Kim Jong-hoon (művésznevén: Yesung) 1984. augusztus 24.-én született Dél-Korea fővárosában, Szöulban. A Super Junior énekese, valamint dalszerző, színész, rádiós személyiség és műsorvezető. 2001-ben Yesung az anyukájával ment el az SM Entertainment meghallgatására, mely után a fiatal tehetség az SM gyakornoka lett. Az ügynökség tanácsolta, hogy válassza a Yesung nevet, mely koreai szavak rövidítése és azt jelenti, hogy művészi hang. Yesung 2005. novemberében debütált a Super Junior tagjaként, amikor első dalukat, a Twins dalt adták elő. 2007-ben megjelent a csapat második albuma, a Don’t Don, mely a Super Junior legtöbbször eladott albuma és Korea második legtöbbször eladott albuma volt abban az évben. 2006-ban Yesung, Ryeowook és Khyuhyun egy új alcsapatot debütáltattak, Super Junior-K.R.Y. néven. A csapat az R&B balladákra épít és az első dalukat 2006. november 5.én adták elő. A dal címe The One I Love. 2007-ben Yesung színészként is debütált az Attack ont he Pin-Up Boys műsorban, csapattársaival együtt szerepelt. 2008-ban Yesung is a Super Junior-H tagja lett. 2010-ben Yesung szerepelt a Spamalot musicalben, mely az énekes harmadik musicalje volt. 2016. április 19-én megjelent Yesung debütáló szóló dala, a Here I am. Ugyanebben az évben szerepelt a Voice drámában, 2017-ben megjelent a Paper Umbrella albuma. 2018-ban megjelent a Whatcha Doin’? című dal, melyet Changha-val együtt énekel, 2019.janurájában pedig jazz Carpet dalt ismerhettük meg, amit Yesung Bumkey-yel énekel. Yesung első japán albuma 2019. február 20-án jelent meg. Ugyanebben az évben adta ki az énekes a Pink Magic című dalt.
Még több Yesung videoklip...Írta: zsanihajdu Hozzáadva: 2020.04.03. 16:40:43