A csoszoni királyok élete 19. rész - Szukcsong király


2016.10.20. 20:00 Írta: CherryRock Kategória: Cikk

A csoszoni királyok élete 19. rész - Szukcsong király

Szukcsong a koreai Csoszon Dinasztia tizenkilencedik királya volt és 46 évig uralkodott (1674-1720). Képzett politikus volt, aki egész uralkodásának idején sokszor váltogatta politikai szövetségeseit, azaz egyszer a Noronokat támogatta (Nyugatiak) máskor meg a Soronokat (Déliek).

Életrajz:
Szukcsong király 1661. szeptember 8-án született Hjondzsong király és Myeongseong királynő gyermekeként a Changdeok palotában. A Yi Sun nevet kapta. 1667-ben, 6 évesen a király neki adományozta a koronahercegi címet és Myeongbo herceg néven lett ismert. 14 éves korában Csoszon tizenkilencedik királyává koronázták. Kiváló politikus volt, noha uralkodását a Csoszon dinasztia legintenzívebb politikai "pártharcai" jellemezték. Szukcsong gyakran változtatta a pártok hatalmát, hol egyiket, hol másikat támogatva, hogy ezzel megerősítse a királyi hatalmat. Mindegyik kormányváltással (melyet hwanguk-nak neveznek), szó szerint kifordította az államot, így a vesztes párt teljes egészében ki lett törölve a politikából, kivégezték és száműzték a tagjait. Mindazonáltal ezek a kaotikus kormányváltások nem befolyásolták jelentősen a népet, és uralkodása a dinasztia egyik legvirágzóbb időszaka volt.

Pártok harcai:
Szukcsong uralkodásának kezdetén a Déli Párt és a Nyugati Párt összecsapott a királyi temetkezési viták miatt, egy látszólag apró kérdésben, Insun királyné gyászidőszakával kapcsolatosan. A Déli Párt azt állította, hogy a gyásznak egy évnek kell lennie, míg a Nyugatiak a kilenc hónap mellett érveltek. Az egy éves gyászidőszak azt jelentené, hogy figyelembe veszik, hogy Hjodzsong a legidősebb fiú volt, míg a kilenc hónap azt sugallja, hogy nem a legidősebbnek tartották, így kimutatva, hogy a nemesek szabályai az irányadóak. Más szóval a Nyugati Párt úgy tekintett a királyi családra, mint akik az elsők a nemesi osztályban, nem pedig úgy, mint akik külön osztályt képviselnek, és akik saját különböző szabályaikat alkalmazzák. A két párt szintén konfliktusba keveredett a Csing-dinasztia elleni háború kérdésében. A Csing-dinasztiát barbár államnak tekintették (ellentétben a Ming-inasztiával), amely fenyegette Csoszon nemzetbiztonságát. A Déli Párt, Heo Jeok és Yoon Hyu vezetésével, támogatta a Csing elleni háborút, míg a Nyugati Párt a javuló hazai körülményekre akart fókuszálni.

Szukcsong először a Déli Párt oldalára állt, de 1680-ban a Nyugati Párt Huh Jeok-ot árulással vádolta, amely Huh Jeok és Yoon Hyu kivégzéséhez és a Déli Párt megcsonkításához vezetett. Amikor a Nyugati Párt került hatalomra, feloszlott Noron és Soron pártokra. A Noronokat Song Si Yeol vezette, a Soronokat Yoon Jeung. A Noronok a régi tanítás hívei voltak, míg a Soronok az új tanításé. Azonban kilenc évi hatalom után a Noronok összeomlottak, amikor is Szukcsong lemondatta Inhyeon királynőt, aki a Nyugati Párt támogatását élvezte, és Jang Hui Bin lett az új királynő. Széles körben a Csoszon dinasztia legszebb nőjének tartották, és szépségéről még a csoszoni krónikák is beszámolnak. A Nyugati Párt feldühítette Szukcsongot, mikor szembeszállt az új királyné fiának koronaherceggé való kinevezése ellen. A Déli Párt, akik támogatták Jang Hui Bint és fiát, visszanyerték a hatalmukat és elűzték a Nyugati Pártot, Song Si Yeolt pedig bosszúból kivégezték.

Öt évvel később 1694-ben a Déliek a Nyugati Párt újabb megcsonkítását tervezték, azzal vádolva őket, hogy összeesküvést szerveztek, hogy visszahelyezzék a leváltott Inhyeon királynőt, mindezt azért, mert Szukcsong elkezdte megbánni, hogy leváltotta királynőjét és támogatni kezdte Choi Suk ágyast, aki Inhyeon királynő és a Noron Párt szövetségese volt.

Amiatti dühében, hogy a Déli Párt a Nyugati Párt megcsonkítására tett kísérletet, Szukcsong elfordult a Déli Párttól és visszahelyezte a Nyugati frakciót a hatalomra. A Déli Párt sosem épült fel ebből a csapásból. Szukcsong Jang királynőt újra királyi ágyassá fokozta le és visszahelyezte Inhyeon királynőt. Jang ágyast végül méreg általi halálra ítélték és kivégezték, mivel megátkozta Inhyeon királynőt, aki el is hunyt. A Déli Párt támogatta Hwi So koronaherceget (Yi Yun), Jang ágyas fiát, míg a Noronok Choi ágyas fia, Yeon Ying Herceg mögé álltak (eredeti nevén Yi Geum, azaz a későbbi Jongdzso király). A korábbi Inhyeon királynő és az újonnan kinevezett Inwon királynő ugyanis nem szültek gyermeket.

1718-ban Szukcsong engedélyezte a koronahercegnek, hogy régensként kormányozza az országot, és elment Choi ágyassal, hogy életük utolsó napjait együtt töltsék. Szukcsong király 1720-ban halt meg, és állítólag meghagyta Yi Yi Myoung-nak, hogy Yeoning Geum-ot nevezze meg, mint Gyeongjong örökösét, de erről nincs történelmi feljegyzés. Ez újabb puccshoz vezetett, melyet négy Noron vezető szervezett, akiket végül 1721-ben kivégeztek, majd ezt követte egy másik puccs 1722-ben ahol még nyolc Noron tagot végeztek ki.

Szukcsong megújította az adóreformokat, előtérbe helyezte a koreai mun érmék használatát, és engedélyezte a középosztálynak és az ágyasok gyermekeinek, hogy a tartományokban magasabb kormányzati pozíciókat tölthessenek be. 1712-ben Szukcsong kormánya azon dolgozott a Csing-dinasztiával, hogy meghatározzák a határokat a két ország között a Yalu és a Tumen folyó mentén. A japán kormány 1696-ban elismerte Ulleung szigetét és Liancourt Rocks–t Csoszon területeként. (Liancourt Rocks, más néven Dokdo, egy kis sziget a Japán Tengerben. Nevét egy francia bálnavadász hajóról kapta, mely rommá tört a sziklákon. Mindössze 46 hektár, de igen gazdag halászati terület és földgáz lelőhely).

Szukcsong uralkodása alatt szintén látta, hogy a messzebbi tartományok agrárkultúráját is fejleszteni kell, így növelte a kulturális tevékenységeket, beleértve a könyvek kiadásának számát. 46 évnyi uralkodás után, 1720-ban hunyt el, 60 éves korában. Gyeonggi tartományban, Myeongreungban lett eltemetve.


Szukcsong király korában játszódó sorozatok:
Damo
Dong Yi - A királyi ház titkai szinkronos változat
Jackpot
Jang Hee Bin Nincs magyar felirat!
Jang Ok Jung, Live in Love
Queen Inhyun's Man
The Horse Doctor

A magyar fordítás az angol nyelvű Wikipédia Sukjong of Joseon szócikke alapján készült 2014-ben.

Bejegyzés Like-olása, megosztása:
Facebook megosztás Messenger megosztás Whatsapp megosztás Viber megosztás Twitter megosztás Elküldés e-mailben
Facebook hozzászólások:
Aktív közösségi fordítások
Anyone Anywhere (2023) 1. rész
37.99%
The True Love of Madam (2023) 1. rész
12.65%
The Adultlike (2023) 6. rész
14.12%
The Adultlike (2023) 7. rész
3.8%
The Adultlike (2023) 8. rész
8.57%

Ázsia Ékkövei a Facebookon

Dél-koreai sorozatok
minden hétfőn:
MBC 19:05
Third Marriage
KBS2 19:50
The Elegant Empire
KBS1 20:30
Unpredictable Family
ENA 21:00
Tell Me You Love Me (2023)
KBS2 21:50
The Matchmakers
tvN 22:30
A Bloody Lucky Day

Legfrissebb videoklipek
2023.12.11.
범키, 뮤지, 양다일, 빈센트블루, 전웅 ( AB6IX), 이대휘 ( AB6IX), 은호, 은상 - BRANDNEW YEAR 2023 White Christmas MV
WOO ( 성현우) - NUM ( Performance ver.)
HWANG CHI YEUL( 황치열) - Beautiful Winter( 찬란한 겨울)
펀치 ( Punch) - 오늘 같은 날 ( Just Another Day)
Apink( 에이핑크) - PINK CHRISTMAS
Lyrics Video Zitten( 짙은) - Something to Say( 할 말이 있어요)
Lyrics Video ISU( 이수) ( M.C the MAX) - Your Lights
Lyrics Video Boramiyu( 보라미유) - I Wanna Hate You( 널 싫어하고 싶어)
Lyrics Video Rothy( 로시) - Something Precious( 소중한 게 생겼나 봐)
Pil Kyo( 필교) - No More Time
BO RA( 보라) ( Cherry Bullet( 체리블렛)) - Im afraid love will come again( 사랑이 또 올까 봐)
CobiCudi ( 코비쿠디), Andnew( 앤드뉴) - Download
Lyrics Video Rowen( 로웬) - Marshmallow Planet( 마시멜로 플래닛) ( feat. Rovers( 로버스))
신지민 ( SHIN JIMIN) - Twinkle Little Star
2023.12.10.
TVXQ! 동방신기 - 20&2
ITZY - BORN TO BE CONCEPT CLIP #ITZY @ITZY
KyoungSeo( 경서) - Looking for you( 내 마음이 너에게 닿기를)
Cho Sung Woo( 조성우) - Maestra( 마에스트라) | Maestra 마에스트라 OST
Zamgolbers( 잠골버스) - Lalala( 라라라)
BALLAD Lydia( 리디아) - Good night tonight( 오늘 밤도 잘 자요)
2023.12.09.
DAWN( 던) - Even if we disappear( 우리 사라져도) ( MY DEMON( 마이데몬) OST Pt. 4)
나르샤 ( NARSHA) - GAME ( Feat. 버벌진트 ( Verbal Jint))
HWI YOUNG - HBD
Solji( 솔지) - One ring( 반지하나)
HWI YOUNG - HBD
BALLAD Sangeun Lee( 이상은) - To get here( 여기까지)
l!ldumb( 릴덤) - RINGRING
정소안 - White Christmas
LYRIC VIDEO Moon Sujin( 문수진) - Not Over | 웹툰 Killer Peter 킬러 배드로 OST
2023.12.08.
WINTER( 윈터) - With You ( MY DEMON( 마이데몬) OST Pt. 3)
[Nizi Project Season 2] Part 2 #9 -
ATBO( 에이티비오) - Must Have Love ( Performance Video)
Moon Sujin( 문수진) - Not Over | 웹툰 Killer Peter 킬러 배드로 OST
Izykite( 이지카이트) - Winter Love Song( 눈맞춤)
서윤혁 - 7080
YANG DONGWOOK( 양동욱) - Addiction( 중독)
ROCK HIGHBRO( 하이브로) - one week( 월화수목금토일)( 7days)
2023.12.07.
K.will( 케이윌) - Present( 선물) ( feat. G1( 은지원))
Sistar( 씨스타) - How Dare You( 니까짓게)
4minute( 포미닛) - Cold Rain( 추운 비)
blah - 무작정 걸을래 ( Live Video)
drewboi - All I Want Is You ( Acoustic)
BM - Lowkey
Lyrics Video Aquibird( 아키버드) - Distance Between You And Me( 너와 나의 거리) ( Nylon ver.)
형민 ( Hyeong Min) - 고백 ( Confession) ( with 김진솔 ( Kim Jinsol))
Lyrics Video Aquibird( 아키버드) - Distance Between You And Me( 너와 나의 거리) ( Steel ver.)
F.CUZ, Sujin, Ju Dae Geon, Park Pil Kyu, Hyeon Jun Seo - The Miracle of Christmas( 미라크리스마스)
Seo YoungJu of Nerd Connection( 서영주 of 너드커넥션) - Me in the mirror( 거울속의 사람)
조 더 프렌드 ( Joe the friend) - 잠실
2023.12.06.
NCT LAB NCT U 엔시티 유 - 蓝洋海龟 ( Marine Turtle)
발리카삭 ( BALICASAG) - Snow Love Lyric Video
WESTOF ( 웨스트오브) - If i die( 내가 세상을 떠난다면)
세븐티즈 ( SEVENTIZ) - 나 샌드페블즈야 ( We Are Sand Pebbles)
송은이 ( Song Eun I), 김숙 ( Kim Sook), 이진아 ( Lee Jin Ah) - 토닥토닥 크리스마스 ( Merry Merry Christmas)
Vincent Blue( 빈센트블루) - 100 Reasons( 100가지 고백)
밀리그램 ( MILLIGRAM) - MOONLIGHT
2023.12.05.
MC SNIPER( MC 스나이퍼) - Hedgehog( 고슴도치)
YOUNG POSSE( 영파씨) - OTB( Our Summer Memories Ver.)
PARK EUN BIN( 박은빈) - Fly Away ( CASTAWAY DIVA( 무인도의 디바) OST)
NiziU Special Comment for Nizi Project Season 2 -