Tandzsong a Csoszon dinasztia hatodik királya volt. Mindössze három évig uralkodott (1452-1455), majd a nagybátyja (későbbi Szedzso király) arra kényszerítette, hogy lemondjon. Lemondása után Yeongwol megyébe száműzték, ahol később meggyilkolták és a maradványait is ott temették el. Édesanyja, Hyeon Deok királyné, nagyon fiatalon, 23 éves korában hunyt el, 1441-ben. Mundzsong három ágyasa közül egyik sem szült gyermeket.
Uralkodás:
Tandzsong apja, Mundzsong után, 12 évesen került trónra. Mivel túl fiatal volt ahhoz, hogy megfelelően uralkodjon, a királyság kormányzása a miniszterelnökre (Hwang Bo In) és annak helyettesére (Kim Jongseo tábornokra) esett.
1453-ban a kormány elbukott egy puccsban, amit Tandzsong király nagybátyja, Szedzso vezetett. Szedzso számos tudóst és hivatalnokot győzött meg arról, akik régebben Nagy Szedzsong udvarát szolgálták, hogy őt jutassák a trónra. Hwang Bo In-t és Kim Jongseo-t a Kjongbokkung kapuja előtt elfogták és lemészárolták. 1455-ben Tandzsongot lemondásra kényszerítették és Yeongwol megyébe száműzték.
A következő évben a palota hat tisztviselője megpróbálta visszaállítani Tandzsong hatalmát, de felfedezték az összeesküvést és azon nyomban kivégezték őket. Szedzso, látván, hogy uralkodása folyamatosan fenyegetve van, elfogadta a palota tanácsát és elrendelte, hogy Tandzsongot ártalmatlanítsák. 1457-ben, mindössze 16 évesen lemészárolták abban a házban, ahol száműzöttként élt.
Tandzsongot, mikor száműzték a címétől is megfosztották, és a későbbiekben Nosan hercegként emlegették. Szukcsong király (uralkodott: 1674-1720) idejében, a palotában lévő tudósok azt javasolták, hogy állítsák helyre a címét, és 1698-ban, a lefokozott Nosan herceg posztumuszként visszakapta a posztumusz nevét, mint Tandzsong, majd ezt követően besorolták, mint Tandzsong király.
Tandzsong király korában játszódó sorozatok:
Queen Insoo
The King and I
The Princess Man
Tandzsong király korában játszódó filmek:
The Face Reader (2013)
A magyar fordítás az angol nyelvű Wikipédia Danjong of Joseon szócikke alapján készült 2014-ben.