Koreai Filmfesztivál 2014. november 10-től 15-ig Pécsett, Szegeden és az Örökmozgóban


2014.11.09. 15:15 Írta: KACS Kategória: Esemény

Koreai Filmfesztivál 2014. november 10-től 15-ig Pécsett, Szegeden és az Örökmozgóban

Idén az Uránia Nemzeti Filmszínházon kívül még három helyszínen lesznek a Koreai Filmfesztivál keretein belül ingyenes filmvetítések. A budapesti Örökmozgóban és Pécsett, a Civil Közösségek Házában hétfőtől péntekig, a szegedi Belvárosi Moziban pedig pénteken és szombaton lesznek koreai filmek a műsoron.

A filmek megtekintése ingyenes, de a korlátozott befogadóképesség miatt a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A jegyek a filmvetítés előtt egy órával vehetők át, így érdemes már akkor ott lenni az előrelátható nagy érdeklődés miatt. A filmeket eredeti, koreai nyelven magyar felirattal vetítik.

Pécsi Koreai Filmfesztivál
Szegedi Koreai Filmfesztivál
Budapesti Örökmozgó Koreai Filmfesztivál

A pécsi Civil Közösségek Háza Koreai Filmfesztiváljának a programjai:
2014. november 10. hétfő 17:30 Konferenciaterem
Hazafelé (The Way Home) (Jibeuro) (2002)
"Lee szívmelengető, humanista mozija a nyári szünetet a 78 éves vidéki nagymamájánál (Kim Eul-boon) töltő, 7 esztendős szöuli kis unoka (Yoo Seung-ho) kalandjairól, alkalmazkodási nehézségeiről, valamint a néma nagyijához fűződő viszonyáról fest elragadóan bájos képet."

2014. november 11. kedd 18:00 Konferenciaterem
Hwang Dzsini (Hwang Jin Yi) (Hwang Jin-yi) (2007)
Egy 16. századi híres kiszeng Hwang Jin Yi története.

2014. november 12. szerda 17:30 Konferenciaterem
"Kedden a vetítést egy kosztümös táncos, énekes produkció előzi meg, amely program előadói: a Koreai Kulturális Központ MUGUNGHWA Csoportja- Kardtáncot, Arirangot és Dobos táncot adnak elő, segítőnk, Pánti Anna operaénekesnő pedig Korea ihlette verseiből és filmzenékből ad ízelítőt."

Nyomozás 40 percben (4th Period Mystery) (4-kyo-si Choo-ri-yeong-yeok) (2009)
Egy középiskolás diáknak az osztálytársai között meg kell találnia a gyilkost, mielőtt a következő óra elkezdődik, erre mindössze negyven perce van.

2014. november 13. csütörtök 17:30 Konferenciaterem
Egy szép tavaszi nap (One Fine Spring Day) (Gajokeui tansaeng ) (2001)
"Sang-woo egy munkáját lelkesen végző fiatal hangmérnök, aki a privát életben átlagos, de mély érzésű fickó. Megbízást kap egy helyi rádiótól egy műsor megszerkesztésére, és ekkor hozza össze a sors a nővel (a műsorvezetővel). Egy hosszú, ám cseppet sem unalmas felvezetés után összejönnek, a közös munka befejeztével azonban valami megváltozik a nőben, aki szakítani akar..."

2014. november 14. péntek 17:30 Konferenciaterem
Családi kötelékek (Family Ties) (Gajokeui tansaeng) (2006)
"A film különböző családok portréit mutatja be három történeten keresztül.
Az első részben a magányosan élő Mi-ra életében újra megjelenik öccse, akit nem látott már öt éve. Hyung-chul magával hozza Mu-sint, aki Mi-ránál is idősebb, valamint Mu-sin lányát. A három felnőtt között a békés együttélést hamarosan nézeteltérések sora akadályozza.
A második rész főszereplője Sun-kyung, akinek problémás kapcsolata van anyjával, annak házasságtörő kapcsolata és az abból született öccse miatt. Sun-kyung az országot is el akarja hagyni, hogy megszabaduljon a családi köteléktől. Azonban ekkor kiderül, hogy anyja súlyos beteg és öccse nevelésében segítségre van szüksége.
A harmadik részben fut össze az első két család, ugyanis felnőttként a kislány és a kisfiú egy párt alkotnak, de az ő kapcsolatuk sem problémamentes."

A szegedi Belvárosi Mozi Koreai Filmfesztiváljának a programjai:

2014. november 13. péntek 18:00
Megnyitó és fellép a koreai Do Dance tánccsoport.

2014. november 13. péntek 18:30
Anyám, a sellő (My Mother, the Mermaid) (Ineo gongju) (2004)
"Az anya fiatalkorában búvár volt, most egy fürdőben dolgozik. A lány visszatér a múltba, hogy megtalálja anyja első szerelmét. Jeon Do-yeon színésznő kettős szerepet játszik: ő az édesanya és a lány is. Alakításáért 2011-ben elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat Cannes-ban. A filmből megismerjük Jeju gyönyörű szigetét is."

2014. november 13. szombat 18:00
Együtt - Hajrá Korea! (As One) (Ko-ri-a) (2012)
"A történet Észak- és Dél-Korea első egyesült asztalitenisz csapatáról szól. A fiatal, tehetséges pingpongjátékosok együtt kezdik a felkészülést a nemzetközi versenyre. A kezdeti konfliktusok után megbékélnek, a csapatnak a "KOREA" nevet adják, és bejutnak a döntőbe. A film igaz történeten alapul. A hitelesség kedvéért a legendás dél-koreai pingpongjátékos, Hyun Jung-hwa is részt vett a forgatáson."

2014. november 13. szombat 20:30
Bácsi (The Man From Nowhere) (Ajeossi) (2010)
"Az izgalmas akciófilmben Cha Tae-shik, a korábbi titkos ügynök csendes életet él, és csak a szomszéd kislánynak nyílik meg, aki kábítószerfüggő anyjával él. Amikor a kislány bajba kerül, Cha Tae-shik a segítségére siet."

A budapesti örökmozgó Koreai Filmfesztiváljának a programjai:

2014. november 10. hétfő 19:00
Felszabadítom a csajom! (Milky Way Liberation Front) (Eunha-haebang-jeonseon) (2007)
"Az újonc rendezőt, Young Jae-t dobja a barátnője, Eun-ha (a név jelentése: Tejút, angolul Milky Way). Young Jae alkotói válságtól szenved, a forgatókönyve sem halad. A nagysikerű független film abszurd kalandjai szellemesen mutatják be a koreai indie filmek világát."

2014. november 11. kedd 17:00
Koreai rövidfilmek utána beszélgetés Min Yong-geun rendezővel
Görpenge (Rollerblade) (2014) - Lim Seung-Mi
D-24 (Shin Wooseok) (2013)
Fagyott föld (Frozen Land) (2010) - Kim Tae-Yong
Szójakrém (Soybean Paste) (2004) - Yoon Tae-Sik
Vendég (Guest) (2011) - Yoon Ga Eun

2014. november 12. szerda 18:00
Az íj (The Bow) (Hwal) (2005)
"Kim Ki-duk tizenkettedik játékfilmje elégikus példázat egy 60 éves öregember plátói szerelméről, aki egy nyílt tengeren horgonyzó hajón él. Az idős tengerésznek egy vonzó 16 éves lány a társa, akit kiskorában talált meg, maga nevelt fel, majd beleszeretett. A férfi tehetséges íjász, és türelmesen számolja a lány tizenhetedik születésnapjáig hátralévő napokat, amikor tervei szerint elveszi őt feleségül. Egy nap jóképű fiatal srác érkezik az öreg hajóra. A nevelőapa csalódottan látja, hogy fiatal menyasszonyának a fiú tetszik. Az öreg számára, aki ősi szertartások tisztelője, íjának három lényeges szerepköre van: gyors és biztos fegyver, amivel megvédheti önállóságát, ami megmondja a jövőt, továbbá hangszerként lehet rajta játszani. Az íjhoz tartozó hegyes nyilak férfiasságának, erejének szimbólumai."

2014. november 13. csütörtök 18:00
Kang kapitány (Captain Kang) (2012)
"Kang kapitány húsz évvel ezelőtt elveszítette a lábát. Halászhajójának kis legénysége szívesen ugratják egymást, de ahogy öregszenek, a nehéz munka egyre megterhelőbb, így aggodalmmal néznek a jövőbe. A film a család erejéről, a megbánásról és az elveszített álmokról szól."

2014. november 14. péntek 16:00
Ha a helyemben volnál 6 (If You Were Me 6) (Eo-tteon si-seon) (2013)
"Az emberjogi kérdéseket feszegető antológiafilmben felbukkan egy agysérülésben szenvedő iskolásfiú és szegény sorsú barátja; egy idős férfi, aki az utcán talált kisgyereket óvodába vinné, ezért emberrablással vádolják és egy fiatalember, akit besoroznak, de nem hajlandó fegyvert fogni."

Források:
Civil Közösségek Háza
port.hu
koreaifilm.hu

Bejegyzés Like-olása, megosztása:
Facebook megosztás Messenger megosztás Whatsapp megosztás Viber megosztás Twitter megosztás Elküldés e-mailben
Facebook hozzászólások:
Aktív közösségi fordítások
Han Yeo Reum's Memory (2017) 1. rész
8.97%
Han Yeo Reum's Memory (2017) 2. rész
10.81%
Bad Genius: The Series (2020) 1. rész
11.3%
Click, Like, Share (2021) 4. rész
23.55%

Ázsia Ékkövei a Facebookon

Dél-koreai sorozatok
minden vasárnap:
KBS2 19:55
Three Bold Siblings
tvN 21:10
The Queen's Umbrella

Legfrissebb videoklipek
2022.11.27.
Tophyun( 탑현) - Full of you( 내 세상은 너로 가득해)
Onestar( 임한별) - We Got Lost( 길을 잃었다)
lake tinn - Engine
LENNY MAKES SOME-THING ( 레니메익썸띵) - MY LADY visualizer
lake tinn - Engine LIVE 영상
Chowori( 초월이) - Fly Away ( Feat. 탁 Of 배치기( Tak Of Baechigi))
Jo Min Wook( 조민욱 ( 슈퍼스타K 2016)) - Dont Dumped Me( 너를 잊고 살 수 있을까)
2022.11.26.
쓰레기스트 - 헬조선
CLOZER( 클로저) - 그대로
정크 클래스 - De den chi
Burn This Place( 번디스플레이스) - Common Society
너와 나의 21세기 - 폰트마스 ( Vocal By Implo)
Sean L( 션엘) - G옥 ( feat. Degalo, Lozik)
Burningsoda( 버닝소다) - 새벽4시
이나겸 - 없다 ( feat. DYNAMITE)
Bscat Code( 비스캣코드) - Carry On
Bscat Code( 비스캣코드) - Monster
My LOST Memory( 마로메) - 늘푸른날
Nohys( yoonsangXLeeJunoh)( 노이스( 윤상X이준오)) - Green Flower
Nohys( yoonsangXLeeJunoh)( 노이스( 윤상X이준오)) - Broken( 부서진) ( Feat. kimEunyoung( 김은영))
P1Harmony ( 피원하모니) - HARMONY : SET IN P-SIDE TRACK VIDEO #5 배낭여행 ( Better Together)
새벽공방 - Nightmare
P1Harmony ( 피원하모니) - HARMONY : SET IN P-SIDE TRACK VIDEO #5 배낭여행 ( Better Together)
Nohys( yoonsangXLeeJunoh)( 노이스( 윤상X이준오)) - Melting Point
THE FIX( 더 픽스) - RUSH
[ -
2022.11.25.
In The Live 4K Ruru ( 루루) - 가스라이팅 존나해서 당신 업시 못살게 해놓고 어디가 ( Album Ver.)|인더라이브, Stone LIVE
TEMPEST ( 템페스트) - Taste The Feeling
Dream Maker - TAKE MY HAND
Eternity( 이터니티) - DTDTGMGN Making Film
P1Harmony ( 피원하모니) - HARMONY : SET IN P-SIDE TRACK VIDEO #4 태양을 삼킨 아이 ( Look At Me Now)
레오( LEO) - I still ( 펜스 밖은 해피엔딩 OST)
BIBI( 비비) - JOTTO( 조또)
Lyrics Video LaLamallet( 라라말렛) - Taekwondo power( 태권체조)
임사랑 ( Lim Sa Rang) - 너 말고 내 맘대로 하자 ( I still Love You)
2022.11.24.
ITZY - CHESHIRE Track Spoiler @ITZY
CHANNEL_9 fromis_9 - 채널나인
Jung Dong Ha( 정동하) - The place at the time( 단골집)
P1Harmony ( 피원하모니) - HARMONY : SET IN P-SIDE TRACK VIDEO #3 One And Only
KIM DO HEE( 김도희) - Were done( 끝이 선명했던 우리였기에)
Kim Sewoon( 김세운) - Will it snow( 눈이 오려나?) ( Feat. Sunkyoung( 선경))
Sung Youngjoo( 성영주) - Can’t hang off( 못 끊어)
COCONA ( 코코나) - 사랑니를 뺐어 ( Wisdom tooth) Lyric Video
2022.11.23.
스폿라이트 4K NATURE ( 네이처) - LIMBO! ( 넘어와)|Spotlight, Stone PERFORMANCE
P1Harmony ( 피원하모니) - HARMONY : SET IN P-SIDE TRACK VIDEO #2 Secret Sauce
NTX( 엔티엑스) - 올드스쿨( Old School)
TO1 ( 티오원) - 얼음 땡 ( Freeze Tag)
P1Harmony ( 피원하모니) - HARMONY : SET IN P-SIDE TRACK VIDEO #2 Secret Sauce
Lyrics Video Gemstone( 젬스톤) - Empty words( 흔한 이별) ( 2022)
- Dragon ( 飛上)|ON and ON|Stone Music+
HYNN( 박혜원) - Orpheus( 이별이란 어느 별에) ( Feat. Jo Gwangil( 조광일))
- LIMBO! ( 넘어와)|Stone Music+
라이브로 듣는 임한별 사랑하면 안되는 사람 | 드라마 커튼콜 OST Part.6 #shorts -
KANTO( 칸토) - CELEBRATION( 세레머니)
뎁트 ( Dept) - As It Is ( Feat. Ashley Alisha) Lyric Video
뎁트 ( Dept) - To My Ex ( Feat. J.O.Y, Kelsey Kuan) Lyric Video
-
2022.11.22.
NMIXX - Funky Glitter Christmas
[PiCK!] [4K] 조유리 ( JO YURI)|Loveable, Blank, Favorite Part|라이브메들리, Stone LIVE -
GOMAK BOYS( Paul Kim, Kim MinSeok, Jung Seung Hwan, HA HYUN SANG, BIG Naughty) - You and Me( 사이)