Korea történelmének kezdete ötezer évre vezethető vissza. Ebben az időben voltak olyan időszakok, amikor virágzott a koreai társadalom, és voltak olyan időszakok, amikor a tragikus elnyomás könnyeit viselte. Ezek a társadalmi folyamatok nagyban befolyásolták a koreai nők helyzetét. A mai társadalmi értékrend az eltérő belső és külső befolyás integrálása és növekedése által formálódott. De milyen utat kellett megjárniuk a koreai nőknek, hogy a modern életet élhessék?
A HÁROM KIRÁLYSÁG KORSZAKA
A Koreai-félszigeten megalakult három független királyság. A Három Királyság időszakában aránylag több szabadsággal rendelkeztek a nők. A Silla királyságban a nők tevékenyen dolgozhattak, hozzájárulhattak a mezőgazdasági munkához. Lehetett véleményük, beleszólhattak a család ügyeibe. Ha a nő lánygyermekkel ajándékozta meg a családot, ebben az időszakban nem volt bűn vagy válóok. Csakhogy a Kogurjo- és a Pekcse királyság alatt a nőknek nem volt beleszólása a család ügyeibe. Az alacsonyabb rangú nők viszont a házasságkötésben saját döntést hozhattak. A nemesi származású nőknek a családi helyzete és a társadalmi státusza a férjétől vagy a fiától függött, ezért számukra sokkal fontosabb volt az előre eltervezett házasság. A késői Silla királyság állami struktúráját és filozófiáját jelentőségteljesen alakította át a Tang-dinasztiából a Koreai-félszigetre importált konfuciánus eszmerendszer. E férfiközpontú világkép hatása miatt a koreai nők helyzete elkezdett romlani. Mély hatást gyakorolt a koreai társadalomra és az állami politikára egyaránt. A koreai nép elkezdett Konfuciusz tanításai és alapelvei szerint élni.
KORJO
Az Egységes Silla szétesése után Van Gon megalapította a Korjo-dinasztiát. A Korjo ideje alatt az államvallás a buddhizmus volt, amely keveredett az ősi sámánizmussal és az egyre nagyobb teret hódító konfucianizmussal meg a taoista hitvilággal. A társadalomban jelen volt már a merev hierarchikus rendszer, ugyanakkor a családon belül még nem épült fel, evégett a nők szempontjából ez egy ideálisabb időszak volt a többi korhoz képest. A nőknek joguk volt saját vagyonra is szert tenni, amelyet a gyermekeik örökölhettek. Ha olyan helyzet állt fenn, hogy a nő utód nélkül halálozott el, akkor a testvérei örökölték a vagyonát, ezzel is azt mutatva, hogy a nő nem a férfi tulajdona. Az esküvőt általában a mennyasszony házában tartották, majd a férfi ott lakott a felesége házában. Ez idő tájt az anyós-após számára a férjet vér szerinti fiúként vették számításba. Ő is ugyanúgy osztozott abban, ha bármiféle büntetés érte a felesége családját. A válás megengedett volt, az özvegyeknek is joguk volt újból férjhez menni. E korban egyaránt számon tartották a felmenőiket anyai és apai ágon is. A Korjo-dinasztia vége felé Korea a mongol inváziótól gyötrődött. A szülők kénytelenek voltak fiatalon férjhez adni a lányaikat, elkerülve azt, hogy a mongol eredetű kínai Jüan-dinasztia császárának ajándékozzák őket.
CSOSZON-DINASZTIA
I Szonggje tábornok puccsal megdöntötte a Korjót uraló Vang-dinasztia hatalmát, majd saját dinasztiát alapított Csoszon néven, amivel kezdetét vette egy kegyetlen időszak a nők számára. A kornak az állami ideológiája és társadalmi szabályai a neokonfucianizmuson alapultak. A társadalom hierarchikus volt, a családok életét törvénykönyv irányította. Bár ebben a korban fejlődésnek indult a mezőgazdaság, elkészült Korea saját ábécéje, a hangul, de a Korjo-korhoz képest drasztikus változás indult meg a nők helyzetében és a házasság intézményében. A nők engedelmességgel tartoztak az apjuknak, a férjüknek, az apósuknak és a fiúknak is.
A nők elkezdtek teljes alárendeltségben élni, hogy teljesen megfeleljenek a konfuciánusi eszményeknek. Mai szemmel emberpróbáló időszak volt ez a nőknek. A nők többsége írástudatlan volt, mert a tanulás jogával csak a férfiak rendelkezhettek. A hangul bevezetése után kisebb mértékben nőtt az írni-olvasni tudó nők száma. Viszont a nők a kínai írásjegyeket nem tanulhatták. Tiltott volt számukra az otthonukon kívüli szórakozás. Mindennap este kilenc órától hajnali kettő óráig volt engedélyezett számukra, hogy az utcán tartózkodhassanak, de fátyollal kellett eltakarniuk magukat, hogy ismeretlen férfiak ne láthassák őket. Elvették tőlük az örökléshez való jogukat, mert a házasság után a nő a férjének és annak családjának tartozott engedelmességgel, így fölöslegessé vált, hogy a saját családjától örököljön. Saját otthonukban külön lakrész volt fenntartva a nőknek és a férfiaknak is. A nőnek nem volt meg a választási lehetősége, ha válni szerettek volna, de a Csoszon-kori rendszabály jogot formált arra, hogy a férfi elválhasson a feleségétől, ha a hét bűn közül valamelyiket elköveti. Azaz, ha a nő nem fogad szót a férj szüleinek, nem születik fia, házasságtörést követ el, féltékenykedik, öröklött betegséget hordoz, túlságosan bőbeszédű vagy lop. A nőknek az életük végéig hűségeseknek kellett lenniük, ezért ha a férjük előbb elhunyt, akkor újraházasodás nélkül, özvegyként kellett leélniük a hátralévő életüket. Még saját névvel sem rendelkezhettek, a nők férjük nevén vagy gyermekük neve alapján azonosították őket. Hihetetlen, de a kiszengek sokkal szabadabban élhettek, nemcsak írni és olvasni tanulhattak meg, hanem jártasságot szerezhettek zenében, művészetekben és verselésben is.
A VÁLTOZÁS
Az első fordulat a nők életében a 17. században történt, amikor megjelent a kereszténység Koreában a nemek közötti egyenlőség igéjével. Majd 1894-ben a Kabo reform egy lépéssel közelebb vitte a koreai társadalmat a modernizálódáshoz. Bár a japán uralom alatt álló koreai társadalom maradandó és mélyreható történelmi sebet kapott, mégis ebben az időszakban törölték el hivatalosan a konfuciánus elvek és szokások gyakorlását, amivel a nők helyzetét illetően egy kedvezőbb időszak vette kezdetét.
1960 óta Korea lendületes gazdasági növekedésnek és iparosodásnak indult, ennek következtében lehetővé vált a nők számára, hogy olcsó munkaerőként alkalmazzák őket. Bár a mélyen gyökerező konfuciánusz elveket nem tudták teljesen kitörölni a koreai társadalomból, ami abban nyilvánult meg, hogy a hierarchikus rendszer még megmaradt, mert a vidéken élő alacsonyabb rangú nők csak földműveléssel foglalkozhattak. Étkezéskor a férfi vehetett először, a nő külön asztalnál is ült.
Viszont a 1980-as években a nők aránya a gazdasági szférában egyre nőtt. Lehetőségük lett magasabb oktatásra, az írástudatlanok aránya elkezdett csökkeni, ami a keresztény misszionáriusok által létrehozott lányiskoláknak volt köszönhető. A nők visszakapták a jogukat a családi vagyon örökléséhez, a váláshoz, sőt a válás utáni gyermekfelügyelet jogához is. A mai modern nők egyre önállóbbak, a társadalomban ugyanazok a jogok illetik meg őket, mint a férfiakat. Szabadon választhatnak párt maguknak, részt vehetnek az oktatásban, joguk van a karrierépítéshez és az önmegvalósításhoz egyaránt. A nyugati hatásra bekövetkező modernizáció a koreai nők helyzetére pozitív hatást gyakorolt.
Források:
Kim Young Chang: Women of Korea: A History from Ancient Times to 1945, Ewha Womans University Press, 1976.
Lee Bae Yong: How our Women Lived from Ancient till Choson, Ewha Womans University Press, 2008.
Michael J. Seth : A Concise History of Modern Korea: From the Late Nineteenth Century to the Present, Rowman & Littlefield Publishers, 2009.
