KACS

KACS Privát üzenet küldése

2
Sorozat
13
Film
12
Dalszöveg

Fordítás: 2008.07.11. –
Hivatalos honlap: https://azsiaekkovei.hu/
2017.06.26. 12:02:00
A közösségi fordításban készülő sorozatok fordításában segédkezem.

Bemutatkozás:

Az ázsiai kultúrával való ismerkedés Jackie Channel, Bruce Leevel és Jet Livel kezdődött. Majd 2006-ban az Egy gésa emlékiratait elolvasva vált szélesebb körűvé az érdeklődésem. 2006 nyarán a koreai kultúrával folytattam az ismerkedést, a Tízezer könnycsepp című könyv segítségével. Utána főleg wuxia filmeket néztem, így lett kedvenc színésznőm Ziyi Zhang. Az első sorozat, amivel találkoztam A palota ékköve volt. Mivel magyar felirat nem készült hozzá, így az első rész megnézése után úgy láttam, hogy ide kevés még az angol tudásom, így maradtam a számítógépes játékok és programok fordításánál. 2008-ban kezdtem el japán filmeket fordítani, majd 2009-től ázsiai előadók wikis szócikkeit. 2011-től pedig aktív tagja vagyok az Ázsia Ékkövei közösségi fordításnak, ahol fordítok és lektorálok is.

Kedvenc ázsiai videoklipek:

Jelenleg fordított sorozatok:

(A lista automatikusan generált. Lehet, hogy a fordító már átadta másnak a fordítást és a fordítás még nem fejeződött be.)

    Tervezett sorozatok:

    (A lista automatikusan generált. A sorozatot tervbe vette a fordító, de a magyar felirat elkészülte függ az idegen nyelvű felirat elérhetőségétől is és a fordító aktuális leteherheltségétől is.)

      Tervezett filmek:

      (A lista automatikusan generált. A filmet tervbe vette a fordító, de a magyar felirat elkészülte függ az idegen nyelvű felirat elérhetőségétől is és a fordító aktuális leteherheltségétől is.)

        Befejezett sorozatai:

        1. YOUniverse (Thaiföld)

        Befejezett websorozatai:

        1. Summer Days (Dél-Korea)

        Befejezett TV filmjei:

        1. Grade A Student (Dél-Korea)
        2. Lingering Affection (Dél-Korea)
        3. Princess Hwapyung's Weight Loss (Dél-Korea)
        4. The Devil Rider (Dél-Korea)

        Befejezett filmjei:

        1. Detective K: Secret of the Living Dead (Dél-Korea, 2018)
        2. Detective K: Secret of the Lost Island (Dél-Korea, 2015)
        3. Detective K: Secret of Virtuous Widow (Dél-Korea, 2011)
        4. Intimate Strangers (Dél-Korea, 2018)
        5. Night Time Picnic (Japán, 2006)
        6. Photo Album of the Village (Japán, 2004)
        7. Sukida (Japán, 2005)
        8. Switching - Goodbye Me (Japán, 2007)
        9. Way of Blue Sky (Japán, 2005)

        Dalszövegfordításai:

        1. Cita Citata - Aku Mah Apa Atuh
        2. Cita Citata - Goyang Dumang
        3. Cita Citata - Perawan Atau Janda
        4. Cita Citata - Sakitnya Tuh Disini
        5. Hyun Ah - Change
        6. iMeyMey - Om Telolet Om
        7. Joyce Chu - I Miss U
        8. Menthol - Butsaba
        9. Orange Caramel - Catallena
        10. Rocket Girls - Calorie
        11. T-ara - Lovey-Dovey
        12. Yuvven Hua - Father's Love As Deep as Ocean
        Aktív közösségi fordítások
        Our Chocolate Moment (2025) 1. rész
        26.49%
        Our Chocolate Moment (2025) 2. rész
        21.38%

        Ázsia Ékkövei a Facebookon

        Dél-koreai sorozatok
        minden szerdán:
        Disney+ 00:00
        Made in Korea
        MBC 19:05
        The First Man
        KBS2 19:50
        A Graceful Liar
        KBS1 20:30
        Marie and Her Three Daddies
        tvN 22:40
        Our Universe

        Legfrissebb videoklipek
        2026.02.17.
        설에 만두 대신 두쫀쿠 빚었습니다 | 켠셰프의쿸쿸 -
        트로트 JIN WOO( 진우) - Yes! Im buying it( 그래! 사는거야)
        은애하는 도적님아 ( To My Beloved Thief) OST Part 3 케이시 ( Kassy) - Again
        2026.02.16.
        WÉREMA ( 웨레마) - Chasing Perfection
        Purynn( 푸린) - Tool Kit
        IVE 아이브 - REVIVE+
        2026.02.15.
        그을 ( he_eul) - Kick off Visualizer
        그을 ( he_eul) - 으르렁대는 강아지가 될래 ( Growling, Like a Puppy) Visualizer
        은애하는 도적님아 ( To My Beloved Thief) OST Part 7 최은빈 ( Choi Eunbin) - 시간이 멈춰서 ( Stealing Love)|#Shorts
        은애하는 도적님아 ( To My Beloved Thief) OST Part 7 최은빈 ( Choi Eunbin) - 시간이 멈춰서 ( Stealing Love)
        2026.02.14.
        백예슬 ( Back Yeseul) - 0이 되는 이별은 없어 ( No Breakup Ends at Zero)
        YOUNG POSSE( 영파씨) - Pilot3 ( feat. KOONTA)
        Lee Sang Mi( 이상미( 익스)) - The Open Road( 탄탄대로)( 언더커버 미쓰홍 OST Part.6)
        2026.02.13.
        LYRIC VIDEO Shin Ji Hoon( 신지훈) - 사랑은 봄비처럼...이별은 겨울비처럼…
        AMUTTA BAND( 아묻따밴드) - You know my love( 알고 있잖아)
        MIC& 식구 ( SIKKOO) - nosho|#Shorts
        [MON-ing] 콘서트 솔로곡 기타???? 연습하는 중 | V-log | 몬잉 -
        2026.02.12.
        이지함( LEE JI HAM) - Too late
        Lyrics Video Repeat( 리피트) - 유형지 ( feat. 김새롬)
        Woody( 우디) - Let the Rain Fall( 오는 비는 그냥 맞자) ( Special Clip)
        Woody( 우디) - One More Drink( 한 잔만 더 해요) ( Special Clip)
        재하, 풋풋했던 소년에서 이제는 국힙 씬의 독보적인 감성 아티스트로! |#Shorts -
        2026.02.11.
        idntt( 아이덴티티) - All I Need
        Neidi ( 네이디) - I/o
        LIT - 알고 싶어 ( Wanna know) ( Prod. SLO) Visualizer
        LYRIC VIDEO LEE SUHYUN( 이수현) - Your Letter( 연의 편지) | 영화 Your Letter 연의 편지 OST
        JIWOO( 전지우) - Home Sweet Home
        blah ‘Youth’ Official MV -
        Yuki( 유키) - No Rules
        Special Clip toyou. - Aurora
        2026.02.10.
        SUNGTAE( POSTMEN)( 성태( 포스트맨)) - Drinking Alone( 혼술)
        이대열 ( LEE DAEYEOL) - 별 나무 ( Where Stars Grow)
        양요섭의 댄라드 내 미래보다 밝더라…????|#Shorts -
        SUDI - 오답 ( Wrong Answer) ( Feat. Dannysten, matter) Lyric Video
        SUDI - 3AM ( Feat. Pluggboi, HWARANG) Lyric Video
        Capstone Endore ( 캡스톤 엔도어) - 불키지 말아 / Blinding Stream / BEING Live Clip
        Onestar( 임한별) - Our Memories Under the Stars( 다시, 별 아래)
        GIRLSET - Tweak Trailer 1
        2026.02.09.
        COMEBACK LINE-UP ✨2월 컴백 라인업✨| February - Part 2
        MADEIN ( 메이딘) - 안 봐도 비디오 ( Super Obvious)
        Kim Heung-guk( 김흥국) - Life goes on in circles( 인생은 돌아서도 간다)
        IVE 아이브 - BANG BANG
        양요섭( YANG YOSEOP) - 옅어져 가 ( Fade Away)
        양요섭( YANG YOSEOP) - 옅어져 가 ( Fade Away)|#Shorts
        ????발매 인사 영상 MADEIN ( 메이딘) - 안 봐도 비디오 ( Super Obvious)|Girl Meets Boy|#Shorts
        ALPHA DRIVE ONE - FREAK ALARM
        ????발매 인사 영상 양요섭 - 옅어져 가 ( Fade Away)|Unloved Echo|#Shorts
        2026.02.08.
        Monday Kiz( 먼데이 키즈) - Forsake( 연( 捐))
        Song I Han( 송이한) - The Miracle of Us( 우리라는 기적) ( Feat. Jeon Sang Keun( 전상근))
        Song I Han( 송이한) - The Miracle of Us( 우리라는 기적) ( Feat. Jeon Sang Keun( 전상근)) ( Live Clip)
        2026.02.07.
        Kassy( 케이시) - Back to you again ( 언더커버 미쓰홍 OST Part.5)
        조범진 ( JOBEOMJIN) - 살아간다는 건 ( Life Is)
        2026.02.06.
        JACE COLE - BACK TO YOU
        우수현 - note to( 일기)
        Kim Bo Myung( 김보명) - All My Loving( 내 사랑 모아)
        Triceratops( 트리케라톱스) - No One Sleeps in Peace( 불안해하지않은사람이없는이세상)
        국힙 씬 평정하러 온 ‘직일롬’의 음악???? 제대로 놀 줄 아는 식구( SIKKOO)의 새 앨범이 궁금하다면?!|#Shorts -
        KIRI ( 키리) - r 3 a l ( feat. youngji)
        LYRIC VIDEO HANRORO( 한로로) - Can I Be Me?( 도망)
        식구 ( SIKKOO) - ‘nosho’ Official|#Shorts