A RIIZE egy 2023-ban 7 taggal debütált k-pop fiúcsapat az SM Entertainment menedzselésével. A csapatnév az angol Rise&Realize kifejezésből származó rövidítés, ami valójában a csapat felemelkedésére, sikerére és az álmok megvalósítására asszociál. A csapat 2023. szeptember 4-én debütált, a "Get a Guitar" című kislemezzel, amelyen az album névadójának számcíme mellett a 2 héttel korábban megjelent Memories szerepel még rajta. A debütálás óta eltelt 1 évben pedig elmondható, hogy 10 zenei videót jelentettek meg. Kijött első japán albumuk is "Lucky" néven, amivel a toplisták élén szerepeltek és túl vannak első világ körüli turnéjukon, amit 31 koncerttel abszolváltak. Seunghan 2024. októberi kilépése utáni 6-tagú felállása a csapatnak: Shotaro (vezető, vezetőtáncos, japán, 2000), Eunseok (visual, 2001), Sungchan (rap 2001), Wonbin (ének, tánc, visual, center 2002), Sohee (fővokál, 2003), Anton (visual, 2004).
Még több RIIZE videoklip...Írta: Lio95 Hozzáadva: 2025.01.06. 03:05:58