A Kim Sisters megalakulásának előzménye gyakorlatilag a koreai háború volt, hiszen 1950-es évek elején a háború sújtotta Koreai-félszigeten amerikai katonák is jelen voltak, akiknek énekeltek olykor a helyiek, mint ahogyan a Kim lányok, ami a katonáknak annyira megtetszett, hogy ennek hírére egy közelben tartózkodó producer felkereste őket, majd el is vitte Amerikába magával. 1959-ben meg is történt a debütálásuk Las Vegasban, ami nagy sikert és még néhány vegasi évet jelentett a lányoknak és beírták magukat a történelembe, mint első koreai lánycsapat az USA-ban. Majd a 60-as évek végén és 70-es években Dél-Koreában kiadtak 3 albumot, amellyel megalapozták a modern koreai zeneipar jövőjét. Kim Sook-ja (Sue) és Kim Aija testvérek voltak és az egyedül maradt anyjuk adoptálta Kim Min-ja-t (Mia Kim) és ők hárman alkották Kim Sisters-t, aminek a 80-as években vége lett. Aija 1987-ben meghalt, Mia Kim a magyar származású zenész Tommy Vighez ment hozzá, akivel napjainkban hazánkban él és továbbra is aktív.
Még több Kim Sisters videoklip...Írta: Lio95 Hozzáadva: 2020.02.10. 00:32:07