Ahn Chil-hyun (művésznevén Kangta) 1979. október 10-én született Dél-Koreában. A H.O.T együttes egyik énekese, emellett dalszerző, szövegíró, producer, színész és rádiós személyiség. Kangta először 13 éves korában tűnt fel a Lotte World-ben, amikor Yoo Young-jin háttértáncosa volt jövőbeli csapattársával, Moon Hee Junnal. Kangta és táncostársa, Moon Hee Jun, valamint további három tag, Jang Woo Hyuk, Tony An és Lee Jae Won 1996-ban debütált egy csapatként, melynek a neve a H.O.T. lett és az SM Entertainment első fiúcsapata. A csapatnak a szerződése öt év múlva lejárt, ekkor a tagok úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg azt, így a csapat 2001-ben feloszlott. Nemsokkal a csapat feloszlása után Kangta megcsinálta szóló debütálását, szintén az SM Entertainment alatt. Az első albuma a Polaris volt, melyet a következő évben követte is a második albuma, a Pinetree Kangta 2004-ben részt vett egy kínai drámában, a Magic Touch of Fate című drámában együtt játszott a tajvan Ruby Lin-nel és Alec Su-val. 2005-ben megjelent a Persona című albuma, ugyanebben az évben pedig elindult Loveholic+ drámája a KBS csatornán. 2006-ban Kangta-t választották a legjobb koreai énekesnek, ugyanebben az évben pedig elvállalta második kínai drámáját. A JTBC Happy Ending című drámában is szerepelt Kim So Eun színésznővel. 2008. áprilisában Kangta megkezdte 21 hónapos katonai szolgálatát. 2010-ben, miután Kangta leszerelt, elkészítette első kislemezét kínai nyelven. 2016-ban Kangta a 20. évforduló alkalmából tartott egy három napos koncertet a rajongóknak Coming Home címmel. Ugyanebben az évben az énekesnek megjelent az első koreai albuma Home Chapter 1 címmel.
Még több Kangta videoklip...Írta: zsanihajdu Hozzáadva: 2020.04.03. 14:36:13