Az Untouchable egy dél-koreai hiphop duó volt, amelyet a TS Entertainment menedzselt. A formáció két tagból állt: Sleepy (rapper, 1984. február 21.) és D. Action (rapper). 2006. júliusában jejlent meg első daluk a Ready To Shot. De csak 2008. november 10-én debütáltak az It's Okay című kislemezükkel, amelyen Hwayobi működött közre. Ezt követően, 2009. január 8-án jelent meg első stúdióalbumuk, a Quiet Storm. Ugyanebben az évben, június 9-én adták ki első mini albumukat Untouchable címmel. 2009. február 4-én megjelent második mini albumuk, az Untouchable: 2nd Mini Album, amelyen a Brown Eyed Girls egyik tagja, Narsha is közreműködött a Living in the Heart című dalban. Ugyanebben az évben, december 2-án kiadták második stúdióalbumukat, a Who's Hot-ot. 2010. május 4-én a duó kiadta a You You című digitális kislemezt, majd augusztusban mindkét tag megkezdte kötelező katonai szolgálatát. Szolgálatuk befejezése után, 2013. november 11-én tértek vissza a Trip című mini albummal. 2015-ben több digitális kislemezt is kiadtak: január 16-án a Cigarette & Liquor-t, február 24-én a Mask On-t, majd március 18-án megjelent ötödik mini albumuk, a HEIIVEN. 2019. szeptember 14-én bejelentették, hogy Sleepy perrel távozott a TS Entertainmenttől, és ezzel a duó hivatalosan is feloszlott.
Még több Untouchable videoklip...Írta: kacs Hozzáadva: 2025.04.03. 19:52:50