatatlanságába vetett hit a természeti jelenségek és a sámánhit imádata jellemezte. Ezért sokak szerint ez inkább természeti vallás. Nincsen alapítója és nincsenek szent iratai, sem meghatározott tanításai.
A képen egy oharai tisztítási szertartás látható.
A sintóizmusban az a legfontosabb, hogy az emberek megtartják ezeket az ünnepeket vagy sem, ezért is nevezik az ünnepek vallásának is. A követői nagyon fontosnak tartják, hogy mielőtt kapcsolatba lépnek az isteneikkel azelőtt egy szertartáson vegyenek részt, mely megtisztítja őket minden erkölcsi tisztátlanságtól és bűntől. Az egyik ilyen szertartás az óharai, amely esetén egy sintó pap az örökzöld szakaki-fa egy ágát – aminek a végére papírcsíkokat vagy lenrostokat kötöttek – lengeti a megtisztítandó tárgy vagy személy fölött. A másik szertartás a miszogi, aminél pedig vizet használnak a megtisztuláshoz. Napjainkra viszont ez a szertartás leegyszerűsödött, s már csak rituális kézmosást és szájöblítést végeznek a szentély bejáratánál. A rituális tisztálkodás eszközei a medence és a hosszú nyelű, fából készült merőkanalak.
A képen egy oharai tisztítási szertartás látható.
A természet isteneit és az ősi isteneket szellemeknek képzelték el, akik betöltik a mindenséget. Az ünnepek során az emberek arra kérték az isteneket, hogy ereszkedjenek le az erre az alkalomra külön megszentelt helyekre. Hitük szerint az istenek átmenetileg egy sintai-ban, amely a tárgyakban lakozó szellemek imádata például fák, hegyek, kardokban, tükör vagy íjban laknak. Az isteneket kami-nak nevezték. Ismertebb isteneik például a Nap - kamija Amateraszu Ómikami vagy Izanagi és Izanami a teremtés istene és istennője. Az emberek oltárokat építettek az őket megáldó isteneknek, kezdetben csak a sintaikat imádták, amelyben szerintük a kamik szelleme lakott. Rossz kamik nem léteznek, azaz a sintóból hiányzik a gonosz fogalma, minden kami jóságos, segíteni akaró és kegyes. A kamik a világnak minden élő és élettelen dolgában lakhatnak idővel viszont olyan sok isten lett, hogy megjelent a yaoyorozu-no-kami kifejezés, ami 8 millió istent jelent.
Okayama-i sintó szentély.
A szentélyek három fő részből állnak: imaterem, adományok terme, és a fő szentély ahová csak a pap léphet be. Itt tartják azt a kultikus tárgyat (sintait) amelyben a templom kamija lakik. Fontos megemlítenem a sokak által ismert torii kaput. Ez a jellegzetes építmény többnyire a szentély bejáratához vezető úton van elhelyezve természetesen máshol is található ilyen kapu. A szentély bejáratát őrzők a komainu-nak nevezet szobrok, melyek általában kutyát vagy oroszlánt mintáznak.
Az amulettek és a szimbolikus jelentéstartalmat hordozó tárgyak rendszerint a bőséghez, termelékenységhez, jó szerencséhez és az egészséghez kötődnek. Ez az úgynevezett amulett az ema. Ez az a fatábla amire a látogatok a kívánságaikat írhatják rá és a szentélyben hagyva remélik, hogy beteljesedik.
Források:
Bollettino Geografico 20. kötet.
Az emberiség Isten keresése, Watchtower Bible and Tract Society, 1991.
Japán: Nagy civilizációk, Kossuth, 2013.
Jamadzsi Maszanori: Japán - Történelem és hagyományok, Gondolat, 1989.
Szentirmai József: Japán útikönyv, Panoráma, 2005.
