Rendezés:
Mind 0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

5urprise - Hey U Come On - Öt koreai színész együtt énekel

A 5urprise volt az első dél-koreai színészcsoport mely zenei idol csapat ként indította karrierjét. Öt színészből áll: Yoo Il, Seo Kang Joon, Gong Myung, Kang Tae Oh és Lee Tae Hwan. A 5urprise-t a Fantagio tehetségkutató ügynökség indította el 2013 szeptemberében. A csoport tagjait a Fantagio „Actor's League” nevű programján keresztül választották ki, amely a feltörekvő színészek felfedezésére szolgált, és két évig képezték őket, mielőtt bemutatkoztak. Ellentétben az idol-csoportokkal, amelyekben énekesként kezdik pályafutásukat, majd később a színészetre is kiterjesztik törekvéseiket, az 5urprise ennek az ellenkezőjét tette. Első projektjükként az After School: Lucky or Not című 12 részes mobildrámában debütáltak, minden epizód 15 percig tartott. Ehhez a drámához adták ki debütáló kislemezüket a Hey U Come On-t. 2020. március 31-én a Fantagio bejelentette, hogy mind az öt tag úgy döntött ki lépnek a csapatból, így feloszlottak.

Még több 5urprise videoklip...Írta: Xena Hozzáadva: 2024.03.15. 12:38:02