Rendezés:
Mind 0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

Jonghyun - Lonely - Egyedül Koreában FullHD

Kim Jonghyun 1990. április 8-án született Dél-Korea fővárosában, Szöulban. A Shinee egyik tagja, énekes, zeneszerző, rádiós személyiség, szerző. 2005-ben lett az SM Entertainment gyakornoka, három évvel később, 2008. május 25-én debütált a Shinee tagjaként az SBS Inkigayo műsorban. Debütáló daluk a Replay. 2009-ben Jonghyun elkezdett a csapatának dalokat írni. A csapat Romeo lemezén, mely az együttes második kislemeze volt, a Juliette című dalt Jonghyun írta. Az énekes elmondta, hogy a dalhoz a klasszikus Romeo és Júlia darab adta meg az ihletet és írni szeretett volna egy olyan szöveget, amit mindenkit érdekel, ugyanakkor mindenki tud vele azonosulni. 2010. októberében Jonghyun volt az egyike annak a 20 idolnak, akik elénekelték a Let’s Go című dalt, mely a 2010-es G-20 szöuli csúcstalálkozó dala. Olyan előadókkal énekelt ebben a dalban, mint Super Junior Sungmin, Girls’ Generation Seohyun, f(x) Luna. Ugyanebben az évben Jonghyun csatlakozott az SM the Ballad projekthez, melynek tagjai még TRAY Jay, Super Junior Kyuhyun és Jino (Jinho már a Pengatonban része). Ahogyan a projekt neve is mutatja, a négy énekes ballada és R&B dalokat énekel. A csapat első dala, a Miss You 2010. november 29-én jelent meg. 2013-ban megjelent az A Gloomy Clock, mely hallható IU harmadik albumán. Jonghyun ezzel a dallal debütált zeneszerzőként. Pár év szünet után az SM the Ballad visszatért Breath dalukkal. 2015. január 12-én Jonghyun megcsinálta szóló debütálását a Base EP-vel, melyen hallható a Crazy (Guilty Pleasure) című dal, melynek szövegét Jonghyun írta. 2016-ban az SM Entertainment bejelentette, hogy Jonghyun kiadja első szóló albumát She Is címmel, ami kilenc alt tartalmaz és a legtöbbet Jonhyun írta. 2017. április 2-án megjelent második albuma, a Story Op.2. Májusban 20 koncertet adott az SMTOWN Coex Artium épületében, december 9-én és 10-én nagykoncertet adott a rajongóknak az Olympic Handball Gymnasiumban. Pár nappal később egy olyan hír látott napvilágot, ami az egész K-Pop világot megrázta. Jonghyun 2017. december 18-án hunyt el.

Még több Jonghyun videoklip...Írta: zsanihajdu Hozzáadva: 2020.04.04. 22:54:05