dahlia

dahlia Privát üzenet küldése

1
Sorozat
1
Film
0
Dalszöveg

Fordítás: 2022.04.28. –
Hivatalos honlap: https://videa.hu/tagok/dahlia-2275104

Bemutatkozás:

Sokáig éltem úgy, hogy szinte semmit nem tudtam a zenéről. Persze az életemben mindig valamilyen formában jelen volt, de nem éreztem magam otthon benne. Egy kiránduláson találkoztam a kpop műfajjal egy akkori barátnőm jóvoltából. Először nem pontosan értettem mit hallok, nem voltam otthon az éppen aktuálisan felkapott zenékben. Ismertem pár híresebb előadót és volt a lejátszási listámon kb. 20 szám és ennyi. Valamiért egyik napról a másikra beszippantott az egész. Innen nem volt megállás, megismerkedtem a koreai sorozatokkal is, amit rögtön érdekesebbnek találtam, mint amilyeneket eddig néztem. Jobban beleástam magam és tényleg rengeteg drámát néztem, ha időm és kedvem engedte. Körülbelül egy éve ötlött fel bennem, hogy milyen lenne sorozatokat fordítani. Mindig is valamiért vonzott ez a téma, viszont akkor nem tudtam, hogy kéne elkezdenem, vagy mit kéne csinálnom. Nem tudtam elég idős vagyok-e hozzá. Ebben az évben végül erőt vettem magamon és úgy döntöttem belevágok. Még rengeteget van hova fejlődnöm és lehet sok mindent rosszul csinálok. Még nagyon az elején vagyok ebben, de remélem idővel sokkal jobb leszek. Előre is köszönöm azoknak, akiket érdeklik a fordításaim tényleg borzalmasan jól esik. Nem szeretnék csalódást okozni, így nagyon keményen és figyelmesen fogok dolgozni.

Jelenleg fordított sorozatok:

(A lista automatikusan generált. Lehet, hogy a fordító már átadta másnak a fordítást és a fordítás még nem fejeződött be.)
  1. Rookie Cops (2022.07.04.)

Tervezett sorozatok:

(A lista automatikusan generált. A sorozatot tervbe vette a fordító, de a magyar felirat elkészülte függ az idegen nyelvű felirat elérhetőségétől is és a fordító aktuális leteherheltségétől is.)

    Tervezett filmek:

    (A lista automatikusan generált. A filmet tervbe vette a fordító, de a magyar felirat elkészülte függ az idegen nyelvű felirat elérhetőségétől is és a fordító aktuális leteherheltségétől is.)

      Befejezett sorozatai:

      1. Hope or Dope (Dél-Korea)

      Befejezett websorozatai:

        Befejezett TV filmjei:

          Befejezett filmjei:

          1. The Call (Dél-Korea, 2020)
          Aktív közösségi fordítások
          Our Chocolate Moment (2025) 1. rész
          22.21%
          Our Chocolate Moment (2025) 2. rész
          20.21%

          Ázsia Ékkövei a Facebookon

          Dél-koreai sorozatok
          minden pénteken:
          MBC 19:05
          The Woman Who Swallowed the Sun
          KBS2 19:50
          A Graceful Liar
          KBS1 20:30
          Marie and Her Three Daddies

          Legfrissebb videoklipek
          2025.11.07.
          ZOONIZINI - Favorite Memory
          Lucid Fall - 꽃이 된 사람
          유행하는 일상공유 릴스 한음Ver. 낋여왔습니다..장한음 유튜브는 브이로그 더 내놔라!|#Shorts -
          앞으로 가만히 서서 랩하려면 더 잘해야 할거임 힙프는 춤추면서 이만큼 하니깐|#힙팝프린세스 #HipPopPrincess #HipPop #힙팝 #ヒポプリ#개코|#Shorts -
          푹 눌러써도 감춰지지 않는 후디걸스 매력????|#힙팝프린세스 #HipPopPrincess #HipPop #힙팝 #ヒポプリ#Hoodie_Girls #Padi#RIEHATA|#Shorts -
          백현이랑 3시간 동안 싸우다가 갑자기 냅다 안기는 현지|#황소윤 #Slow_Burning_Fire #환승연애 #OST #환승연애4 #EXchange4|#Shorts -
          Lucid Fall( 루시드폴) - Bloom With You( 꽃이 된 사람)
          RiRi( 리리) - CALL IT LOVE
          RiRi( 리리) - YES YES
          무한한 가능성을 보여주고 있는 그룹 NTX|#Shorts -
          왁스 - 날 떠난 이유
          Lim Young Woong( 임영웅) - Polaroid
          Lim Young Woong( 임영웅) - If We Ever Meet Again( 다시 만날 수 있을까)
          Lim Young Woong( 임영웅) - Grain of Sand( 모래알갱이)
          Speed( 스피드) - TAKE FLIGHT( 비상( 飛翔))
          Lim Young Woong( 임영웅) - London Boy
          2025.11.06.
          TEAM - Back to Life
          NTX - ICE LUV
          NCT WISH - Dreamcatcher
          JOHA - Chocolate Baby
          Lucy - In a Rush
          RESCENE - Heart Drop
          TEMPEST - nocturnal
          Oh Yoojin - Some
          NEWBEAT - Look So Good
          Oh Yoo Jin( 오유진) - SOME( 썸)
          GuGu( 구구) - Perfect Exclamation Mark( 가장 완벽한 느낌표!)
          GuGu( 구구) - Sometimes its Okay( 어쩔 때는 이래도 돼, 저쩔 때는 저래도 돼)
          RESCENE( 리센느) - Heart Drop
          NTX ( 엔티엑스) - ICE LUV
          SOIN ( 서인) - 왜 ( WHY)
          NTX ( 엔티엑스) - ICE LUV|#Shorts
          백현이랑 3시간 동안 싸우다가 갑자기 냅다 안기는 현지|#황소윤 #Slow_Burning_Fire #환승연애 #OST #환승연애4 #EXchange4|#Shorts -
          ???????????????????????????????? ????치명적인 매력 속으로! NTX ( 엔티엑스) - PROTO TYPE
          2025.11.05.
          Bang Chan - Roman Empire
          Woodz - Smashing Concrete
          XLOV - Rizz
          Sunmi - CYNICAL
          A.C.E - Chulita
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Creator Of Korean Words( 가나다라 세종대왕)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Korean Crusader( 독립투사 안중근)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Shin Saimdang, a Korean artist( 조선 아티스트 신사임당)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Korean General of Navy( 바다의 이순신)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Lets run King Gwanggaeto( 달리자 광개토대왕)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Way to go, Lee Jongmoo( 파이팅 이종무)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Lets go to Unified Silla! King Munmu( 통일 신라로 가자! 문무왕)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - King Onjo, who founded Baekje( 백제 세운 온조왕)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - Cotton Seed Moon Ik-jeom( 목화씨 문익점)
          Doosie and Ohboonie( 두시와 오분이) - The water in the skull, Wonhyo( 해골물 원효대사)
          JK 김동욱 ( JK Kim Dong Uk) - Lucid Dream ( 꿈속의꿈)
          kumira - REGRET( 돌아갈 수 있을까)
          kumira - Child in the rain( 비를 내리는 아이)
          kumira - Have a bad cold( 독한 감기를 안다)
          뎁트 - Home for Chirstmas ( Feat. Keris) Lyric Video
          뎁트 - Christmas is Coming ( Feat. Kelsey Kuan, prettyhappy) Lyric Video
          U-KNOW 유노윤호 - Stretch
          SUNMI( 선미) - CYNICAL
          박진영 ( J.Y. Park) - Happy Hour ( 퇴근길) ( With 권진아)
          돌고래와 같은 음역대 보유자 잠골버스, 이번엔 5옥타브 가나요?발라드까지 완벽 소화 후 앨범으로 돌아왔다!|#Shorts -
          잠골버스의 감동적인 뮤직비디오 댓글 반응 모음????|#Shorts -